Szerzőnk, Zorányi Gábor, a Megmaradásunk gyökerei című tanulmánykötet írója így emlékezik nemzeti gyásznapunk évfordulóján:

Valamikor 1967 nyarán történt. Álmos, csöndes nyári nap nyújtózott végig a városon. Nagymamám a konyhában foglalatoskodott, talán épp a vacsorához készített elő ennivalót.

A ház nagy volt és hűvös. A félhomályos szobában egy hatéves forma kisfiú ült a földön, ez én voltam. Mintha csak tegnap lett volna, oly elevenen él bennem a kép. Kezemben kard. Hosszú, ezüst penge, markolatáról arany zsinóron arany bojt csüng alá. A penge nesztelenül siklik hüvelyébe. Díszkard volt, nagyapám díszkardja. Nem volt szabad beszélni róla senkinek.

A falon méretes fénykép függött: nagyszüleim esküvői fotója. Nagymamám csipkés menyasszonyi ruhában, nagyapámon díszes egyenruha. Egy dobozban előttem régi pénzek. Pengők, így nevezték a felnőttek.

Egy sejtelmes, varázsos letűnt világ elevenedett meg képzeletemben. Csak meredtem a régi fotóra – még az utcán robogó villamos zaja sem zökkentett ki e látomásból. És közben éreztem, ösztönös gyermeki ráérzéssel éreztem, hogy valamit elvettek tőlem. És azt is, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Egy megfoghatatlan, egy megnevezhetetlen erő jelenlétét éreztem, amely képes volt egy nemzetet letörni. Csak szorítottam magamhoz a kardot, nem akartam, hogy e régi világ emlékének őrzőjét is elvegyék.

Annak, amit akkor az a hatéves kisfiú oly lüktetőn, fájón érzett, ma már felnőtt fejjel tudatában vagyok: vérpadra vonták a magatehetetlen Magyarországot, megcsonkították, elszakított részeit koncként odadobták a körülöttünk ólálkodó hiénáknak, „szövetségeseiknek” a „győztesek”:

Magyarország (Horvát-Szlavónország nélküli) 282.870 km2 nagyságú területéből elcsatoltak 189.798 km2-nyi területet, azaz az ország területének 67%-át. A trianoni Magyarországnak meghagytak 93.072 km2-t. Az ország 18.264.533 fős népességéből (1910) elcsatoltak 10.649.416 főnyi népességet (58,3%), melyből 3.213.641 magyar anyanyelvű (Horvát-Szlavónország területén élt további 105.948 magyar). A trianoni Magyarország területén maradt 7.615.117 fős népességből 6.730.986 fő volt magyar anyanyelvű. A magyarság egyharmadát elszakították hazájától.

És akik a koncot kapták:

Romániához csatoltak 102.723, 79 km2-en 4.130 települést (41 város) 5.257.336 lakossal.

Csehszlovákiához csatoltak 61.661,37 km2-en 4.002 települést (42 város) 3.517.515 lakossal.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták Horvát-Szlavónországot (42.536,22 km2, 557 település (17 város), 2.622.633 lakos) és a „Délvidéket”: 20.913, 31 km2-en 601 települést (közte 10 város) 1.509.901 lakossal.

Ausztriához csatoltak 3.967,06 km2 területen 327 települést (közte 2 város) 291.323 lakossal. Lengyelországhoz csatoltak 519,19 km2 területen 25 települést 23.662 lakossal.

Olaszországhoz csatolták Fiumét (18 km2 és 49.000 lakos).

Magyarországra mérték a legnagyobb büntetést, a területi veszteségek mellett jelentős jóvátétel megfizetésére kötelezték a szomszédos haramiák részére. Még annak az Ausztriának is adtak tőlünk területet, aki bennünket rántott a háborúba. Azt a Magyarországot sújtották mindezzel, amelyik legkevésbé tehetett a háború kitöréséről. A magyargyűlölő trónörökös meggyilkolása nekünk nem fájt. A bécsi koronatanácsban az a Tisza István szavazott első alkalommal egyedül a háború, a támadás ellen, aki már jó egy évtizeddel a Nagy Háború kitörése előtt biztos volt annak eljövetelében, és vallotta, hogy mi magyarok ebben a háborúban semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. Magyarországnak senkivel szemben nem voltak területi követelései.

A magyarokat semmilyen bűn nem terhelte a háború kirobbanásával kapcsolatban. Mégis bűnösök voltunk. Vétkünk abban rejlett, hogy tétlenül szemléltük az összeomlást, hogy hagytuk megragadni a hatalmat magunk felett egy évtizedek óta szervezkedő belső ellenségnek. Károlyi Mihály és Kun Béla neve fémjelzi ezt az időszakot, amikor a szabadkőművesek által irányított patkányforradalomban a söpredék, a fekália, a mocsok tört a felszínre. Tudatosan leszerelték a frontról hazatérő ötszázezer katonánkat, akikkel szemben ők is tehetetlenek lettek volna, és akikkel megvédhettük volna hazánk területi integritását. Így történhetett meg, hogy Szamuely Tibor és terrorista különítményei országszerte százával irthatták a magyart, így fordulhatott elő, hogy cseh, rác és oláh csizmák tiporhatták a magyar földet.

A háború kitöréséért a felelősséget a nyugati hatalmak viselik. Már régóta készültek rá, azóta, hogy a bismarcki Németország összeállt, majd egyre erősödött. Féltek attól, hogy a pénzügyi kapitalizmuson és a gyarmatbirodalom kifosztásán alapuló hatalmukat megtöri a termelési kapitalizmusra, a munkára épülő német gazdasági erő. Joggal tartottak ettől. A cári Oroszországot is meg kívánták semmisíteni, ne feledjük, a világ leggazdagabb családja ekkor a cári család, a Romanovok voltak. Őket előbb bevonták a központi hatalmak elleni harcba, majd rájuk küldték a háborúknál is pusztítóbb pestist: a Lenin és Trockij féle kommunizmust. Ők több áldozatot követeltek, mint a világháború. Kun Béla, Szamuely és bandájuk tőlük tanulták az erőszak alkalmazásának módszereit.

A háborút lezáró páduai szerződés kimondta Magyarország határainak sértetlenségét. Károlyi tudta ezt, amikor külön tárgyalást kezdeményezett az antanttal, csak azért, hogy az ország megmentőjének szerepében tetszeleghessen. Történelmünk legnagyobb gazemberei közé tartozik. Hazaárulásának meg lett az eredménye. Az antant, látván, hogy a magyar érdeket senki nem képviseli, megadta a lehetőséget csatlósainak a rablásra. Így aztán ebből a vesztes pozícióból várhattuk a „béketárgyalásokat”.

Tárgyalásról esetünkben szó sem volt. Az egész inkább cirkuszi előadáshoz, vagy bikaviadalhoz hasonlított, ahol ránk a bika szerepét osztották. Egy valódi bikaviadalon azonban a bikának több esély adatik a túlélésre. Itt mindent előre eldöntöttek. Méghozzá jó előre: már 1917 júniusában, Párizsban, a Grand Oriens de France szabadkőműves nagypáholy kongresszusán kimondták – Wilson elnök nézetével egybehangzóan – az Osztrák-Magyar Monarchia népei önállóvá válásának támogatását.

Nézzük, kik játszották a főbb szerepeket ebben a számunkra rendezett alávaló színjátékban:

Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök vezette az amerikai delegációt. Az általa 1918 elején meghirdetett 14 pont hozzájárult ahhoz, hogy a háború fegyverszüneti szerződések megkötésével véget érjen. Nem volt győztes és legyőzött, a Központi Hatalmak hadseregei mindenhol idegen területen álltak. Idézzük a számunkra legfontosabb pontokat:

1. Nyílt, nyíltan letárgyalt békeszerződések, amelyek megkötése után nem lesz többé semmiféle titkos nemzetközi megállapodás, hanem a diplomácia mindig nyíltan és a nyilvánosság színe előtt fog tevékenykedni.
2. Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét.

Ahogy számunkra egyértelmű, hogy ezek csak üres frázisok voltak, porhintés, semmi nem így történt a valóságban, úgy Wilson számára is egyértelmű volt. Fel is kerekedett és elutazott a helyszínről.

Tomas Garrigue Masaryk és Eduard Benes, a két magas rangú cseh szabadkőműves, akik már a háború kitörése előtt elkezdtek szervezkedni a Monarchia ellen. Ők alapozták meg Magyarország feldarabolását, az ő akaratuk érvényesült a békediktátum megalkotása során. Ennek okát Kocsis István író mesélte el egy előadása során, ami egyben TRIANON létrejöttének, hazánk meggyalázásának legmélyebb gyökerét is jelenti. Felidézem Kocsis István szavait: A szabadkőművesek már régóta tervezték, hogy létrehoznak Európa közepén egy totális szabadkőműves államot. Az ezernyolcszázas évek vége felé Magyarországot szemelték ki erre a célra. Akkori elképzelésük azonban Rudolf trónörökös halála miatt meghiúsult. Valamikor a háború végén, vagy azt követően Benesék felajánlották, hogy ők megvalósítják e tervet Csehországban. Benes szerint azonban ehhez szükségük van a tótok által is lakott Észak-Magyarországra. Rendben, mondták neki, de ezzel az a baj, hogy Magyarország az első adandó alkalommal visszaveszi majd. Végül megegyeztek abban, hogy ez a veszély egy módon orvosolható: Magyarországot annyira meg kell gyöngíteni, hogy ne legyen képes ezt megtenni.

Robert Seton-Watson skót származású brit publicista és történész volt, akit Közép-Európa szakértőnek is tartottak. Masarykkal szoros kapcsolatban állt. Magyargyűlölete (vagy megbízói pénze?) arra sarkalta, hogy cikkeivel brit olvasóit a magyarok ellen hangolja. Elkötelezte magát Csehszlovákia és a délszláv állam megteremtése mellett. Ugyan a Párizs környéki ceremóniákon csupán magánemberként volt jelen, tanácsait az utódállamok határaival kapcsolatban folyamatosan kikérték.

Georges Clemenceau, a „Tigris”, francia miniszterelnök, aki delegációjuk vezetőjeként a ceremóniamesteri feladatot is ellátta. Bár ő is csak egy báb volt a színpadon, hírhedt magyargyűlölete folytán olyan hitelesen hozta a figurát, hogy sokáig őt tartottuk fő bűnösnek a diktátum megalkotásában.

 David Lloyd George angol miniszterelnök és delegáció vezető sikertelenül próbálta érvényesíteni az etnikai elvet a határok megállapításánál.

 Edward Mandell House, mindenki House ezredese. A színjáték legsötétebb figurája. Nemcsak, hogy nem volt ezredes, de még megbízatással sem rendelkezett Versailles-ban. Mégis övé volt a legnagyobb hatalom és tekintély. Wilson elnököt távollétében ő helyettesítette. Fogadta többek között Masarykot és Mária román királynét. Az amerikai szabadkőművesek egyik legmagasabb rangú vezetője lehetett.

Román részről nem merült ki a lobby tevékenység a királyné kortes körútjában. A románok, tudván, hogy a nagy terheket cipelő, megfáradt államférfiaknak örömlányokban nincs hiányuk, valami nagyon különlegessel kívánták őket meglepni: a román arisztokráciából és nagypolgári családokból származó úrilányokat kínáltak fel nekik szórakoztatásul.

Szomszédjaink érvelése, amivel megalapozták igényüket a magyar területekre, hemzsegett a hazugságoktól (etnikai arányok, hajózható folyók, stb.), de kitűnően alátámasztották az eredeti célkitűzést, így senki sem vizsgálta őket.

Ilyen környezetbe érkezett Neuilly-be a magyar delegáció. Ebből a „környezetből” azonban semmit nem láthattak, mert házi őrizetben tartották őket, csak az idős gróf Apponyi Albertet engedték ki kisebb sétára. Hiába végzett kitűnő munkát a földrajzi és etnikai tanulmányok összeállításában a gróf Teleki Pál által vezetett tudós csoport, hiába kápráztatta el három nyelvű beszédével a résztvevőket gróf Apponyi Albert, rajtuk semmi sem múlt, a diktátum szövege már elkészült, azt hozhatták haza tanulmányozásra. Később is hiába kértünk népszavazást, hiába küldtük el észrevételeinket, módosítási javaslatainkat, süket fülekre találtak. Nem csoda, hogy Apponyi nem vállalta az aláírást, amire végül két alacsonyabb rangú hivatalnokot küldtek: Benárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd államtitkárokat. Ők látták el a békediktátumot aláírásukkal 1920. június 4-én, délután fél ötkor.

Az, hogy Magyarország vétlen volt a háború kirobbantásában, az senkit sem érdekelt. Ahogy az sem, hogy az utódállamok nemzetiségi összetétele rosszabb volt, mint Magyarországé. És az sem, hogy 3,2 millió magyar került kisebbségi sorba, pedig nagyrészük közvetlenül a kiszabott szégyenhatárok mellett élt. Nem kérdezték meg a korábbi kisebbségeket sem, nem végeztettek népszavazást. Pedig az akkori viszonyok között jelentős részük a Magyarországhoz tartozásra voksolt volna, aminek ékes bizonyítéka a Sopronban és környékén később megtartott népszavazás eredménye.

Azóta eltelt 100 év. Közben ugyan rövid időre visszakaptuk (I. és II. Bécsi döntés) vagy visszafoglaltuk (Kárpátalja és Délvidék) elcsatolt területeink egy részét, amivel lényegében létrehoztuk az etnikai határokat, de jött a II. Világháború. Az ezt követő Párizsi „Békével” vittek újra mindent, megtoldva három településsel (Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár).  És jöttek újra a kommunisták, de most 40 évre.

A szovjet birodalom összeomlása után, a kilencvenes években átrajzolták Közép-Európa térképét. Csak Csonka-Magyarország határai maradtak változatlanok. A régi és új államok lemetszett részeinket az alábbiak szerint bitorolják (2000. évi országhatárokkal és 1910. évi népességi adatokkal):

Romániához került 102.723, 79 km2-en 4.130 település (41 város) 5.257.336 lakossal

Szlovákiához került 48.930,01 km2-en 3.511 település (39 város) 2.917.218 lakossal

Szerbiához került 22.266,59 km2 területen 382 település (14 város) 1.552.666 lakossal

Ukrajnához került 12.771,89 km2 területen 494 település (3 város) 603.300 lakossal

Ausztriához került 3.967,06 km2 területen 327 település (közte 2 város) 291.323 lakossal

Szlovéniához került 937,97 km2 területen 170 település 90.513 lakossal.

Lengyelországhoz került 519,19 km2 területen 25 település 23.662 lakossal

Horvátországhoz került 40.262,97 km2-en 607 település (14 város) 2.538.355 lakossal.

100 évvel Trianon után már nem csupán a magyarságot, de egész Európát kívánják felszámolni. Néhány éve kezdődött a tömeges bevándoroltatás. Azoknak, akik kétkednek e jelenség tervezett voltában: az észak-afrikai – kis-ázsiai záróvonal destabilizálása nélkül ez nem történhetett volna meg. Már csak egy kis pénzt kellett adni a szerencsétleneknek. És akinek még ez sem elég, nézzen utána a Kalergi-tervnek. (Richard von Coudenhove-Kalergi: Praktischer Idealismus). Talán nem csodálkoznak azon, hogy Kalergi szabadkőműves volt. Tervének lényege, hogy meg kell szüntetni Európában a nemzeteket, és létre kell hozni egy kevert fajú, gyökértelen népességet, amit kényükre-kedvükre irányíthatnak. Nem véletlenül támadják azt a magyar kormányt, amelyik nem hajlandó elfogadni pusztító játékszabályaikat, és lezárta az ország határait.

A szabadkőműves tevékenységet Horthy betiltatta. Nem véletlenül: szerepük egyértelműen megállapítható volt Magyarország tönkretételében. (Erről bőven olvashatnak Raffay Ernő műveiben.) Sajnos a rendszerváltás után Horváth Balázs az Antall-kormány belügyminisztereként újra engedélyezte működésüket. Így ma több páholyuk működik, honlapjuk is van (pl. Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület, Magyarországi Symbolikus Nagypáholy). Előbbihez tartozik az a Martinovics Páholy, amelynek egykor Ady Endre is tagja volt, s amely a legszélsőségesebb, legbomlasztóbb tevékenységet fejtette ki az ország szétzúzásában.

Trianon réme tehát nem csak a magyarság, de egész Európa fölött lebeg. Ezért Trianon ügye nem csak a magyarság ügye. De az a mi ügyünk, hogy minden legális eszközzel és minden lehetséges fórumon próbáljuk elérni e sötét, igazságtalan és jogtalan diktátum érvénytelenítését és rendezését. Mindenki tisztában van vele, hogy azt a régi világot nem lehet visszahozni, ez nem is lehet cél. Ám vannak lehetőségek a helyzet rendezésére, ezeket kell megtalálni és kimunkálni. De amíg ez nem történik meg, addig ne feledjük ezt a minket ért gazságot!

Én őrzöm nagyapám kardját! Zorányi Gábor

A Kráter Műhely Egyesület és Könyvkiadó vezetőjének megjegyzése:

A mocsok sohasem marad a szőnyeg alá seperve. Unokáink, dédunokáink, ükonokáink egyszer majd kisöprik onnan. A bolgárok közel 500 évig éltek török uralom alatt, és ma mégis van Bulgária, él a bolgár nemzet. Nagy váteszünk Kölcsey pedig ezt írja nemzeti fohászunkban, a himnuszban: mi már a jövendőt is megbűnhődtük. Nincs mitől félnünk. Ha Isten velünk, ki ellenünk?

Szutor Ágnes