„Rokonszenv a fénnyel – válaszok Wass Albertet ért rágalmakra” –címen 2005. február 16-án nagy érdeklődés mellett, a Kráter MűhelyEgyesület Könyvesházában nyilvános sajtótájékoztatón válaszoltak azEgyesület vendégei a Wass Albertet ért támadásokra.
Szutor Ágnes megnyitóbeszédében fölhívta a hallgatóság figyelmét arra az érdekes „jelenségre”, hogy amíg WassAlbertnek módjában állt volna védekezni, addig az őt ma támadók hallgattak.Mostanában azonban egyre inkább „divattá válik” Wass Albertet ellehetetleníteni. Őlett egyes körök „újkeletű lábtörlője”. „Mi viszont, Wass Albertéletművének gondozóiként – lassan túl a 40. kötetén – az olvasók bizalmátés támogatását élvezve úgy gondoljuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban!”
A 2005. február 4-i Élet és Irodalomban megjelent„Szimpátia a sötétséggel” című Kunstár riport már a bevezetőjébenpálcát tör Wass Albert felett, hogy visszamenőleg is befolyásolja azíró megítélését: „Az erdélyi grófmár fiatalon hangot adott politikai meggyőződésének – szélsőségesnézetei miatt az erdélyi művésztársak 1937-ben tőle, valamint a hasonlóviláglátással bíró Nyirő Józseftől is elhatárolódtak.”
A kérdést, hogy ez a bizonyos „elhatárolódás”– ha ugyan megtörtént – konkrétan mely „művésztársak” véleménye volt, arról természetesen elfelejtettbeszámolni az „elhatárolódások” történetének „nagy” ismerője. A hiteles valóságot a következő tények világítják meg:
• 1935-től Wass Albertet az Erdélyi Helikon tagjává választják.
• Éppen 1937 tavaszán az Erdélyi Fiatalok első önállófellépésén, a Független Újság írói ankétján Wass Alberttel együttmutatkoznak be Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Méliusz József, NagyIstván, I. Szemlér Ferenc,Szabédi László, Szenczei László, Varró Dániel, Vásárhelyi Z. Emil.
• 1937 nyarán pedig Wass Albert 15 erdélyi magyarírót hív meg Vasasszentgotthárdra. Bözödi György, Kiss Jenő, SzabédiLászló, Asztalos István, Szenczei, Jékely Zoltán, Flórián Tibor,Jordáky Lajos, Nagy István közül néhányan kifejezetten baloldaliérzelműek voltak. A baráti eszmecsere egyik témája, hogy miképpenlehetne felújítani a fiatalok falusi irodalmi előadásait. A találkozóután a házigazdát a csendőrség letartóztatta s a Wass-családnálházkutatást végzett. (No comment.)
• 1939-ben az Erdélyi Irodalmi Társaság fogadja tagjává.
• 1940-ben Baumgarten-díjban részesül a Farkasverem című regényéért.
• 1940 tavaszától 1943 júniusáig, Tamási Árontfelváltva, a kor legszínvonalasabb irodalmi anyagát szerkeszti azEllenzék című napilapban (Kodály Zoltán, lllyés Gyula, Németh László,Szenteleky Kornél, Márai Sándor írói jelenlétével).
• 1941-ben Klebelsberg-díjat kap.
• 1942-től a Kisfaludy Társaság tagja.
• 1944-ben az Magyar Tudományos Akadémia tagsága fogadja körébe.
Megállapíthatjuk, hogy legfeljebb a Kominternnel kapcsolatot tartóbaloldali írók határolódtak el később az írótól, de azok is csak 1945után, egyéni karrierjük építése miatt.
De a cikk írója nem áll meg efféle apróságoknál.Módszeresen tesz kétértelmű kijelentéseket, hogy aztán azolvasóba sujkolja a saját véleményét: Wass Albert, egy köztörvényesbűnöző! „Azt mondták az emberek, hogy a meggyilkolt pap, a föld miattveszett össze a gróffal” – mondta Páll Anna, aki annak idejéncselédeskedett a Wass famíliánál. A Ziarul de Cluj kolozsvári lapriporterének az idős asszony elmondta, hogy a földreform idején azállam a magyar arisztokrata földjéből juttatott az ortodox egyháziszemélynek, akitől a gróf ezt visszakövetelte. „Nem tudom, hogy Albiölte-e meg őket, de azt tudom, hogy azon az éjszakán ő is elment.Megölték a cselédet, aki magyar volt, megölték a pap asszonyát is,pedig abban benne volt a gyermek – emlékszik vissza a szörnyűéjszakára Páll Anna.”
A sajtótájékoztató alatt a mezőségi helyszíneninterjús kutatást végző Turcsány Péter a cikkben említett Páll Anna családjátóltudta meg, hogy az asszony 15 éve halott és soha említést sem tettsenkinek a tőlük 20 km-re lezajlott eseményekről, sőt a kolozsvárihetilapban a 2003. február 26-án mellékelt fénykép sem őt ábrázolja.
A cikk szerzője azt is állítja, hogy Wass Albertnekcsak 1957-ben kellett, hogy tisztázza magát az amerikai kormány előttháborús bűnösségével kapcsolatos perében.
Ezzel szemben már a Román Népbírósági ítéletmegszületését követően kérte, hogy egy független bíróság vizsgáljafölül ügyét, mert nem engedhető meg, hogy valaki „koholt vádakkalhalálra ítélhető legyen” (Idézet Wass Albert tanúvallomásából, Plarnhof,1946. szeptember 17.) Érdemes további részleteket idézni az írótól:„Tiltakozom az ítélet ellen és tiltakozom az ellen, hogy Romániánakkiszolgáltassanak. De bármikor kész vagyok számot adni múltamról ésálláspontomról bármilyen független bíróságnak, amelyik nem a gyűlöletés nem a nacionalizmus jegyében ül össze fölöttem. … És végül hiszem,hogy nem lehet ma már az egész világnak szeme láttára bármilyenmesterségesen gyártott vádak alapján, csupán azért megölni valakit,mert jogot mert követelni az élethez, még a háború előtt, elnyomottnépe számára! Hiszek, mert ha nem hinnék, nem érdemelné meg ez a világ,hogy éljek benne, mint ember. Akkor csak vadállatoknak van helyük aföldön.”
1951-ben Németországból azért kapott bevándorlási engedélytAmerikába, mert az őt kivizsgáló Egyesült Államok Hontalan SzemélyekBizottsága nem találta bűnösnek. Mr. Ross, a Hamburgi AmerikaiBevándorlási és Letelepedési Osztályán James C. Mansbergerrelpárhuzamosan szintén kivizsgálta Wass Albert ügyét, mint az EgyesültÁllamotHontalan Személyek Bizottságának tagja és ugyanarra az eredményrejutott: Wass Albert NEM HÁBORÚS BŰNÖS. Ezt a nyilatkozatot 1979-benMansberger eskü alatt is megerősítette (ld. Wass Albert élete 104. old.Kráter,2004.).
A cikk szerzője hamisan állítja, hogy „… az astoriházban, amelynek falán élete végéig látható volt Wass Albert AdolfHitlerrel történt 1936-os találkozójának emléklapja.” Kunstár úgy tűnteti fel, mintha Wass Albert és Hitler között valamiféle titkostalálkozó zajlott volna le, holott ilyenre SOHA nem került sor. Ezzelszemben egyedül ifj. Szalay Róbert nyilatkozta több emigráns és magyarlapban, hogy: „1936-ban a berlini olimpián Wass a céllövészetben elsőlett, de mivel magyar színekben indult, Románia óvást nyújtott be. Ígya megérdemelt, megszerzett aranyérmet nem vehette át. Adolf Hitler nemakart diplomáciai konfliktust az ügyből, ezért elnézést kért a grófúrtól és egy díszes oklevéllel igazolta Wass Albert kiválóteljesítményét.” Ez az oklevél volt látható az astori házban. TurcsányPéter kutatásai még ezt az állítást sem erősítik meg, mert errevonatkozó adat nem került a Kráter birtokába.
Wass Albert, bár 1951-től 1998-ig a Hungaristamozgalom Hírszolgálatának (HMH) aktivistája volt, nem is annyirahungarista, mint inkább a német – fajelméletre épülő –nemzetszocializmus követőjeként jellemezhető – állítja Szemenyei-KissTamás, a hírszolgálat „emigrációba ejtőernyőzött” egykori vezetője.
Sz. K. T. vádaskodása oly súlyos, hogy feltehetően Wass Albert fiaifognak magánjogi pert indítani édesapjuk becsületének megvédéséért.Addig is a tények ismeretében kijelenthetjük, hogy Wass Albert sem aNyilas Pártnak, sem a Hungarista Mozgalomnak tagja nem volt, nembeszélve az SS-ről, sőt 1943 júniusában éppen a Gestapo megbízottaielől kellett bevonulnia a magyar honvédség kötelékébe, s 1944szeptember közepén Dálnoki Veress Lajos hadtestparancsnokkal együttrövid időre őt magát is letartóztatták. Hogy valaki hungarista múltúfőszerkesztő lapjába publikál, ez nem jelenti, hogy magának ishungarista múltja volna, s ezt maga Sz. K. T. is elismerte a KráterMűhely Egyesület PoLíSz című irodalmi lapja 76. számában a „Wass Albertíró NEM volt tagja a Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalmának”címen közzétett nyilatkozatában.
Gondoljuk csak el, az ávós tiszti múlttal bíróKardos György miatt, aki éveken át a Magvető Kiadó igazgatója volt,mindazon szerzőket ávós-érzelműnek tekintenénk, akik a Magvetőnélmegjelentek? No, ezt azért nem állíthatjuk.
A jogban igen jártas Téglás Gyula, Turcsány Péterrel, aKráter Műhely Egyesület elnökével járta be a gyilkosságok helyszíneit,még élő tanúkat keresve. A 24. órában megtett útjukat abból aszempontból koronázta siker, hogy számos olyan idős emberrel beszéltek,akik még koruknál fogva hitelesen számoltak be a történtekről. Meglepvetapasztalták, hogy a román ajkú idős helyiek mekkora tisztelettel, ésmeleg szívvel beszéltek az állítólagos „gyilkosságokra felbujtó” Albi grófról,akinek – mint a Kunstár cikkből megtudhatjuk – „a sátán ellopta alelkét”. Ha jogilag mindez a per számára csak adalék volna is – fogalmazott Téglás –,szeretetteljes emlékezésük megnyugvást jelenthet az utókor számára.
Benkey Ildikó, a Magyar Rádió munkatársa szerint nemkellett volna foglalkozni az újságíró kolléga cikkével, mert az úgytesz, mintha a holdról csöppent volna közénk, hiszen Benkey Ildikó2003-ban járt a Mezőségben, és találkozott azokkal a ma is élőtanúkkal, akikre Téglás úr is hivatkozott. Az ekkor készült riportokbólműsor készült, melyet a Vasárnapi Újság közölt, a Magyar Rádióarchívumában máig őrzik, írásban pedig a Kráter Műhely Egyesület által2004 novemberében megjelentetett Wass Albert Utóélete című könyvbenjelent meg.
A másik dolog, amire felhívta a figyelmet BenkeyIldikó, hogy míg Camus-nek megbocsáthatók kommunista-barát nézetei – acikk írója szerint –, addig Wass Albertnek a magyarság irántielkötelezettségét – nem. A publicista ugyan nem cáfolja Wass Albertirodalminagyságát, de fel se merül benne az író ártatlanságának vélelme, talánnem véletlenül…
Végezetül e szavakkal zárta mondandóját BenkeyIldikó: „Wass Albert akkora magyar író, hogy politikai hovatartozásnélkül kellene felsorakoznia mögé a mai magyar írótársadalomnak,művésztársadalomnak és a közvéleménynek.”
Ezek után Szakács István Péter székelyudvarhelyiirodalomtörténész sajtótájékoztatónkra szánt írását Baboss Botondolvasta fel, ebből a következő részt emeljük ki:
„Hogy miért haragszanak Wass Albertre? A kérdésre aválasz valójában egyszerűbb, mintsem hinnénk. Mert egyszemélyesszabadcsapatként szembe mert szállni egy hamis világmegváltó eszmehirdetőivel. Mert nem úgy írt, ahogyan azt a Kelet-Európábanberendezkedett kommunista hatalom elvárta a hazai, pórázon tartottírástudóktól. Mert energiáját nem kímélve, modern Don Quijote-kéntvívta szellemi szélmalomharcát az emigrációban az erdélyi magyarság,általában az elnyomott közösségek jogainak visszaállításáért. S mindezta mai napig sem tudják megbocsátani neki. Ezért húzódik évek ótakoncepciós perének semmissé tétele. Szellemisége zavarja mind a románnacionalistákat, mind a magyar internacionalistákat. Pedig ideje lennemár végre hivatalosan is kanonizálni, tudós módon befejezni azt, amitolvasók tízezrei régen elkezdtek már.
„Wass Albert nem szorul rá, hogy megvédjék” – mondtaCsabai János színész-rendező, kinek öröme két okból fakad: Egyrészrőlüdvözli, hogy van egy olyan grémium, amely fel meri vállalni WassAlbertet ilyenkor is. Örömének másik oka, hogy vannak olyanbértollnokok, média-chipollák és sajtójanicsárok is, akik az ilyenmocskolódó, rágalmazó cikkeket megírják – mintegy a kisebbség nevébenprovokálva a többséget –, ám azt nem tudják, hogy ezek is mind a mimalmunkra hajtják a vizet.
Haklik Norbert, a Magyar Nemzet munkatársa leginkábbazt furcsálta, hogy ha valaki egy ekkora lélegzetű riport megírásáraadja a fejét, akkor miért nem tájékozódik előtte több forrásból, miértcsak a Ziarul de Cluj nevű román lapból, melynek objektivitása a -legenyhébb kifejezéssel élve is -megkérdőjelezhető?
A következő mondat, ami megütötte Haklik úr szemét, Fried Istvánirodalomtörténész professzortól származik: „Mindaddig, amíg nem tárjákfel Wass valóságos múltját, addig az író (a jobboldal) kultuszfigurájamarad, és kívül esik az irodalmi kánonon.” Eddig a megjelent idézet,amiből Haklik szerint egyértelműen következik, hogy: „Az irodalmikanonizáció azonban tüstént megérkezik, ha valaki a baloldalkultuszfigurája.”
Haklik Norbert író-újságíró szerint a „máig nem tisztázottháborús bűntettet” pedig nem lehet háborús bűntettként deklarálni –mint ahogy azt a cikk sejteti – legfeljebb gyanúként beszélhetünk róla.
A „Szimpátia a sötétséggel” című cikk szerzője azt isfelrója Wass Albertnek, hogy 1942 novemberében azt nyilatkozta, hogy a„tengely győzni” fog, és ez eléggé csúf „lelkületről árulkodik”, pedig ha a cikkírónak minimális történelmiismeretei volnának, tudhatná, hogy 1942 novemberéig nagyon is úgynézett ki, hogy a tengelyhatalmak valóban győznek. Utána jött csak azel-alameini ütközet és a sztálingrádi csata, amelyek megfordították aháború kimenetelét.
Végezetül Wass Albert koncepciós perévelkapcsolatban Haklik, Gróf Kornis Gabriella az Elődök és utódok címűriportkötetét ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. A könyv írója többmint száz nemesi család sarját kereste meg, és interjúkban számoltattabe őket arról, hogyan alakult családjaik élete a XX. században.Egyetlen olyan nemesi család sincs a könyvben szereplők között, akitvalamilyen koncepciós perbe ne fogtak volna, azon egyszerű okbólkifolyólag, hogy a földjeiket szétoszthassák…
2005. február 18.