Tartalom
A meztelen péntek
egy gén egy érv egy fényelem
belőled mindig van nálam
hogy ne fázzak itt a versben
bőröd illata a sálam
meztelen áll most a péntek
mellbimbóján forr a csoda
gyönyörű élmények érnek
fürdet a perc a csókodba’
el-elpirul a délután
közted köztem valami fúj
vallomások fejebúbján
szalagot lóbál a hangsúly
dudorásznak bent a sejtek
sláger szól a mellkasomból
szívem kavarja a szemed
majd az éden belénk kóstol
tőled hullámzik a vérem
szenvedély fut az ing alatt
több száz fokos ölelésben
meg-meggyullad a pillanat
Párolog testből az ember
mikor túl monoton a lét
meg-megbök a magány ujja
s sorvadó korunk bár alélt
versem fényét mind elfújja
eltéptünk már minden szépet
sorsunkon foszlik a remény
jót guberálna a lélek
a válság mocskos tenyerén
a perc öltönye pénz-szövet
a szellemi érték nem kell
bóvliban izzad a tömeg
párolog testből az ember
hiányoktól görbül a száj
e züllött éjben itt vagyok
fenn a mennyben Nagy Gáspár jár
s borostái a csillagok
A csönd kinevet
ilyen lyukas délutánon
foltozza magát a pátosz
néhány forró férfiálom
csatolna az ifjúsághoz
sejtek közti nyílásokban
bujkál az ösztön s az öröm
viharokból nekem sok van
jégeső ver a bőrömön
derűm ága ma mind száraz
nem nyílik ki egy poén sem
óhajomra nem jön válasz
megsértődött rám az éden
hajtogatva a hallgatást
a csönd hangosan kinevet
most rajtam a hiány hajt át
s magány szántja a szívemet
Szűk az est inge
az idő odvas ablakán
becsordogál a pillanat
néz a könyvből egy balga kán
izzad a vers az ing ragad
fúj a hangsúly szóeső ver
párás a lélek legbelül
karácsony jön friss fenyővel
nehéz az ünnep egyedül
a tudat mélyén sok vágy van
a valóság fölötte ring
reszket a költő az ágyban
vastag jelző kell ma megint
az elmémet jól benőtték
az alany- s állítmányindák
jó a jaj fölött nyer csörtét
s te derűbe futsz mezítláb
mert csillag-blúza szűk neki
az est mélán néz le ránk most
a csoda lényem szétveti
szívemben gyűröd a vánkost
Lírai sakk
a verslábon ma nincs zokni
csupán egy nejlonharisnya
hogy a hangsúlyból mi lóg ki
a költő tolla megírja
melegszik a lélek bennem
ingerli a betű-lábujj
lobbanó hév és értelem
azonos rímbe beájul
csábítva az a és az á
pár grammot fényéből ad még
majd a metaforák alá
szavak rejtik el a szajrét
géntől észig megy e fuvar
a zsigerek útja porlik
alany-állítmány bábukkal
vágy és valóság sakkozik