November

Fagyos ködben úszik a táj
Meztelenül dideregnek a fák
Riadtan keresi útját néhány
beteg vándormadár
Minden vizes, minden sáros,
minden sivár
Lucskos felhőrongyok takarják az eget
Álmos félelmekkel telnek meg
a hosszú éjszakák
Előkerül a felöltő, a nagykabát
Ünneppé szelídülve fáj
bennünk a halál

Mennyi van még…

Mennyi van még az Isten tarsolyában
vagy a téridő kvantumos redőiben
öt, tíz vagy még több földi év
Mit számít a tudás –
csak az élőknek fáj az elmúlás
Tudják-e sejtjeim a titkos programot
tartják-e a ritmust
ismerik-e az időt
persze hogy tudják
csak az értelem kételkedik
téblábol ijedten, vakon
hová meneküljön, ha
rajtaüt az agyzsugor

Sokáig nem érdekelt a számadás
az első döbbenet
akkor árnyékolta kedvemet
amikor túléltem apámat
negyven fölött kezdődött
a visszaszámlálás
Most hogy fiam is
elhagyta a negyvenet
most hogy fiam beteg
megosztanám az éveket
kapja meg ő a többletet
Isten és talányos létű angyalok
írjátok át a kedvemért
a kódolt forrásprogramot