Kezdőlap » Hírek » Vincze József: IGEIDŐ c. verseskötetének bemutatója

Vincze József: IGEIDŐ c. verseskötetének bemutatója

2024 január 26, péntek Gergely Hozzászólás most!

Vincze József: IGEIDŐ c. verseskötetének bemutatójára 2024. január 17-én a K-11 Művészeti és Kulturális Központ

Szutor Ágnes a Kráter Műhely Egyesület elnökének nyitószavai után Oroszki Vincze Tamás Bhrams műveiből zongorázott, majd Ujvári Ferenc előadóművész az Igeidő c. verseskötetből olvasott fel verseket. Ezt követte Ölvedi Krisztina irodalmár, aki Vincze József irodalmi, képzőművészeti és zenei munkásságát méltatta. Beszédjének szüneteiben Vincze József gitárkíséretével énekelte el a saját maga által megzenésített verseit.

Az eseményt a szerző néhány szobrából összeállított kiállítás megtekintése és szerény vendéglátás követett.

Néhány fotó az eseményről (csatolásból):

Ölvedi Krisztina irodalmár előadása:

„Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma, – itt és most, – én mutathatom be önöknek Vincze József költőt, – illetve az ő versesköteteit, valamint az ő sokoldalú munkásságát! Vincze Józsefet nyugodtan nevezhetjük mai világunk „reneszánsz emberének” – hiszen egy kicsit mindenhez ért, – és szinte minden művészeti ágban képviselteti magát! Verseket és dalszövegeket ír, szobrászkodik, zenél, zenét szerez, – valamint régi autókat varázsol újjá, – géplakatosként – művészi szinten és nagy művészi/szakmai érzékkel, – hogy azok szépséges és eredeti állapotukban folytathassák további életüket.

TUDNI KELL, hogy a legelső verseskötete a Dunakeszin lévő József Attila Művelődési Központ kiadványaként 2000-ben jelent meg, – amit ő nagy szerényen még nem is tart „igazi” verseskötetnek – azzal a magyarázattal -, hogy a következő verseskötete – erre a kiadványra épült – az ezt követő időszakban megszületett verseivel kibővítve! – magyarázta nekem!

Vagyis – a sorrendet tekintve – Vincze József

I. kiadványa, Az, ami megmaradt. címmel 2000-ben jelent meg!

Ekkor vette először a bátorságot, – hogy „kibújjon rejtett csigaházából!

Az itt lévők között bizonyára sokan tudják, – milyen sok erő és bátorság kell ehhez a bizonyos első „megmérettetéshez”!

II. kötete, a Tűzben fészkeltem. címmel 2006-ban látott napvilágot!

„Már nincsenek „világmegváltó” álmaim, csak valami rendet szeretnék, tükröt tartani, ahol rendezhetjük arcvonásainkat. Aztán elindulni, és visszatérni, hogy felfedezzem újra önmagam. Verset írok. Próbálok sokszínű, lélekkel teli világot alkotni, vagy csak egy támpontot adni, hogy az olvasó folytassa gondolataimat, mert így válik teljessé a teremtés. (…) 1952-ben születtem Héhalomban. Dunakeszin élek. Fiatal korom óta írok verseket. (…) Megzenésített verseimet gitárkísérettel adom elő kiállításokon, valamint irodalmi műsorokon. Tizenöt éve lemez-szobrászkodom. Alkotásaimat az ország számos kiállítótermében láthatta a közönség” –írta magáról a kötet borítóján, – amit Urbán Gyula író-költő könyvajánlója követett, – mely szerint:

„És ebben az isteni, már-már káosznak tűnő rendben, melyben szépség és rútság, iszonyat és öröm, élet és halál egymás kiegészítőiként működnek, s valami emberi elmével elképzelhetetlen harmóniában olvadnak össze majd a dolgok kimenetelének végső idején, amikor majd megtudjuk, hogy minden, ami velünk történt, végső soron szép volt, mert isteni eredetű volt. Ennek az igazságnak a summázására teremtette az Úr a költőt. Ezért kényszeríthette rá Vincze Józsefet a Teremtő, hogy tollat ragadjon, és érzékeny szavaival eligazítson bennünket az állandóan folyó teremtés és sorsba-vetettség csodálatos zűrzavarában… (…) Vincze József se tehet mást – ez a sorsa –: énekel. S ezt a szó legszorosabb értelmében gondolom, hiszen szűkebb pátriájában gitáros dalnokként ismerik. Énekel és vall, csodálatos fémszobraival is, arról a világról, amelyet valaha egy nagyszívű Isten teremtett – szerencsére nem gombnyomásra – hanem hat nap alatt; – vall, énekel arról, hogy van hova mennünk, miközben mindent, de mindent kezünkbe veszünk és megcsodáljuk, akárcsak ezt az eligazító, gyönyörű Vincze-verset. „E verssor kihúzott drótkötél, / Rajta leng levedlett bőröm. / Nem félek, hogy valaki kibeszél – / Meztelenségemmel nem törődöm. / Minek nekem álca és ruha? Hadd világítson a testem! / Sötétben sárral dobálhatnak, / Örökké nem tart az estem. / Majd feléled a kötél, / És kígyóként tekereg, táncol, / Az értelem reggelén / Mindenkit magához láncol. / Milliomost, ki kéreget, / És adakozó koldust, / Eltékozolt életet és olyat, / Kinek sorsa jobbra fordul.”

A kötet sorait olvasva jól érzékelhetjük Józsi vívódásait…

De mindezek ellenére próbálja megérteni és megszépíteni a világot! Ezt a következő magvas verssorai, – az ars poeticája is igazolja!

Ars poetica! „Kell minden napra a napimádat, / Hogy feldobja szívünket Az élni vágyás csúcsaira, / A szeretet töretlen istenéhez.”

Itt is jól érzékelhetjük, hogy a napimádata évről évre nő és erősödik benne.

III. kötete Lélek-dal. címmel 2012-ben jelent meg.

És itt meg kell állnom!

Vincze Józsival, – 2012-ben, – egy verőcei kiállításon ismerkedtem meg, amikor is Magyar Miklós festőművész szervezésében megrendezett ottani csoportos kiállításon Józsi szobrai is szerepeltek, – melyekbe azonnal beleszerettünk a barátnőimmel

Engedjék meg, hogy ennek a nagylélegzetű kiállítási anyagnak a hatására íródott, régi, – 2013-as cikkemből idézzek önöknek pár gondolatot, – amely Vincze József alkotásairól szól!

„Azonnal láttam, hogy egy nagyon szerény, visszahúzódó, mély érzésű, nagyon sokoldalú, – és Istentől kapott művészeti érzékkel megáldott emberrel hozott össze a sors. A „szerénység” és a „visszahúzódás” azonban, – nem biztos, hogy elég a hírnév megszerzéshez! Meggyőződésem ugyanis, hogy Vincze József sokkal nagyobb elismerést érdemelne! Bizony nagy öröm ilyen sokoldalú emberrel találkozni.

Vincze József Verseket és dalszövegeket ír. Zenél. Zenét szerez. És szobrászkodik. Amatőrként. De nem amatőrként műveli mindezeket! Egy igazi, komoly és művészi elhivatottsággal megáldott, igazi művészt ismerhettem meg benne, – aki három-négy művészeti ággal próbálja kifejezni önmagát, és a benne megfeszülő és kibukkanni kívánó érzelmeket. Szobrai fantasztikusak. Lenyűgözőek. Egyedülállóak. Gondolatokat ébresztőek. Mert Ő nem csak a szépség megformálására és megfogalmazására törekszik, – hanem arra is, – hogy alkotásainak mindig komoly, továbbgondolásra érdemes üzenetei is legyenek. Általában bibliai jeleneteket és gondolatokat formáz meg. Kőből, bronzból, vasból és fából. Majd a magyarságát, a magyarság jellemzőit és nagyjait szeretné megformázni műveivel. Nagy jellemzője, – hogy történelmi események megformálója. Minden alkotásának komoly üzenete van, – e-mellet gyönyörűek. Az ember, késztetést érez arra – hogy megsimogassa őket!

Mind ezek mellett, a kiállításain, kiáll a közönség elé egy szál gitárral, és zenélni és énekelni kezd. És verset mond. A saját verseit. Önmagáról és a saját érzelmeiről beszél és dalol. És az életről. Az életéről. És az élet rútságairól, igazságtalanságairól és szépségeiről. És aláfestő zenét ír a műveihez és az alkotásaihoz! Hogy mi még jobban megértsük… Őt… És a szobrait… És a verseit… És a munkásságát… És az üzeneteit… A kitárulkozásait…

Most azonban a kezembe került a 3. verseskötete, amely 2012-ben jelent meg. Ezért kell most írnom Róla. Mert e-kötet által, – már nem csak a keze munkáját ismerhetem, – hanem a lelkét is megismerhettem! Őt magát is. AZ EMBERT! Mert levetkőzött. Nem szégyellt semmit! Mindent elmondott. Magáról és az érzéseiről. Az Istennel való perlekedéseiről. És ebben a csodás verseskötetben, a versei mellett ott vannak a szobrainak fotói is. Mindannyiunk gyönyörűségére. És a dalszövegek is, – melyeket örömében vagy bánatában vetett papírra. Ő ugyanis szerintem – egy igazi ÖRÖM-ZENÉSZ, – aki bárhol szívesen énekel.

Ez a kötet, olyan mint egy életfolyam. Ha elhagyom a címeket, akár folytatásos életregény is lehetne… Kötődnek a sorok. Kötődnek a történések. Az érzelmek. Józsi életét, gondolatait, érzelmeit ismerhetjük meg kronológiai sorrendben. A világról. Önmagáról. A visszásságokról. Csalódásokról. Bánatokról. És az örömökről. Mert szerencsére örömökben is volt része, – hiszen csak így íródhatott meg a lenti pár sor:

„Kell mindennapra napimádat / hogy feldobja szívünket / az élnivágyás csúcsaira / a szeretet töretlen Istenéhez.”

A kötetet a Kráter műhely adta ki. Lélek-dal címen. Szutor Ágnes szerkesztő szerint : „A művészi hajlam velünk született adottság, kinek-kinek mennyit mérnek belőle. Vincze Józsefnek a Jóisten jó nagy kanállal mért, és jó mélyről merített, – és ez a bőség értékes gyümölcshozó termőtalajra talált. A szobrász-költő ritka képességek kovácsolata: szobraiból zeng a lélek-ének, – versei pedig testet öltenek szobraiban. Egyszerre jár éteri magasságokban és a földön, – egyszerre tudja jól lakatni minden művészetre éhes érzékszervünket: látásunk, hallásunk, tapintásunk, – de leginkább a lelkünk táplálkozik, épül és szépül műveiből.”

Igaz és találó Szutor Ágnes minden szava. Valóban „táplálkozni” lehet Vincze József alkotásaiból, – hiszen a „szeretet reménysége” és a „gyógyítani akaró emberi hitvallás” sugárzik belőlük.

Urbán Gyula költő ajánlása szerint, – „Vincze József hisz a „visszatérő aranykorban”, – mert Ő „nem ennek a kornak az embere”, – hiszen neki, – az „idill”, – a „létezés” az éltető ereje. És a „hit”! Amely megteremti a látásmódját ehhez a különleges művészethez… Urbán Gyula, – Vincze József sorait, – a francia költészethez hasonlítja, – de közben azt is bevallja, – hogy abban az időben, könnyebb volt költőnek lenni, – hiszen az emberek akkor még nem ismerték a „műrózsákat” és a mai plázák „hamis ígéreteit” és a „fogyasztási cikkek” szeméthegyeit.”

A Lélek-dal című vers, nem véletlenül lett a könyv címadója, hisz annyira jellemző Józsi kitárulkozásaira.

„Elkántálnám halkan / odabent a hallban, / fekete kalapban, / csendes diadallal: lelkem hallhatatlan, / hallhatatlan dallam, // Szívemnek hatalma / szív-ének hatalmam, / Szívemnek hatalma / vértvöröslő paplan, / Bűvölet a napban / ádáz alkonyatban, / feneketlen katlan, / szeretet szavakban / minden pillanata / száz rész pillanatban. // Száz rész pillanata / időtlen világban, / örökké oltatlan / tisztítótűz-lángba, / testet ölt a vágyban, /bájoló bújában, / lélek-dalra dobban / szívem ritmusában.”

Gyönyörű! És igaz! Mert Vincze József lelke, valóban egy halhatatlan dallam, – amely tisztítótűz lángú. Ha olvasod sorait, – megérted. Hisz a verssorok, – valóban a szíve ritmusára lüktetnek. A Jelenlét c. eszmefuttatása is erre utal.

Oltárkő c. versét szintén kiemelném.

„A lelket kell megbecsülni, / a habarcsot, mely összetartja, / a kőfalat, hogy beléphessünk, / a világmindenség küszöbén át, / abba a vérző szobába, / amelynek falán a szentképek / szépségük legszebb izzásában lángolnak, / az évszázados fájdalom / hevenyészett keretei között, / ami a tiéd és az enyém is. / Hisz az áldozati oltáron mi vagyunk az utolsó jajkiáltás, / a megkövezettek utolsó dala / – szeretlek, élet!”- kiáltja befejezésül. Mert Józsi mind ezek ellenére szeret élni! Akar élni! Akar alkotni!

A Pihék című rész, – Vincze József agyafúrt elmélkedéseinek, eszmefuttatásainak – és ok–okozat keresésének gyümölcsei. Összegzések, önvallomások ezek a sorok, – melyek tényeket és megtapasztalt igazságszeleteket rögzítenek. Ilyen pl. a Labirintus c. verse is.

„Nincs árnyék, sem fény. / Csak utak vannak és hangok, / szemérmetlenül lecsupaszítva, / a tapintás és visszaverődés fogalmáig, / érzékeltetve tévedéseink bizonyosságát. / Csupa seb vagyok.”

Befejezésül, – Vincze József – Szobrász c. versét ismertetném még meg Önökkel, – amely művészetét és saját önmarcangoló kétségeit is hűen tükrözi. Pedig erre semmi oka nem lenne. „Életet álmodok kőbe, / megfogom, hozzám van nőve. / Eldobom, és porba hull velem, / Valaki (talán) rávési majd nevem…” (2013. 12.29.)

IV. kötete Szivárvány-hídon. címmel 2017-ben jelent meg.

A kötet megjelenését Babják Annamária színművész, – Szűcs Mária, a Fóti Városi Könyvtár igazgatója, – nemzetes Bárdosi Ferenc, a vitézi rend, és a Szent György Lovagrend tagja, vitéz gróf Bethlen Gábor, – valamint ifj. Vincze József (a fia) támogatta! A neveket azért tartottam fontosnak felsorolni, – hogy önök is jól láthassák, – hogy milyen nagyszerű emberek szívét és lelkét érintették meg Vincze József versei, – és egyéb művészeti alkotásai!

Józsi az előszóban részletesen leírja, hogy miért is kapta a kötet ezt a címet! Innen tudhatjuk, – hogy egy Dunakanyarban látható természeti csoda ihlette meg, – amikor is egy vihar utáni időszakban, egy szivárvány jelent meg a visegrádi vár alatt és szemet, lelket gyönyörködtetően egyesült a Duna vizével, – és ez a sokszínű híd, szinte kettéosztotta az égboltot. Majd elképzelte ezt a jelenséget egy gömbként, – amely minden szögből, – mindig más és más oldalát mutatja meg nekünk, – vagyis ennek a kerek világnak, – amelyben élünk! A gondolatai és a fantáziája által, – ettől a szépséges „térelemtől” – egy „képzeletbeli szivárványhídon” jutott el ő is oda, – hogy véglegesen megörökítse egy verseskötetcím által ezt e felemelő pillanatot, – sőt mindezt még megspékelte egy továbbgondolásra érdemes kétsorossal is.

„Születésünkkor két csodálatos ajándékot kaptunk: a teret és az időt. / Mindkettő életünk végéig elkísér, – és azon túl is velünk marad!”

Talán ennek a felfokozott érzelmi állapotnak és gondolatnak köszönhető, hogy ebben a kötetben sok kedves ismerősének írt verseket, – akik a számára kimért térben és időben valamiért fontosak voltak számára. Ilyen pl. a felesége, vagy Babják Annamária, – vagy Vszabó Noémi és Kása Éva, – sőt, – szerintem a monori kiállításuk megnyitóbeszédéért, – még én is belekerültem ebbe a kötetbe. A hazafias versei mellett, – rövid négysorosokkal, haikukkal, prózaversekkel és novellákkal is találkozhatunk!

Engem legfőképpen a szerelmes versei, szerelmi vágyódásai érintettek meg. Pl. a Szivárvány-hídon c. vers, vagy a Szerelem-fény, vagy A gyönyörű után, vagy pl. az Illuzionista c. vers, – amely így szól:

„Álmainkban osztozunk, / de sorsunk csak a miénk. / A napfényben osztozunk, / de árnyékunk csak a miénk. / Az éjszakában osztozunk, / de csillagunk csak a miénk. /

Ma vagyunk, és nem vagyunk, / de a mindenség a miénk. / Mert értünk van, – s általunk. / – Varázslatosak vagyunk!”

V. kötete Paletta címmel 2020-ban született meg.

Vince József a kötet borítóján, önéletrajz helyett, – pöröly és tollforgatónak vallja magát. Pörölyforgatónak, – mert többnyire ezzel kalapálja ki a szobrait, – aminek a számára legnagyobb és legkedvesebb szobrászati eredménye, – az Attila Nagykirály Emlékhely Főalakjának, – Attila mellszobrának klasszikus megformálása volt Dunakeszin, – amit 2017 szeptemberében avattak fel.

A kötet érzelmi és értelmi hangulatának megértéséhez, – meg adja az alapot, – a főcím feletti kétsorosa is, – amely így szól:

„Az esőcseppben benne van az Isten! / A könnycseppben az ember.”

A Paletta című címadó vers felett is hasznos tanácsot – illetve kétsorost találunk: „Hiteles szivárványt csak esővízzel és napsugárecsettel lehet festeni.” – amely szerintem a vers befejező fejezetére utal:

„Öröklétű ez a soklétű paletta, a művész, az ecset. / Csak természetesség, született tehetség vés művére nevet. / Ahogyan változik, az úrnak áldozik, meghajtva a fejet.”

Csodás sorok. És igazak. Hiszen Józsi alkotásai mindig Isten-központúak! Tudja, hogy mindent Neki köszönhet!

Erre utal a 44. oldalon található verssora is!

„Végül az ember odaér, ahol már csak ő van és az Isten!”

Vincze József nap mint nap készül erre a találkozásra…

Itt kiemelném pl. a Rapszódia Szabó EM-nek c. verset!

„Cseppekként múlik a felhő, percenként az ember. / Te mégsem múlsz, mert több vagy mint szavak. // Lelked tükrének szembogár-gyújtópontjai lobbantják lángra igéző szerelmedet.”

Szerelmei, – bevallása szerint – leginkább plátói szerelmei – általában mindig versírásra ösztönzik, – mert meg szeretné örökíteni az érzést, – a pillanatot, – ami a szívét megmelengeti és lázba hozza…

Pl. a Mit csak szívvel… című vers befejező versszakaszában így ír: „Néha, egyszer-egyszer elhagyom a földet. / Égre szállok, és a nap kísér el addig, / míg hazát találok ott, ahol te égve vársz, / igazi szerelmi tűzzel, – te álomasszony.”

A Szerelemálom c. vers is egy ilyen érzés, illetve vágyálom megjelenítése. Megrendítő fájdalom sugárzik a Ha fáj c. verssorokból is. „Ha fájok neked, nyisd ki a szíved! / Hadd repüljek, mint végtelen ének. / Te is daloljál, hogy könnyebb legyen! / Mit ér a ketrecbe zárt szerelem?” Egyébként Vincze Józsi a női nem nagy tisztelője! Ezt pl. a Kikelet virágai c. verse is igazolja.

„Kikelet virágai – szépséges nők! / Az elpergő idő szférájában / álmaink burkából kiszakad a szerelem, / és a lényetekben új életre kel.”

A VI. kötet, – Igeidő címmel 2023-ban jelent meg!

Ez a most, – 2023-ban kiadott verseskötet, – számomra – az eddigi kötetekben található gondolatok, érzések és érzelmek továbbgondolása és megerősítése, – úgy az irodalom, a zene, – mint a szobrászat területén! A komoly mondanivalókat Vincze József, ebben a kötetben is, a rá jellemző humorral és bölcsességekkel fűszerezve igyekezett feloldani, – jól érzékeltetve ezzel számunkra, – hogy már ő maga is sokszor megjárta a „lentet” és a „fentet”!

A könyv borítójára íródott vallomása szerint, – nagyon kalandos és változatos életet ajándékozott neki a sors. Néha – „Úgy érzem, mintha egyszerre több síkon élném az életem” – vallja, – „de valami belső kényszer hajt, hogy teljességgel megfeleljek önmagamnak, – hogy aztán valami emberit adjak át Nektek is magamból, – tisztelettel és szeretettel.”

Szokták mondani, – hogy „70 felé, már hazafelé!” Talán már ő is ezt érzi, – így tudatosan igyekszik „önmaga értékeit és érzelmeit” rögzíteni és kőbe, vagy dalba vésni, – hogy minél több „nyomot” hagyjon maga után! A szeretet, a haza és az istenszeretet, továbbra is a legfontosabb „téma” a számára! Ezt igazolja a Szeretet c. verse és a Hazánk c. dala is. Az Igeidő c. címadó vers, – egy kicsit talán perlekedik a Jóistennel, – mert lényegre törően már olyan kérdést is feltesz benne, – hogy „Miért születik halni az ember…?”

És valljuk be, ez a kérdés sokszor bennünket is foglalkoztat! Pedig tudjuk, hogy ez törvényszerű! Tudjuk, hogy ez a legbiztosabb történés az életünkben! Hogy ez elkerülhetetlen! Mégis nehezen fogadjuk el, hogy ennek valóban meg kell történnie! Sőt, még azoknak az embereknek is félelmetes a gondolat, – akik hiszik, – és jól tudják, – hogy a halállal az életünknek végérvényesen még nincs vége!

A Megtisztulás és a Fohász c. versei pl. szerintem – belső kiáltások! Istenhez! (Megjegyzem, itt látható a Mennyország kulcsa c. szobra, – ami biztosan nem volt véletlen párosítás…) A Remény c. vers egy lelki szárnyalást jelenít meg, – hittel, vággyal és reménykedéssel vegyesen, – amely így szól:

„Majd egyszer földre száll egy angyal. / Megérinti a szíved, és elillan, mint egy álom. / S te csak nézel, nézel utána / míg tekinteted össze nem köt az éggel. / Aztán kibontod lelked szárnyait, – és újra meg tanulsz repülni.” (És talán az sem véletlen, – hogy itt, ennél a versnél, az Út vége c. szobra látható!)

Vincze József – időközben – meg tanult köszönetet is mondani! Jó pl. erre a Sors c. versének befejező szakasza is!

„Áldott a sors, mert nekem szánt téged. / Tudom szerelmem sosem ér véget. / Sokkal többet ér, mint holmi kamasz panasz. / Szívem sebein szerelemtapasz hívja életre az örökléted. / Áldott a sors, mert nekem szánt téged.”

Úgy érzem, hogy ez a verseskötet egy nagy „összegzés” az elmúl évek eseményeiről, és az elmúl 70 év történéseiről! Akár „leltározásnak” is nevezhetném, – hiszen a „kezdet” és a „vég” közötti időszakot járja és dalolja be, – úgy hogy közben bemutatja nekünk az érzelmi viharaiban átélt „lentet” és „fentet”, – ahogyan azt már pár sorral ezelőtt is említettem! Ezt igazolják a Körforgás c. vers befejező sorai is.

„Hullámok hátán csak így lehet élni, / ringatni a vágyott örök életet. / Ha voltál, leszel majd, elérsz az égig, / Egyszer fönt, egyszer lent, – / ez a végzeted.”

Kedves Józsi!

Kétségeidre és vívódásaidra reagálva, – szeretnélek megnyugtatni, – hogy Te már most is nagyon sok maradandó „nyomot” hagytál magad után! Szerencsére a Jóistentől kapott tehetségeddel ügyesen és okosan sáfárkodtál az elmúlt évtizedekben – mindannyiunk örömére! Nagyon örülök, – hogy a 11 évvel ezelőtti első pozitív benyomásaimban nem csalódtam, – és hogy a 11 évvel ezelőtt írt cikkem minden sorát még most is igaznak érzem veled és alkotásaiddal kapcsolatosan!

Ezért is olvastam fel! Mert ma sem tudnám jobban megfogalmazni sokoldalú munkásságod lényegét! Nagy öröm számomra az is, hogy köteteid és képzőművészeti kiállításaid által, – végig követhettem életed folyamát, – és főbb állomásait! Bizony az én szívemben is hagytál maradandó „nyomokat”, pl. a Monori Vigadó Galériába elhozott alkotásaiddal, – vagy az Esztergomi Bazilika mellett a várban rendezett kiállítási anyagoddal, – ahol Magyar Miklós akvarell vársorozata mellett a Te szobraid voltak láthatóak! Jó párosítás volt! Jók voltatok együtt! Feledhetetlenül szép környezetben, feledhetetlen kiállítási anyaggal kápráztattatok el bennünket!

További sikeres alkotómunkát kívánok, – jó egészséggel, – hogy még sok-sok verseskötet, sok-sok megzenésített vers, dal és szobrászati alkotás kerülhessen ki a kezed alól, – mindannyiunk örömére!

Köszönöm, hogy meghallgattak!“

Ölvedi Krisztina

2024. 01. 17.

Budapest, K-11 Művelődési Központ