Hírek

Turcsány Péter: Sors- összerótta utak poézise – Németh László költészetéről

Hozzászólás most!

    (Előszó A feltámadt költő, Versek és verses drámák című kötethez, Kráter 2004 Karácsony, Pomáz.)

    Gőzhajóul indult nagy életem
    Süllyed, s én kapkodva oldom
    Lírám, a mentőcsónakot.
    Mentsük, amit még lehet.

    Époszok zsúfoltattak el belém.
    De időm egy szívverésnyi
    S erőm egy kiáltásnyi csak.
    Sírok múzsája, segíts.

    Engem a férgek szomszédsága fűt
    S csak a te szent sípod nógat,
    Nélküled Homér tenyerén
    Siklik napom és mesém.

    Lépj mögém, az epikus megvakul,
    Csak agyam terheit érzem
    És ki nem szórt mondataim,
    Ilyenkor tömény dalok

    Patakzása kell: sűrű sóhajok,
    Kikben minden elmondassék:
    Krisztus verejték-csöppjei,
    Lírai múzsa, segíts.

    Németh László: Invokáció

        Költő, aki a szellemi éberség,a szellemi nyitottság művésze. Horáciuszi, puskini. Közelebbről pedigéppúgy berzsenyis, mint kölcseys alkat.
        A szerelem, a barátság, a visszaeső magány vétetikezébe már-már korszerűtlennek tűnő hárfáját, mely modern fénytörésekencsillantja meg a szépség harmóniáit vagy a humánum szophoklészigyászát, s különösen olykor – és élete során újból és újból –, habibliai paradoxonnal élve: a nemzete bukása, a kilátástalanság fájdalmasérti a lelket, a lelkeket.
        Barátságainak ősmintáját adja meg fiatalkori zsengéinek egyike, az Oszoly Kálmánhoz című:

    Roppant erőre képes a szerelem.
    Királyokat zúz s trónusokat emel,
    Viaszként hajtja kardpengénket
    S börtöneink vasait lehántja;

    Ám szellő fordul s fékeveszett tüze,
    Mely poklot készült irtani, csillapul;
    S vak szeszély, ha égig szítá,
    Földre gyűri s hamuját elhordja.

    Nem is dicsérem én e kamasz kezét,
    Rémtetteit nem zengem. Erősb frigy az,
    Mi engem dalra ingerel most,
    Állhatatosb hatalom kötése.

    A szép barátság csillaga tündököl
    Lantom fölött ma. Ő tüzeli szívem.
    Sors- összerótta útról szólok,
    Balga viszályt kerülő barátról.

    Hat éve, Kálmán, hogy e baráti fény
    Világán járunk. Hat tele, hat nyara
    Kísérsz már zokszó nélkül s mindig
    Nyílt derűvel mosolyogsz orcámba.

        A vers antik hangoltsága szembeszökő, demondatszerkesztésének könnyedsége huszadik századi. Élmény-archetípusapedig aranykori. Hány megvalósult és a megvalósulás után megtörtséggelkísértő Németh-barátság ősképe foglalódik a megformázott szakaszokba.Közeledés majd elrugaszkodás Babits Mihályhoz, Kerényi Károlyhoz, azeszményített örök barátság élménye, a Gulyás Pálé, a megőrzöttbarátságé, a már-már ikerpár-barátságé, az Illyés Gyuláé. A vershasonlatai földközelbe hozzák eszményeinket: a derű, a hűség, aszeretet vágyképét (vagy valóságát?):

    Mint egy vaslécnek két felit üllejin
    Abroncsba bizton fogja a jó kovács,
    Úgy hajlította testvérszívünk
    Egy gyűrűbe a te szép hűséged.

    S ha van hűség, mely vas erején kifog,
    A tied az. Nincs a magas ég alatt
    Frigy, melynek szebb pecsétje volna,
    Mint utamat derítő jóságod.

    Szirt megpattanhat, tengerek árjait
    Szétválaszthatja a rohanó vihar,
    Ám sírunk éje sem birkózhat
    Az igazi szeretet pántjával.

       A romantikus hang csillapodnilátszik, a képi kibontakozás megőrzi a vers-hangoltság két alapszimbólumát: a „sors- összerótta út” elhivatottságának hitét és a„pántoltság”, a „meggyűrűzöttség” lázadásokat enyhítő szeretet-reményét.
        Az életút meg-megbicsaklik. Hatalmasodik, ártere nő,de a költészet szava újra és újra megcsillámlik Németh László műveiben.Mikor életére beszédes mintát keres, a sámsonit szólaltatja meg versesdrámájában. Mikor a nagyszerű család által sem enyhíthető magányhoz, atársaitól is távolságba veretett magányhoz keres beszédes példát, akkora „csúcsra jutott” József ajkára illeszti lelke belső tusáit és aváltozatlanul áradó Németh László-i jóságot.
        Mikor a bolsevik iga alatt nyögő nemzetekelvadulására, a történelmi idő kegyetlenségére, a lét alatti lét népisorsának kivetítésére keres példázatot, akkor az ótestamentumi zsidóságvégzetébe öltözve, úgymond maszkosan kiáltja szemünkbe nemcsakfájdalmas igazságainkat, de évülhetetlen büszkeségeinket is: „Azt, hogya zsidó próféták valójában mik voltak, egy kis nép fia érezheti igazánát, ő is csak olyan időkben, amikor a világtörténelem valóban a népekolvasztó kohójává válik. Csodálatos emberek, akik a kollektívum egyembernyi Noé bárkájaként nemcsak azt veszik föl magukba, amit amegzavarodott nép, az ide-oda futkosó országnagyok eldobálnának, hanema csapások alatt még növeszteni is tudják a nép lelkét; nemzetiistenüket most emelik a nemzetek istenei fölé, a szétszóródottakatpátoszukkal most fűzik szorosabbra, a megsemmisülés veszélyével mostszegzik szembe a hivatás, a világmegváltás reményét.”
        Mondhat-e ennél különbet nemzet- sőt embertársainaka huszonegyedik század embere? Lehet-e aktuálisabb, szembenézésrekésztetőbb a költői, a drámai szó, ma, a világégések közepette, amikornemzetek élik és harcolják „egy embernyi Nóé- bárkák” mintájárafennmaradás-harcukat?
        Ma már tudjuk s le is írhatjuk, hogy a szovjetmegszállás alatti magyar ítéletidőre vetette szemét Ézsau-Jezaia éstanítványa:

    RÉGI TANÍTVÁNY Bámulom a nyugodtságodat, Jezaia.
    Ráncba sem vonod szemöldököd, a bozontost,
    míg a Kidron völgyét kémleled merőn.
    Úgy ülsz itt, bátorrá téve a félőt,
    mintha csak tücskök zenéje lenne a nesz,
    mellyel annyi ezer élő, a nagy asszír sereg
    tölti be, még ha alszik is, az éjt.

    JEZAIA Sok hajnalt vártam ki így ülve apám
    házának tetején, mióta Ussiában
    a figyelmeztető föld megrendült alattam,
    s nábi köpeny alá rejtettem, Isten
    harcosaként, fegyverre sóvárgó tagjaim.
    Láttam én már sáskát és sátrakat e mezőn,
    Damaszkusz s Izrael egyesült seregét.
    Negyven év kagylójából jő vissza a visszhang,
    ifjú hangomé: „Nem jön be”, „Ne engedj”,
    a királyt és népét helytállni biztató.
    És korholásban elrekedt torokkal
    ültem itt, mialatt égett Samárja,
    s Lakhiból Rachel zokogása hallott
    fogságba hurcolt gyermekei miatt.
    A tizenkettőből tízet vitt el az asszír,
    üres lett Észak s életét a templom
    maradék edényein vette meg Dél.
    S hűlő vérrel, hányszor forgott itt magában
    megvetett tudásom – az értelmetlenségben
    egyedül látó, frigytől és reménytől
    tiltva a reményen s szövetségen kapót.
    „Egyiptom: ember; a ló: nem isten,
    állat: nem lélek” – intettem hasztalan.
    Most megérvén ezt is, a pusztává tett Judát,
    és Sanherib seregét, mért ne legyek nyugodt.

    RÉGI TANÍTVÁNY A kőbe szív költözik, s remeg.
    Kivonhat-e bánat s félelem testvériségéből,
    mely embert s gerendát egy füsttel fenyeget,
    hogy igazad volt, rettentő igazad?

    JEZAIA A kutya is fölveszi gazdája jellemét.
    Csendes, ha szelíd, s harap, ha ingerült,
    ura jeladásait figyelve,
    így lesz rá hasonló az agg próféta is.
    Vagy azt gondolod – ő nem búsul a véren,
    melyet Jeruzsálem utcáira borít?
    Szíve oly kemény, mint homlokán ítélete?

    Micsoda átérző-készség… és micsoda önostorozóönismeret hangja ez! A nemzetével egy ember hangja, drámája,drámasorozata, egy szóval: költészete. Kín, amelyet – az író tudja jól– csak a költő nyelvi, zenei és formáló erejével szólalhat meg, segyben teheti szenvedő nemzetének végzetét naggyá, példázattá.Feledhetetlenek a fenséges Jeremiás- jeremia nyitósorai, nemzetlétünkönerősítő gondolatai:

    BARUK Szép betűkkel itt van leírva újra
    szó, jövendölés, mit szádon át mondott az Úr,
    s mert papjai unszolták, elégetett a király.
    Emlékezeted kőtáblájáról
    leírtam, kínt, dorgálást, reményt, ahogy
    belevésve állt; s most e tekercseken,
    biztos helyen cserépedénybe zártan
    rejtse a parázst, mit Jeremia szájába tett
    Isten, hogy égesse Júdában a bűnt.

    JEREMIA Korsó lesz az, minőt kőművesek falaznak,
    házat rakván, a bontóknak az alapba jelül.
    Más embernyom fejében a szem, mely felbontja
    s olvassa, mint volt a fül, melynek süketségét
    negyven esztendőn ostromoltam vele.

    BARUK Épít az, aki az alapba jelet tesz;
    a jövőre gondolsz képed szerint te is,
    míg munkám értelmét cáfolná bánatod.

    JEREMIA Milyen kőműves voltam is én, Baruk!
    A pusztulásnak ácsa és pallérja:
    a bontás, mit Isten építtetett velem,
    a Júda vesztivel remegő tudat
    a ház, melyben magamat falazó
    építő, ablak s ajtótlan zokogok.
    Ezt a zokogást őrzik, a sírbelit,
    göngyölt papírjaid. De megvannak-e hát mind?

        Szerelem, barátság, szív ésítélő elme, és Ady- Ezékielként „a fogság prófétája”: ez mind NémethLászló költői hagyatéka. A sors fintora, hogy nem csak a prófétahangját, de némaságát is megadta neki az idő. S Isten csodájakénthalála előtti betegségének idején, az emlékezet-kihagyásos elmeverseket mormolva és sorról sorra azokat órákig róva éled magára, szólembertársainak önmagáról.
        A kötetünkbe beválogatott Kései verseket nem könyvbeszánta írójuk, inkább a Lét szívébe szabta mementóként, hogy tudassa:betegen, családja körében, a világtól távol is „él és íme száguldaniakar” a „vérvesztes szép szív”. Ady Endre prófétás utódjának szíve, akimég ekkor is – Illyés Gyulát 75. születésnapján köszöntve – nemzetbengondolkodott és teljes nemzeti létre vágyakozó verssorokat írt:

    Szerettem az igazságot,
    Az igazságot, mely éget, perzsel,
    S arról jön, honnét a vad szeleknek
    Tisztító lángja fellobog.

    Szerettem a nyugtalanság
    Tisztító lángját, melyben az ember
    Őseihez visszatér.

    Nem bírom a tehetetlen
    Füstölgő gőzt, mely lekonyul,
    S ott hol égetni kellene,
    Hazugul a föld fölé borul.

        E külön kötetben kiadott költőiösszegzés nyomán sokan fogják még értékelni Németh László poézisénekjelentőségét. Sokan és értőbben nálam, de munkánk célja elsősorban azvolt, hogy ennek a hatalmas életműnek lelkibb, líraibb oldalát is eggyészerkesztve feltárjuk, felmutassuk a költői érzésektől ma is egyretávolodó kor- és koreszmék zsibvásárán.

    Turcsány Péter

    Minden vélemény számít!