Gondolatok a Wass Albert-díj átvételét követően

    Meguntuk a racionális világot,divat lett titkokat keresni. Titkokat, melyek meghaladják emberihatárainkat, túllépnek rajtunk. Szokás? Vagy kényszer lett szem-sose-látott, fül-sose hallott-dolgokat keresni?
    Talán fogódzókat keresünk világunkban? Vagysóvárgunk valami többre, valami szebbre? Értékre, melyet nem miteremtünk, de megadjuk magunknak a tisztességet, hogy közünk legyenhozzá.
A minap megkérdezték tőlem, mi a titka Wass Albertnek.
    Azóta ezen gondolkozom. Kiváltságos dolog egy nagyember szellemi társaságában élni. Már negyedik éve az ő titkaitkutatom. Megpróbáltam őt, mint titoktudót bemutatni. Láttattam,érzékeltettem derűs-borús írói világát, kutakodtam gondolatai közt,emberismeretét faggattam. Ám legelőször is istenhite iránt érdeklődtem.Kíváncsi voltam arra, mit tud. S nem elégedtem meg tudásaboncolgatásával: szóba akartam foglalni és másokkal is megértetni,miféle tudással ruházta fel őt a Mindenható.
    A kiváltságosok titkait felfejteni nem lehet.Előttünk meg nem nyílnak, meg nem mutatkoznak. A titkok szentek,megfejtik magukat a látó előtt, ám a tükör által homályosan látó szemszámára rejtve maradnak.
Az emberi nagyság meglapul, s az emberek elmennek mellette. Aszerénység ibolyaillatát csak kevesek érzik. Halk. Valami megérintettelhaladtában, a bőrünket hűvös fuvallat borzolta, egymásodperctöredékre megállt szívdobbanásunk, tekintetünk átfogta aképet, melyet akkor és ott egy papírlap kínált, s melyből hirtelenfeltárult egy másik dimenzió.
    Mi a titka egy művésznek?
    Mi a titka a látónak, aki számára nem létezik azidő? Aki ugyanúgy látja a jelent, a múltat és a jövőt? Egyszerre. S tudkülönbséget tenni köztük, látóképességét pedig nem szórja méltatlanra.Szeretné megosztani tudását. S tanítványt keres.
    Mi a titka annak az embernek, akire több embernyisorsot mért a világ Ura? S állta a sarat keményen. Nemzeteszószólójaként – kisebbségbe rekesztve, majd száműzetésbe vetve.
    Mi a titka annak az írónak, aki a vele élő embereketnemcsak hallgatta-meghallgatta, hanem megtanult a nyelvükönszólni-írni, aki nemcsak figyelte őket, de ábrázolni is tudtamindnyájukat. Embereknek, gyarlóknak – megbocsátón, értőn és megértőn,elfogulatlanul. Olykor távolságtartó iróniával, tudva, hogy akulturális különbség nem jogosít fel sem istenítésre, sem becsmérlésre.Ne ítélj. Emberek vagyunk.
    Mi a titka annak, aki elcsente embertársaibeszédének ízét-zamatát, hogy írói tollán megérlelve a nyelv aszúját,kiszáradt szó-kelyhünkbe italt cseppentsen? Hűvös-üdítőt. Igyátok, mertez adatott miérettünk.
A mindenség szilánkokra tört, darabokra szaggattatott. Így lettünk aprórészei az egésznek. Kicsinységünk feladata: illeszkedni a nagyfogaskerékbe. Aki pedig megkapta a titoktudás kincsét, a magakicsinységében az egész világot hordozza. Teste határai elmosódnak,lelke végtelenbe szökken, s egyetlen szívdobbanása az emberiségszázadait fogja át. Nincs idő, nincs tér. Számunkra ez érthetetlen -számunkra ez titok.
    Wass Albert egyike a kiváltságosoknak. Akik erükütésén érzik egy hangya moccanását, egy tank dübörgését. Aki egy másikember lelkét tenyerébe véve vizsgálgatja, faggatja: miféle nyomorúságragasztott reád vakságot? Hogy tegyelek tisztánlátóvá? S bántja, hogysegíteni nem tud.
    Lelke madárként röppen, jelen van, figyel. Mint szema szoba sarkából, óva, vigyázva. Teste végtelenbe nyúlik, lelke a földmaga – szeretete határokat szüntet. Nem kutakodik. Mégis előtte mindenmegnyílik. S lelke zokog minden részecskéért, szíve ővelük együttujjong.
    Maradjunk részek. A titkok terhe – titkai terhe -agyonnyomna. Világába lépve egy másodpercre felsejlik az elfeledettéden.