Köszöntőt mondott T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú város polgármestere, majd Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke tartott ünnepi beszédet. Az Utolsó beszélgetés Wass Alberttel című dokumentumfilm levetítése előtt Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke beszélgetett Maksay Ágnessel, a dokumentumfilm rendezőjével Wass Alberttel történt találkozásáról, halála előtt 3 héttel. A rendezvény kulturális jelentőségét növeli, hogy a rendezőnő és az író családjai baráti kapcsolatot ápoltak évszázadokon át.

Kárpát-medencénk: bajkiáltó fák erdeje!

A 2008-adik esztendőben mi – Jókai Anna meghitt kifejezésével – barátunk Wass Albert emlékét és életművének nagyságát ünnepeljük. Ha róla szólunk, az erőszakoltan szétszabdalt és már szétzuhant Kárpát-medencei magyarság nemzetegyesítő és nemzet-újjáteremtő vágyáról is szólunk. Wass Albert „irányt mutató” gondolatával: „a néppé alázott magyarságot kell újra nemzetté emelnünk.” Ez a gondolat, az általa annyira szeretett és tisztelt Széchenyi István céljait visszhangozza bennünk, a huszonegyedik század kezdetén is: „Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.” (Széchenyi István)

Ki kell újra és újra mondanunk: az úgy nevezett szocializmus korszaka, kiváltságosainak és szekértolóinak „új osztálya” nem teremtett közösségi társadalmat; nem is akart, ahogy azt magáról már akkor is, hazugul és álságosan hirdette. Éppen hogy hatalomátvétele első pillanataitól kezdve közösségeket vert szét, évszázados nemzeti és civil hagyományokat kísérelt meg kiirtani a nép emlékezetéből – s ez ellen emelte fel tollát Wass Albert, már az Adjátok vissza a hegyeimet! megírása idején, 1948-ban, s ennek kiáltott Floridából is Erdély földje felé fordulva, megálljt. Ez az ő „töretlen hitének” törhetetlen nagysága: számkivetve is megőrizte nemzetsorsunk álmait és nemzetlétünk nagyságának zálogát.

Ma őt, és megtartó eszméit ünnepeljük. És igenis mondjuk ki: hirdetjük szerte a Kárpát-medencében. Bajkiáltó fák vagyunk mindannyian. Zúgjon csak a bajkiáltó fák erdeje. Hirdetjük, ha csak azt sorolom is fel, amit ebben a centenáriumi évben tettünk, és tesznek nemzettársaink: 2007. október 23-án a szarvasi ártér ünnepi szoboravatásán, november 9-én a marosvásárhelyi református Nagytemplom közössége előtt, 2008. január 8-án a Magyar Kultúra Alapítványának budavári nagytermében, lépcsőroskasztó, csodálatos Wass Albert rendezvényünkön, és január 12-én Budakeszi egész magyar fővárosunknak példát adó szoboravatásán.

Wass Albert ünneplése nem szünetel. Nagymaros, Bonyhád, Érd emlékezik: Debrecen város képviselőtestülete visszavonhatatlanul fog szobrot emelni – Csokonai és Gulyás Pál szelleméhez hűen – valamikori diákjának. Zalaegerszeg és Pomáz is készül májusi ill. szeptemberi szoboravatására. A Szabad Tér filmrendező-csapata emlékfilmmel ünnepelt. A Magyar Művészetért Alapítvány posztumusz Árpád fejedelem-díjjal tisztelte meg az írót, amelyet örök megőrzésre a Kráter Műhely Egyesületnek adott át. A Kultúra Lovagrendje emlék-kopjafa állításával adózik az író emlékének, amit Erdélyben kívánnánk felállítani. Szülőföldjén, a Mezőségen, a dési református egyházkerület rendezi meg második alkalommal Wass Albert szavalóversenyét. Ebben az egyházkerületben, amelynek 1938 és ’43 között ő volt a főgondnoka, a lelkészek is külön gyűlésen emlékeznek meg nagy szülöttükről.

Bonyhád városa már megkezdte országos merítésű szavaló- és mesemondóversenyét. Zentától Beregszászig, Nagyatádtól Nagyváradig hasonló versenyeken méretik meg a magyar diákság. Társszervezőnk a Magyar Versmondók Egyesülete lesz. Ez a nagyszerű ünnepléssorozat, nemcsak Wass Albert írásművészetének, hanem jellemének, magatartásának is szól. Közéleti és politikai üzenete mindenkor egyértelmű volt és lesz:

„Szívós és áldozatos munkával hadat kell viselnünk a magyar hazát ma átitató erkölcstelenség ellen, a további elposványosodás ellen, hogy népünk visszatérhessen ahhoz a régi, tisztességes nemzeti vonalhoz, melynek egyik ország alkotó és fenntartó jelszava ez volt: »Csak úgy lehetünk más nemzetekkel egyenrangú emberek, ha elsősorban magyarok maradunk, és magyarságunkon keresztül szolgáljuk az egyetemes emberi világot azon a helyen, ahova Isten helyezett!«” (Wass Albert, 1990)

Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mi, Kárpát-medence bajkiáltó fái bátran visszhangozzuk az ő szavait. A magyarságot éppen az általa megfogalmazott magatartás emelheti ki annyi egymásra fenekedő nép és nemzet közül. Bajkiáltó fákként, vagy netalán honfoglalás-kori őrtüzekként kell szembenéznünk mai társadalmi- és történeti kihívásainkkal. A Wass Albertet ünneplők serege apró falvainktól nagyvárosainkig, szórvány-magyarjainktól a messze idegenbe szakadt emigráns közösségekig egyként jelzünk egymásnak őrtüzeinkkel. Ebben a végre hideg, tiszta levegőt hozó januárban és februárban, a nem „virágtemetést”, hanem reményeink szerint virágzást hozó tavaszi újjászületésben, vagy a Juhász Gyula-i nyár hevében és az őszi lombhullásban.

Wass Albert ünneplői „Côte a côte”, a vállvetve élő és alakító testvériség szellemében néznek a jövő elé. Wass Albert ellenfelei egyszerűen nem tudják kiről, és mit beszélnek. Sem esztétikailag sem politikailag.

Az Illyés Gyulai „még meleg a kezünk” kézfogások szellemében kell közénk idézni az író meghitt és szeretetre méltó személyes alakját is. Mi, írók és irodalmárok még emlékezünk Illés Endre mecénási alakjára, a kezdőket istápoló vezérszerepére. Éppen ő volt, aki Erdély távoli szülöttjét, Wass Albertet Baumgarten-díjhoz segítette; Babits Mihálynak ő hívta fel a figyelmét, a páratlan érzékenységű és kivételes írástudású íróra. Különös tanúságtétele a sorsnak, hogy Illés Endre éppen ’43 őszén vetette papírra Wass Albertet méltató bekezdéseit. Az erkölcs- és emberpróbáló második világháború súlyosbodó napjaiban. Az ő üzenetéből érdemes volna Wass mai ellenfeleinek is kihallania az őt elismerő, baráti szót:

„Wass Albertről csak finoman lehetne beszélni, híven az ő költői stílusához. Körülbelül olyan hangon, mint amilyent ő ütött meg a Titokzatos őzbak-ban, ebben a költői vadásznaplóban. Mindketten (Asztalos Istvánnal, T ) a mai világ bonyolult problémáit kutatják és finoman és tiszta kézzel nyúlnak ehhez, mint az orvos, aki operálni és gyógyítani akar.”

Ahogy a Tejutat, a Hadak Útját beragyogják gazdag nyári éjszakákon a távolban égő csillagok, úgy világítják be a Kárpát-medence magyar településeit a Wass Albertet ünneplők lelki lámpásai.
Járja át ismét a remény hite nemzettársaink szívét!
Wass Albert a barátunk marad. S minket, mai írókat és irodalmárokat is barátokká tesz az erdélyi író által megálmodott „Csaba hit”:

„Hátul a kipányvázott lovak, elől a tűz s fáradt, szótalan, rosszkedvű húnok.
Ő aztán felállt és azt mondta.
– Ne búsuljatok. Előlről kezdünk mindent. Építünk új országot. Szebbet. Boldogabbat. Csak a magunk számára. Ne féljetek, megsegít az Isten. Most pedig előre, utánam! Ők pedig felugráltak mind a tűz mellől, arcukon kinyílott a lelkesedés s ujjongva kiabálták.
– Úgy van! Éljen Csaba királyfi! Elölről kezdünk mindent! Éljen az új ország!
Szép volt, hatalmas, boldog pillanat volt.”

Kárpát-medencénk: ma a bajkiáltó fák erdeje. De Wass Alberttel – nem csak ebben az esztendőben – az élni- és megújulni akarás, a győzni tudás üzenetei járják be nemzetbeli társaink lelkét. Ne feledjük! Ez az egyre hangosabban zúgó erdő a nemzet tavaszán virágba borul, s abban az ünnepben velünk lesz Wass Albert.