Egy Miamiban élő tudosító Új Wass Albert szobrokkal… című cikkének pontosítása


Az utóbbi héten Wass Albert szép és igényes gödöllői, továbbáVas-megyei szoborállításával kapcsolatos írásaiban több honlapportálján Lukácsi Éva kihasználva a jó hírek adta örömünket hamisadatot közöl, és a Kráter Műhely Egyesületre nézve rosszindulatúnyilatkozatot tesz: ezért ki kell jelentenünk, hogy 2006. június 23-án a budapesti Fővárosi Bíróság nem hozott semminemű ítéletetWass Albert aláírása és kiadói jogának ügyében a Czegei Wass Alapítványjavára. Az igazság az, hogy a Fővárosi Bíróság f. év november 16-ra HALASZTOTTA a tárgyalás folytatását, ítélethozatal nélkül.
Az üggyel kapcsolatban kiegészítésül tájékoztatjuk olvasóinkat, hogyWass Albert a kiadói jogát már 1989-ben végérvényesen Szász Lórántraruházta át, amely jogot a Magyar Legfelsőbb Bíróság 2004. éviítéletében ismert el. A Wass-fiaknak édesapjukkalkötött – megkérdőjelezett – szerződése jóval későbbi, az író halála előtt négy hónappal született. Így a Czegei Wass Alapítványtlegfeljebb csak  Szász Lóránt mellett megosztva  illetik megszerzői jogok!
Nem elég, hogy Lukácsi folyamatosan hamissággal vádolja a Krátert ésSzászt, most már az utóbbi időben közzétett írásaiban a magyar FővárosiBíróságról és a bíróról állít valótlant, miszerint az elutasítottavolna Szász Lóránt persemmiségi kérelmének indokait – mindez már nagynyilvánosság előtti hamis adatközlésnek, szándékos félrevezetésnek, s egyben jogsértésnek minősül.Továbbá ezen írások közzététele nemcsak a hamisan tudósító személyelleni jogkövetkezményeket von magával, hanem érintheti mindazonfórumokat is, amelyek nem határolódnak el ellenőrizetlen hírekmegjelentetésétől, vagy megszegik a sajtóetika kódexét.
 
Kráter-press, Turcsány Péter Kölcsey-díjas költő, KME elnök, aKárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége alelnöke, a MagyarÚjságírók Közössége etikai bizottságának tagja. az Irodalmi FolyóiratokOrszágos Szövetsége egyik szóvivője, a Magyar Írószövetség tagja
 

Minden vélemény számít!