Kedves Vendégeink és Versenyzőink!

Immár tizenhatodik alkalommal rendezzük meg Az ötágú síp üzenete című versmondó és kulturális találkozót, amelyen hazai és határon túli szavalók, képzőművészek és színjátszók mutatják meg tehetségüket és felkészültségüket.

Úgy is mondhatnánk, tizedhatodik éve köszöntjük ezzel a vetélkedővel a Magyar Kultúra Napját, nemzeti imánk, a Himnusz születésnapját. Vagyis tizenhatodszor teszünk hitet a rendezvény puszta elnevezésével is a kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozása, a magyar kultúra egysége és oszthatatlansága mellett.
Miért szeretjük olyan sokan ezeket az évről évre ismétlődő összejöveteleket? Az egyik legfőbb indítéka és magyarázata bizonyára összmagyar jellegében rejlik. Talán ilyen módon, a személyes találkozások és a közös kulturális élmények révén enyhíthetjük a leghatékonyabban szétszórtságunk keservét, csökkenthetjük az államhatárok által is ránk kényszerített távolságot, szabad emberek szabad választásával, magától értetődő kötődéseivel, az ezeréves hagyomány, a közös nyelv és műveltség jogán ölelhetjük át egymást határon inneni és túli magyarok. Jár az ölelés azoknak is, akik a többi kárpát-medencei testvérnép követeiként vesznek részt versünnepeinken.
Természetesen a versmondó és kulturális találkozók most kezdődő, jó ideig egyedüli ¬ és ma is középponti ¬ rendezvényén tovább növeli bennünk a szeretetet a magyar költészet varázslatos hatalma és a versenyzők nem mindennapi tehetsége, a magyar nyelv és költészet iránt táplált megragadottsága is. A költészet feledteti velünk a mindennapok szürkeségét, kisszerűségét és gyarlóságait, egy tisztább és nemesebb létdimenzióba emel minket, a hétköznapi, felületes látástól elvezet a valóság mélyebb és intenzívebb átéléséig. Sík Sándor szerint a művészi élmény közel áll a valóság megismerésének és birtokba vételének legtotálisabb formájához, a vallási élményhez. Azt tudatosítja a létezés eredendő abszurditásaival, megmagyarázhatatlan titkaival és a saját végességével, kibékíthetetlen ellentmondásaival, bűneivel viaskodó, olykor „a semmi ágán” vacogó emberben, hogy az esendőségek és a látszatok világa fölött létezik ¬ nemcsak vágyaink, hanem a természet rendje, a dialektika törvényei szerint is ¬ egy magasabb rendű értelem és szépség, annak a tökéletességéhez kell igazodnia. Ennek a világnak a szeretet, a kozmikus, feltétel nélküli, korlátokat nem ismerő szeretet a vezérlő elve. Dante Isteni színjátékának a befejezésében olvashatjuk:

Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.

„Térjetek meg, és szeressetek!” ¬ írta az I. világháború egyik legiszonyúbb poklát megjárt, testileg-lelkileg összeomlott Gyóni Géza a kórházi ágy melletti falra végső, kétségbeesett intelemként.
„Szeress, és tégy, amit akarsz!” ¬ tanította Szent Ágoston. Terjedelmes tanulmányt lehetne írni erről a mindössze öt szóból és nyolc szótagból álló mondatról. Elmondja azt, hogy az erkölcsi értékek birodalmában a szeretet ül a trónon, az összes többi érték az ő alattvalója. És elmondja azt is, hogy a szeretet szabaddá tesz és megóv minket a rossztól.
Szeretni kell, mert Isten is szeretetből teremtette meg a világot, szeretetből küldte közénk Megváltónkat, Jézus Krisztust, aki örökül hagyta: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. Szeretni kell, mert az Isten szeretet, mert a szeretet az Isten.
Szeretni kell, mert a szeretet ¬ Szabó Lőrinc szavaival ¬ „a legrövidebb vezeték” ember és ember között.
Szeretni kell, mert ¬ Pilinszky János vélekedett így ¬ a szeretet voltaképpen nem egyéb, mint a létezés mélységének megértése. Szeretet nélkül minden a semmibe hull vissza.
Szeretni kell, mert József Attila szerint rongyember az, aki szeretni gyáva. Nagy László írja Az örök hiány köszörűjén című versében József Attiláról, akit a szeretethiány a halálba kergetett:

Azt üzeni, hogy szeretni kell,
s bűvölő szája el sose halkul.
Szíved köré a szeretetért
ő a végtelent köti jutalmul.

Szeretni kell, mert a gyűlölet gyűlöletet, a szeretet szeretetet szül.
Szeretni kell, mert ¬ Garai Gábor Bizalom című versét idézem ¬:

halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.

E gondolatokkal kívánok a Dsida Jenő Baráti Kör és a zsűri nevében is minden szavalónknak nemes versengést, hallgatóiknak pedig szép és fölemelő élményeket.

(Elhangzott 2015. január 24-én a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban)