A kislány az alig lendülő hintában ül, kezeivel az egyik oldalon a láncba kapaszkodik, fejét lehajtva maga elé néz. Lófarokba font sötétbarna hajában nagy piros masni virít, egyszerű nyári ruhája piros, apró fehér pöttyökkel. Lábán szandál, alatta fehér zokni. A hinta melletti padon, az édesanyja színes lapot olvas, időnként fölnézve, rámosolyog a kislányra. A játszótér amúgy majdnem üres. Kicsit odébb a mászókán egy ötéves forma kisfiú csüng, arrébb a homokozóban egy másik játszik, mellette a kő szélén ül az édesanyja. Rekkenő hőség van, pedig még nincs tíz óra sem. Körben a lakótelep sima falain az ablakok becsukva, elfüggönyözve. Valahonnan zeneszó hallatszik. A teret balról lezáró ABC épülete előtt sem nagy a forgalom, a lengőajtó ritkán hallatja nyikorgó hangját. A parkolóban egy autó áll, az is az újságosé, akinek a bódéja az ABC bejáratával szemközt áll, háttal a parknak.
A fiatalember leül szemközt a hintával a tér túloldalán egy padra és az újságot kezdi olvasni. Az erős fény délibábot lop a betűk fölé észre sem veszi, hogy már régen nem is olvas, csak bámulja a nyüzsgő betűrengeteget maga előtt a fehér papíron. Aztán összehajtva az újságot, leteszi maga mellé a padra és komótosan rágyújt egy cigarettára. Tekintetét körbehordozza, a játszótéren végül megakad a szeme a kislányon. A hinta már majdnem megállt. A gyerek hosszú percekig nem mozdul, ugyanabban a testtartásban ül, a földet bámulva maga előtt.
– Mit látsz?- kérdezi a férfi, maga mellé téve az újságot a padra. A kislány föl sem nézve válaszol:
– Semmit. – Egy perc is beletelik, mire a férfi újból megszólal, derűs pillantást váltva a gyerek édesanyjával.
– Azt nem érdemes olyan sokáig nézni.
A gyerek nem válaszol azonnal, mintha nagyon meggondolná, mit mondjon.
– De – mondja aztán továbbra is mozdulatlanul.
A férfi elmosolyodik. Ő is kivár egy keveset a folytatással, de a szemét nem veszi le gyerekről.
– Aztán mi tetszik benne? A sok-sok kis semmi?
– Nagyok is vannak. – mondja a kislány.
A férfi sóhajt egyet, odasétál és felül a hintát védő korlátra közben egyre figyeli, hogy a gyerek mikor emeli föl a fejét. Hiábavaló azonban a várakozása.
– Aha. Szóval van kis semmi és sok nagy is.
A lány kicsit meglöki magát a lábával épp csak, hogy kileng a hinta, de a testtartásán nem változtat.
– Kicsiből is sok van – mondja kissé neheztelő hangsúllyal.
A fenébe is tényleg, gondolja bosszúsan, de egyre nagyobb érdeklődéssel a férfi. Rövid hallgatás után így folytatja:
– Mit csinálnak?
A válasz most gyorsabban érkezik:
– Nagy össze-visszaságot.
– Azt hittem, hogy semmit. – mondja ugyanolyan gyorsan a férfi.
A kislány hirtelen felkacag, kétoldalt magasan megkapaszkodik a láncba és nagy lendülettel hátralöki magát.
– De buta vagy te! – mondja huncutul mosolyogva – Hát azt hiszed, hogy ha semmit nem csinálnának, akkor nézném őket?
Nevetése körbecsilingel a betonfalakon, a háztömbök üvegablakai egymásnak dobálják az üde hangokat. Édesanyja és a homokozó szélén ülő nő is, mosolyogva néz a kislány felé. Az pedig egyre kacagva most már lendületesen hajtja magát, a nagy piros masni szertelenül lobog fodros fürtjei körül. A fiatalember fölnevet, gyors pillantást vált mindkét fiatalasszonnyal, aztán ismét a lányra emelve a szemét azt mondja:
– Na, jó! Állj le, beszéljük ezt meg.
A kislány nevetve válaszol:
– Nincs mit megbeszélni ezen!
Most már egyfolytában a férfira függeszti a tekintetét, a huncut mosoly nem múlik el az ajkairól. Az egyre nézi a kislányt előbb vele együtt nevet, majd fokozatosan eltűnik, ajkáról a mosoly és azt mondja tettetett szomorúsággal:
– Becsaptál…
A kislány egy pillanatig sem késik a válasszal:
– Te akartál becsapni engem!
A kutyafáját gondolja a férfi, ez már nem akármi ám! Két kezét a háta mögött összefogva sétálni kezd a hinta előtt, oda-vissza néhány lépést téve mindkét irányban. Futólag, felületesen körbehordozza a tekintetét a tér körül álló tízemeletes panelokon, aztán ismét megáll a hinta előtt és a zsebéből egy csokoládét elővéve megszólal:
– Van egy finom csokoládém. A kislány nem szól csak a szeme nevet továbbra is.- Meg akarnám enni valakivel. – mondja.
Csöndben figyeli, ahogy a leány leng a hintán előre-hátra. Aztán hozzáfűzi:
– Azt gondoltam, mi volna, ha mi ketten ennénk meg? A kislány hirtelen ismét felkacagva azt mondja:
– Hát miért nem ezzel kezdted?
Pillanatok alatt lefékezi a hintát és leugorva, kérdően néz az édesanyjára. Az asszony mosolyogva bólint felé. Akkor odaáll a férfi mellé és megnézi a csokoládét.
– Ezt nagyon szeretem – mondja.
– Én is.
A férfi eltöri a csokoládét és ki-ki a magáét kezdi enni. A kislány édesanyja ismét az újságba merül, egy teherautó püfögése robban bele a park csendjébe, amint beáll az ABC oldalához.
– Tudom ám, hogy te ki vagy! – szólal meg a lány kis idő múlva.
– Tudod?
– Persze! A Balázska apukája. És ott laktok, ni! – mutat a szemközti tömb valamelyik fölső emelete felé.
– Hát, pedig nem én vagyok a Balázs apukája! És nem is itt lakom.
A kislány egy pillanatig mintha gondolkodna a dolgon maga elé néz, aztán könnyedén azt mondja:
– Pedig azt hittem. Akkor ki vagy? A férfi nagyon komor tekintettel a távolba mered.
– Senki. –
Egy pillanatra feszült csend lép kettejük közé, aztán hirtelen felcsendül a kislány harsány kacagása. Tekintetében, ahogy a férfira néz, ismét az iménti huncut mosoly fickándozik és egyre nevet, de annyira, hogy szinte a torkán akad a csokoládé. A férfi előbb csak nézi, nézi, aztán lassan eltűnik szeméből a komor fény és széles mosolyra húzódik a szája. Végül kitör belőle is a nevetés.