Csak félve nyitom rád a szemem,
Lehet, hogy újra csak álmodom?
Lehet, hogy újra megfogom a kezed,
Lehet, hogy az utcán sétálunk ketten,
És a lelkünket köszönjük egymásnak.
Hogy szeretheti Bennünk a másikat…
Lehet, hogy újra csak álmodom?
A valóság más: csupasz és értelmetlen
kukacipelő kö-szö-ne-tet dalol az éji eső –
Helyetted, csak nekem szól ez a dal,
Amíg bőrig ázom a szelektív hulladék oltárán.
És sze-ret-le-ket visszhangzik a tetőn,
Amíg a tegnapi éjt kialszom a szívemből.
Lehet, hogy újra csak álmodom,
S az álmaim engem, csak engem csalnak.

Óbuda-Budatétény, 2014. július 23.

Újra dobol az eső a szívemben…
Mint kint a szürke nyári utcán
Egy hete, tán kedden este.
Akkor a sötét esőben futottál a kapuból,
Ma reggel álltál hosszan a hálóingben,
meg-megremegve.
Mintha várnád egy másik nap új
üzenetét…

Újra dobol az eső a szívemben…
Mint egy hete, tán kedden este.
Álltunk ma ketten a kapu két odalán…
S néztük egymás kérdő szemét,
Előbb én, aztán Te sírtad el némán
A közösből lett másik nászod
üzenetét.

Újra dobol az eső a szívemben…
Mint egy hete, tán kedden este.
Szomorú csak férfi-szív lehet ennyire.
Adyvá lett az egyik lélek-felem,
S a héja-nász ütemét dúdolja.
De a Tiéd maradt a másik fele,
Már nem kérlek, de egyszer halld meg
üzenetét!

Óbuda-Budatétény, 2014. július 28.