Az írás egy misztikus körtánc bemutatásával kezdődik, amelyet Krisztus rendezett még keresztre feszítése előtt. Megparancsolta tanítványainak, hogy fogják meg egymás kezét és képezzenek egy kört. Ő maga középen állott. A tanítványok körben járva mozogtak (táncoltak), miközben Krisztus egy dicsőítő dalt énekelt:

Üdvözülni akarok, és üdvözíteni,
úgy legyen.
Oldódni akarok, és oldani,
úgy legyen.
Kévébe köttetni akarok, és kévét kötni,
úgy legyen.

Sebesülni akarok, és sebet okozni,
úgy legyen.
Isten nemzett engem, s magam is Istent nemzek,
úgy legyen.
Éhes vagyok, és éhséget oltok,
úgy legyen.

Akarom, értve értsetek, s az értelem maga vagyok,
úgy legyen.
Fürödni akarok bennetek, s füröszteni titeket,
úgy legyen.
Egy a karból veletek énekel,
úgy legyen.

Tizenkét sugár az égen táncot lejt,
úgy legyen.
Ki nem lejt táncot a karban, nem ismeri, mit akartam,
úgy legyen.
Egyesülni akarok és egyesíteni,
úgy legyen.

Lámpásod vagyok neked, ki rám tekintesz,
úgy legyen.
Tükröd vagyok neked, ki bennem ismersz magadra,
úgy legyen.
Kapud vagyok, megnyílok, ha megzörgeted kilincsemet,
úgy legyen.

Ösvényed vagyok – ki rajtam vándorolsz,
úgy legyen.
Ki követed táncomat, általam légy önmagad,
úgy legyen.
Aki szólok, az Ige vagyok,
úgy legyen.

Míg a táncot járod, egy vagyok veled,
tiéd az emberi kín, amit majd szenvedek,
úgy legyen.
Szenvedésed nem lehet teljes,
ha nincs veled az Atyától jött Ige,
úgy legyen.
Ha majd szenvedőt látsz, de nem csak szenvedését,
megismered a szenvedőt, s benne az üdvözítőt,
úgy legyen.

Éld az Igét, a részvét bölcsességével,
úgy legyen.

Hol az éj, hol a tűz
nyújtja palástját –
parázsként szikrát vet
alatta a lélek!

Ó, ti oszlopai létünknek
ácsolt palotáknak –
eleven árnyak, kik a fényben
fellobogtok!

2007. 07. 7, Brennerbánya-i tábor.

Holdfényben ég tekinteted
égnek vetett sugara,
tested borostyán-indája
körbefonja testemet.

Bárka-völgy az Alpok alján,
Nem-Lét fölött diadal,
ezüstből vert koronánknak
ékszere e pilanat.

Ki és kivel egyesül most?
Vagy a lélek árad-e
bársony-égbolt hullámának
ránk áramló üdvére?

Szavaimnak hímpora
megül méhes ajkadon,
megállt időnk izzása
lángol még az arcodon;

minket az Ég vezetett
el nem hajló utakon,
árnyék-testünk összeért –
megtestesült alkalom.

2007. 07. 9.

Jár itt valaki köztünk,
valaki alig felismerhető,
valaki Szent Erzsébet-i
tündér nő,

arca és mosolygása
felénk úsztat egy életet –
köszönöm, hogy villámütésként
elérhetett;

angyali tünemény
delejes mágnese –
nincsen erő, ki téged
elhessentene.

(2007. június elejéről, töredék)