Ne merjen senki szemébe nézni,
szeme életünk’ egyenként vérzi.

Szeme fészekalj – szigonyt vető;
de madárrajt röptető
toronytető!

Kilátás onnan: Rákos mező…
veszejttető…
vagy éltető…

Te drága, őslobonc-hajú,
lennél bár köztünk –
markolnánk hajad,
te nyakas, te fiúnk, te konok,
igazság-szórópisztolyú
szavad
fesse plakátjainkat át
vagy tündöklő jeled
a tűzfalak
betűnként ragyognák:
Szabadság!

Istenem, mennyi álbarát,
mennyi ellenség hordta rád
salak-meddő ítéletét
és rosszalló szavát,

mégis, szigonyszemű, te itt
velünk vagy, győzve a halált,
célzod alattomosságaink lélek-
sodorban áradó halraját.

(1999, Ld. Turcsány Péter: Emelkedj Atlantisz! Kráter 2002.)