Bizonyosan nem véletlenül lett a hazai vasút első célállomása Vác, a közeli, elegáns kis püspökváros. Pesten megkülönböztetett, irányjelző szerepe volt és van ma is ennek a településnek: a gazdag sétány a Váci utca, a gyárnegyed forgalmas gerince a Váci út, mindkettő észak felé vezet. A váciak vegyes érzelmekkel viseltettek a vasút iránt: a jeles napon leégett Vác szegénynegyede, a Tabán városrész. Ez rossz ómen volt. A vasút pedig ettől kezdve inkább Pestre vitte az árusokat is, a vásárlókat is. A nagy tettek néha kiszámíthatatlan végre vezetnek.
A Duna folyó és a Naszály hegy között Vác hosszan nyúlik el észak-déli irányban, a főúton egymást érik a kisebb-nagyobb terek. A főbb utcák Vácon egyenesek és merőlegesek, közöttük kevés a görbe mellékutca. Újabban kialakítottak egy sor belsőudvart, üzlettel, szökőkúttal, padokkal.
Egy legenda maradt fenn a város keletkezéséről. Géza király, a XI. században itt gyűjtötte össze hadát, amellyel Salamon legyőzésére készült. Az erdőből agg remete lépett a király elé, és diadalt jövendölt neki. A remete neve Vác volt. A király, győzelme esetére, új templom alapítására tett ígéretet. Géza legyőzte Salamon hadait. Aranyaganccsal ekkor egy szarvas bukkant elő az erdőből, a királyt egy folyóparti sziklára csalogatta, majd a Dunába vetette magát és eltűnt. Géza értett a jelből: a sziklabércre alapította fogadalmi templomát, a templom körül a települést, a remete emlékére, Vácnak nevezte. A szikla helyén ma a ferencesek temploma áll, a tér Géza király nevét viseli.
Géza és Szent László Vácot akarta az ország fővárosává tenni. Hegy és víz között feküdt, jól védhető város volt, István óta az ország egyik első püspöksége. A Duna hajókat hordott a hátán, Vácot híd kötötte össze a szigettel. Aztán mégse Vác lett a főváros. A hegy elállta a terjeszkedés útját, a folyó gyakran kiöntött, a hajóhidat jégzajláskor szét kellett bontani. A kereskedelmi utak délebbre húzódtak, Budánál, Pestnél, ezek lettek a fővárosok (így, többes számban mondták sokáig). De, azért járt itt Zsigmond király, járt Hunyadi János, Mátyás pedig 1485-ben országgyűlést tartott Vácon. A fényes események között voltak fekete napok: 1241-ben a tatár kán fölégette a várost, lakóit pedig kardélre hányatta. Éppen háromszáz évvel később, 1541-ben Vác a budai basa kezére kerül, maga Török Bálint juttatja e szomorú sorsra. Tízezer fős török garnizon települ Vácra, valójában Buda pajzsa észak és kelet (Eger, Fülek, Érsekújvár) felé. Török fürdő, minaret, épített kő vízvezeték a dukai hegyekből, – a törökök hosszú időre berendezkedő hódítók voltak. (Keresték a keresztény templom kincseit, nem találták, a régi templom értékeit még időben a nógrádi várba menekítették, és ott jó mélyre ásták.) A vár köveit aztán beépítették a házak pincéibe, az utcák kövezetébe. Az egy Hegyestorony maradt meg, ma lakóház, mutatós díszlet a váci Duna-parton.
A béke azért a török idők elmúltával sem vett öröklakást a Naszály hegy alján. Vác várkapitánya Bottyán János lett, de a város kereskedő népe, a rácok, nem voltak Rákóczi hívei, 1703-ban felgyújtották Vácot. Aztán idővel eltűntek, talán átszivárogtak a szemközti Szentendrére. A „rác templom” megmaradt, ma inkább múzeumként szolgál.
Kollonich érsek kiűzeti a városból a reformátusokat, el is költöznek, no, nem túl messzire. A város- és megyehatár akkoriban ott húzódott, ahol ma a Kőkapu áll. Ott alapították meg Kisvácot, – immár Nógrád megyében. A két város persze kezdettől összenőtt, a megyehatár pedig idővel távolabbra tolódott. Jött aztán egy másik püspök, az osztrák-cseh Kollonich után az olasz Migazzi, Vác legnagyobb jótevőinek egyike. Templomot épít, püspöki palotát, nevelő intézetet, a lábak alá kövezetet rakat, a fejek fölé fasort telepít.
A szerencse újra rámosolyog Vácra, de Migazzira bizonyosan, 1764 nyarán uralkodói vendégségnek ad helyt a város öt napon át. Mária Terézia királynőt elkíséri férje, Lotharingiai Ferenc, a német-római császár, valamint két fiuk, József és Lipót, még ebben a században mindketten királyok lesznek (bár Józsefet, aki II. volt e néven, „kalapos” királyként emlegette a népnyelv). Tiszteletükre épült a Kőkapu, az ország egyetlen diadalíve. Tömör, klasszicista mű, a négy koronás vendég márvány domborművét hordozza. A magassága húsz méter, a belső szélessége mindössze öt, – ma csak északról dél felé haladhatunk át a diadalív alatt, az észak felé utazóknak ki kell kerülniük a kaput.
A város főtere Március 15-e nevét hordozza, az ország legegységesebb barokk tereinek egyike, egyemeletes paloták sora szegélyezi a háromszögletű teret. Nyugat felé néz a térnek, de talán egész Vácnak a legszebb épülete. Migazzi püspöki palotának építtette, itt szállt meg a császári-királyi vendégsereg is. Egy fél évszázaddal később azonban a siketnémák intézete lett (1802-ben), e tisztében első az országban. Az oktatás alapjait Cházár András vetette meg, módszerét egész Európából jöttek tanulmányozni.
De különös sorsváltozáson ment át egy másik épület is, a város szélén, a Kőkapu és a Duna között. „Nemes ifjak nevelő intézete” céljából alapította Migazzi 1777-ben. Ausztria megirigyelte az ötletet, az iskolát Bécsben állították fel. Bölcsebb dolog – gondolták –, ha királyi szem előtt nőnek nagyra őfelsége leendő hívei. Az épület afféle labirintus, belső udvarokkal, égbe nyúló kápolnahomlokzattal. A funkciója aztán nagyot változott, 1855-ben „letartóztató intézet” lett: a váci börtön előtt állunk.
1956-ban néhány napra megnyíltak a politikai elítéltek cellái, a rabok azonban féltek a volt rabtartók bosszújától, a váratlanul jött szabadságtól. Amint az utcára léptek, szaladni kezdtek. A váciak házaikba hívták, és civil ruhába öltöztették a frissen szabadultakat. Aznap este egész sor jól öltözött, fakó arcú férfi szállt föl a váci vonatra…
A börtönfal közepén vasakból hegesztett riasztó kompozíció, emberalakot formáz, körülötte felhalmozott utcakövek, amelyek forradalom idején jutnak szerephez. A szobor mellett mintha faág nyúlna fölfelé, fényes levelekkel. Egyként emlékeztet a rabságot szenvedettekre, és az őket fölsegélyező váci polgárokra.
Hajós, révész, halász és vízimolnár, – ők mind a Dunából és a Duna közelében éltek. Nem volt könnyű élet, a víz hol jó barát, hol gonosz ellenség. A vízimolnárság ma már a múlté, nevét talán, ha egy-egy csárda őrzi.
A főút hajlatában emelkedik a piarista templom, hatalmas két tornya különösen szép hangzású harangot hordoz. A templom előtt a sokalakos Szentháromság szobor, 250 évnél idősebb, alakjait a századok megviselték. Az ilyesfajta szobor együttesek legtöbbször valamilyen szorongattatás (tűzvész, pestis) után állítódnak. Elnevezésükben a szoborállító nép szelleme nyilvánul meg: a németek pestisoszlopnak nevezik, a gonosz bajra emlékezve, – magyarul Szentháromság szobor a neve, amely a bajhárító égiekre emlékeztet.
A piarista templommal egybeépült a gimnázium épülete. Az évszázados iskola a XX. század középső évtizedeiben állami kézben volt, most keresi régi-új hivatását, várja mindig-ifjú hallgatóit. A gimnázium falán emléktábla hirdeti: itt tanult Madách Imre is.
Vác legnagyobb tere a Konstantin tér. Schuszter Konstantin püspök keresztnevét hordozza. A tér tengelyében áll a püspöki székesegyház, a váciak szavával: a Nagytemplom. A két csonka torony mögött-fölött negyvenkét méter magas kupola. A kupola fölött még egy lanterna, rézgömbbel, rajta hat méter magas rézkereszt. Esterházy Károly püspök kezdeményezte az építést, de művét majd Migazzi fejezi be (Esterházy idővel Egerben lett püspök, ott építteti meg a vácira emlékeztető egri bazilikát). A biztonságra törekvés miatt a kupola alá nem épült meg a henger alakú dobszerkezet, a templom arányai így némiképp megváltoztak.
A Nagytemplom két művész akaratlan vetélkedésének a színhelye lett. A kupola díszítését és a főoltár képét Anton Maulbertsch készítette. Mária és Erzsébet találkozását örökítette meg, a két boldog asszony köré a mindennapi vidéki élet figurái kerültek az oltárképre, a Máriát hordozó fáradt csacsi meg egy pihenő koldusasszony. Ez kevés volt Migazzinak (vagy éppen túl sok?), Maulbertsch képét befalaztatta, helyébe Schmidt János Márton osztrák művész festményét tétette, amely Krisztust ábrázolja a keresztfán.
A műalkotások helycseréje 1942-ig váratott magára (vagyis több mint százhatvan évig!), ekkor Schmidt Golgotáját eltávolították, és előtűntek Maulbertsch alakjai. Ma – megnyugvással látja a látogató – Schmidt hajdani oltárképe is megtekinthető a jobboldali templombejáratnál, – roppant érzelmi töltésű, lenyűgöző alkotás.
A Nagytemplommal szemben, az országút túloldalán emelkedik a püspöki rezidencia, egyensúlyt teremtve a székesegyház tömbjével. Mellé, a 60 ezer kötetes könyvtárnak külön palotát emeltek. A két épületet az angolkert sötét lombozata teszi harmonikussá. A parkot hullámvonalú „toszkán boltívek” határolják, előtte, de nem középen, Szent István király szobra. Baljában kardot tart, jobbjával keresztet emel a magasba, és mintha térdet hajtana a szemközti templom felé.
A Nagytemplom mögött húzódik a csöndes Báthory utca. Az egyik sarokházon tábla emlékeztet: ebben a házban laktak Petőfi Sándor szülei az 1847-48-as években. „A jó öreg kocsmáros” ide húzódott vissza sikertelen kiskunsági vállalkozásai után, az édesanya innen járt föl Pestre – vonattal! – hírneves fia fölkeresésére. Petőfi pedig, egyik látogatása során, ebben a földszintes sarokházban írta Anyám tyúkja c. versét. Férj és feleség 1849 nyarán néhány nap különbséggel halt meg, a háború okozta kolerában. Költő-fiuk alig két hónap múlva esett el Segesvárnál.
A látogató megpihen, például a Fehér galamb vendéglőben, száz éve bizonyosan itt áll. Az út túloldalán emelkedik, kétsaroknyi hosszúságban az úgynevezett Vörösház. A püspöki uradalom gazdasági központja volt, öles falakkal, boltozatos kapukkal, méretes udvarral. Mértéktartóan nagyvonalú épület, a magyar vidéki barokk építészet szép példája, színe sötétbordó. Vajon miért nem tudják évtizedek óta megtalálni a ház megfelelő funkcióját?
Aki a tekintetét magasabbra emeli, ellát a Naszály zöld tömbjére. Hullámos hegygerinc, 652 méter, valóban szép szál hegy a Nagy Szál (mert így hívták hajdanában). Lehetne akár a Cserhát előőrse is, de a geográfusok önálló szigethegynek mondják. Nevezetes látnivalója a Násznép-barlang, rejtélyes kürtői és víznyelői máig feltáratlanok. Viszont kincsvadászok időnként fölkeresik, az a hír járja ugyanis, hogy „görbeország” szegénylegényei itt ásták el a kincsüket.
Vác nyugati oldalán, a Duna látványával alig lehet betelni. Partján a váci Duna-korzó „emléket őriz” a fővárosból: a Parlament építésekor a Duna-part kovácsoltvas díszkorlátját eltávolították (úgy egy kilométer hosszúságban), azóta a váci korzó ékessége a Feszl Frigyes tervezte korlátsor.
Vác mindig is a vizek városa volt, a víz kezdetben a molnároké és hajósoké. De már Széchenyi lelkesen látogatta a váci regattaversenyeket, a magyar evezőssport „bölcsőjét látta a váci Duna vizén ringani”. Innen indult a vízi világot meghódítani az olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres magyar bajnok: Hesz Mihály. Evezni és úszni szinte kötelező ismeret volt Vácon. Csónakon átevezni, vagy csónak nélkül átúszni a szigetre azért embert próbáló teljesítmény.
A délutáni feketét már a Remete kávézóban fogyasztjuk, Vác remete és az aranyagancsos szarvas ezúttal falikép az épület homlokzatán. A szemben fekvő partszakaszt Pokol-szigetnek hívják, legfőbb intézménye nem oly rég még a Pokol-csárda volt, ma elhagyott bagolyvár. A komp óránként kel át a szigetre, a csárda Tahi felől hídon is elérhető. A legszebb panoráma a Pokol-csárda teraszáról esik Vácra.
1849-ben a város háromszor is a hadi események középpontjába került. Görgey itt tette közzé a Váci Kiáltványt, amely békét kívánt teremteni az alkotmányosság és a császárhűség között. Áprilisban aztán Damjanich seregei Vácnál találkoztak szembe váratlanul Götz osztrák tábornok csapataival, a tavaszi hadjárat egyik legvéresebb ütközetét vívták a Gombás-patak hídjánál. Az ütközetben Földváry Károly alezredes csapattestével áttörte az osztrákok középső egységeit, elfoglalta a hidat, a Duna-partot, a császári hadrend felbomlott. Földváry alól két lovat lőttek ki, köpenyén tizennégy golyó ütött lyukat. Adjutánsa erős, pihent lovat sürgetett az alezredes számára, de „Gebét neki, gebét! – hős Damjanich szóla, – Tudom, holnap azt is kilövik alóla!” – a költő (Pósa Lajos) a győzelmet és a győzők vidám pillanatait örökítette meg versében. Damjanich nevét, Földváry nevét utca, tér, iskola őrzi Vácon. Götz tábornok elesett a váci csatában, bátor ellenség volt, díszes síremlékét a város tisztelettel tartotta rendben. A XX. század második felében hamvait Ausztriába szállították. Vajon miért hagyta családja, városa, nemzete az elesett tábornokot idegenben nyugodni százötven évig? Vajon miért szállíttatják el az utódok százötven év után a tiszteletben tartott elesettet?
Az ütközet emlékére a híd közelében négyszögletes halom magasodik, fölötte obeliszk, zöldre festve, a tetején aranyló ágyúgolyó. Az ütközetben a Gombás-patak hídján a kőszenteket is fegyvergolyó és kartács tépte, csonkán álltak ott száznál több évig, néma szemrehányással, mint hadirokkantak. Aztán – már a mi századunkban – újra faragták őket.
Júliusban Görgey visszaszorította az orosz előőrsöket, maga a hadsereggel kelet felé húzódott, a szabadságharc utolsó heteit élte a város, az ország. Vác polgárai utcai harcokban segítették a honvédsereget, ezért az orosz fővezér a város felgyújtását rendelte el. Zichy Hippolit kanonok-plébános ekkor a saját életét kínálta cserébe a város megmentéséért. Paskievics méltányolta Zichy kanonok felajánlását, meghagyta életét, a városban pedig felégetés helyett szabad rablást rendelt el. Zichy Hippolit nevét utcatábla őrzi Vácon, de ezt a történelmi adalékot nemigen emlegették az elmúlt fél évszázadban.
Már túl a Gombás-patakon, túl a temetőn, az országút mellett, Pest felé találjuk a Hétkápolnát. Ősi búcsújáró hely ez, valójában egyetlen kápolna és a keresztút hét apró stációja. Évszázados fák alatt, enyhén emelkedő domb tetején áll a templomocska, mellette szabadtéri oltár. Távoli vidékekről keresik fel mai napig is, Mária-ünnepeken, akár több százan is, egész falvak népe. Ők még hordozzák a környező megyék, eldugott falvak népviseletét. A domb tövében forrás, úgy mondják, vize gyógyító hatású, elsősorban szembetegeknek. Mások meg úgy tartják, Vác legjobb vize a Hétkápolna forrásé. Elfáradtunk a hosszú nap után, enyhítsük a szomjunkat abból a vízből, és az se baj, ha ebben-abban a dologban majd tisztábban látunk.