Termékleírás

A felelősség vállalása egymásért, a közösségért és a nemzetért a magyar gondolkodás
része volt államalapításunk óta. A második világháború időszaka, amikor Magyarország a menekültek menedéke lett, bizonyítja e gondolkodás állami, közösségi
és egyéni létezését. A kötet tanulmányai arról szólnak, hogy mi tett az állam, a
szervezetek, közösségek és az egyes ember a vészkorszak idején. Ugyanakkor arról
is tanúbizonyságot tesznek, ahogy az 1945 utáni politikai, társadalmi és gazdasági
változások megváltoztatták ezt az értékrendet. Miután felszámolták az egyesületeket,
megszűnt a magántulajdon, a nemzeti szuverenitás. Az értékrendet felülírta a terror
és a megmaradás ösztöne. Az elkövetők és az áldozatok helyezkedése, hely keresése
a megváltozott világban, furcsa helyzeteket hozott létre. A vészkorszak mentői és a
hozzájuk hasonlóan gondolkodók áldozatok lettek. A hatalomra jutottak védelmét
pedig biztosították az évtizedekig „ideiglenesen” itt tartózkodó szovjet csapatok.
Az egyes ember sorsa nem a szakképzettségétől, munkájától, a közösségétől függött,
hanem kizárólag az egyetlen párttól, az 1944 novemberében a szovjet csapatok
bevonulását követően újjáalakult Magyar Kommunista Párttól. Az új függőségi viszonyt
csak az egyetlen párt tagjai és kiszolgálói fogadták el fenntartás nélkül. A társadalom
többsége tiltakozott, de a permanens terror következtében létrejött félelem
és rettegés alkalmazkodásra kényszerítette az embereket. A új hatalom által ellenségnek
bélyegzettek a hallgatás, az elszenvedett sérelmek negligálása és a megbélyegzettség
miatt szenvedtek évtizedekig, az 1944-es embermentők többségükben halálukig.
A könyv szerzői által felhasznált források mutatják, hogy nincs annak jelentősége,
hogy a megszállók németül vagy oroszul beszéltek. De van jelentősége a kiszolgáltatottságban
töltött időnek. Annak, hogy a megszállás évekig, vagy évtizedekig tartott-
e?