Az utolsó trombitaszó

Minden magnak a saját
Teste, csak a puszta írmag.
Más-más alakban ugyanaz,
Te vagy föld és menny és pokol.

Kik ittak a kősziklából?
Múlt lesz világmagyarázat.
Jaj, fekete álmot láttál,
Isten szántóföldje égett.

Egy belső ember vigyáz rád,
Önnön ábrázatod hordja.
Léte tisztán nyersfordítás,
Lelke kitépett harangnyelv.

Summa

Ennyi volt: vakmadár-röpte,
Isten kihajolt az égből.
Kívül harc, belül félelem,
Egyetlen út, lassú idő.

Megtörténik a pillanat,
Hideg és vörös gömb: a Nap.
A hierachia csődje
Ha csonkoltat és csókoltat.

A gyónás mint szövet,
Nem adja magát a szöveg.
Két jó sorért egy halál sok,
Közbenjáróra nincs szükség.

Kész erdő vagyok

Tájból kilúgozott emlék,
Memóriád vászna beég –
Rosszul meglőtt vad az erdőn,
Fájnak a pokolravalók.

Felülről Jeruzsálemem,
A megváltás szerzőjén csüng.
Futásotok szépen indult,
Éhomra végfelhasználók.

Kész erdő vagyok, minden ég
Felettem bontja a sátrát.
Aki leszállt, ugyanaz, mint
Ki felment, ő a teljesség.

Az eső vége

Testes hiábavalóság,
Jó illatú áldozatom,
Vallj és őrizz a kereszten:
Színből vagy szívből?

Egy pillanat, az eső vége,
Vonal keresztben az úton,
Mintha véget érne a sík,
Éned egésze darabban.

A zöld területet rabol,
Indul és kész lesz a hiány,
Ne töltsd időd gyilkolással,
A halál a nagyobb díler.