Hétköznapi ebéd

napsütötte konyha
a falnak tolt asztalon
borsóleves mosolyog szerényen
tudja nem ő a főszereplő
hisz lesz palacsinta is
jó étvágyat
a szüntelen óraketyegésbe
kanalak diszkrét dala
meg játék és muzsika vegyül
s míg Anton Bruckner
számolja az ég csillagait
a szobában lepihennek az angyalok
végre sóhajtanak fel
ahogy leülnek a földre
egy kis nyugalom
hajukban porszemek fénylenek
szárnyuk a szőnyegen szétterül
az idő lusta fekete macska
nem fogy és nem telik
a párkányon szundít
és néha dorombol
már a másodiknál járunk
mikor egyszerre felugrik
valahogy elhangolódtak
a tányérok a villák
és felzavartuk

a huzattól
az örök dél fátyla félrelibben
és belóg az ablakon
a bütykös délután

Balatoni ebéd

lázas a szőlő a déli napon
csillog a tó s a mandulafák
fonnyadt levele lassan elég

barackfa alatt a teraszon
ki az asztal körül ki a hokedlin
lépcsőn padon vagy amit éppen talál
ülnek kicsik és nagyok
a menü átmeneti
tegnap csirkepaprikás
előtte lecsó
ma darázstészta meggyleves
tűrő öregek harsány fiatalok esznek
sztoriznak fölállnak jönnek mennek
közben csattognak kanalak villák
és a szőlő közt közbe szól
egy fakopács
fűszálak alá bújik a béke
alkonyatkor majd újra kihajt

jó volna mindig így ki- bejárva élni
szabadon pólóban mezítláb
de holnap vége a szünetnek
két hét volt az élet
a többi unalom

Nagyapa ebéd utáni álma

az elíziumi délután kapujában
különösen nyáron és vasárnap
súlyos tenyerét
csillogó homlokán nyugtatva
nagyapa aludt egy keveset
csodáltam és kicsit irigyeltem
hogy még álmában is békét
és erőt sugároz magából
mint egy görög istenség
ki lepihent az olimposzi völgyben
az ablakon rézsút ereszkedett alá
a koradélutáni fénysugár
Héliosz gyengéden simogatta
kedvenc gyermekét
közben ezüst holdja
nagyanyám
halkan de szüntelen
mozgásban volt
tett-vett és ki- bejárt
miről álmodott
e napsütötte órán
honnan is tudhatnám
ugyan ki ismeri a planéták álmát
persze pisszenni sem volt szabad
a kertbe sem lehetett kimenni
fél óra csendes pihenő

Nagyanyám

a van s a volt közt
megfeszítve élt
a lehetne mosolygott homlokán
gyarlóságai a nappaliban közszemlére téve
a nippek közt sorjáztak peckesen
míg erényei a belső szobában
akár a gondosan hajtogatott ágyneműk
kimosva és vasalva gyűltek
a kétszárnyú szekrények polcain
öregen is gyermeki maradt
kudarcai durva szárán
felkúszott a zöld alázat
s kivirágzott a tiszta vágy
imáit mi bölcsek és erősek
megvetettük
pedig végül tudta nélkül
meghallgattatott
szívemben még mindig
kacagásával élek
homlokomon áldásával
boldog vagyok

Sirató

elbontották a házat
a kertet levetkőztették
erős marokkal lefogták
szűz hasára
hiába sikoltozott
obszcén irodák
parázna parkolók
feslett társasházak kúsztak
és elhevertek lustán
csupán az egykori udvar sarkában
álló öreg fenyő maradt
százévnyi bölcsességgel ágain
nem vár nem gondol nem felejt
nem őriz meg semmit
növekszik
jelen van
érleli tobozait