I. kötet

„Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány…és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve… szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges… kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád… gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál… megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred… megcsalt leányok átkát váltod valóra…eredj…megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben.” /Részlet a Regény első részéből/

II. kötet

„Amelyik ház arra épül, hogy otthona legyen egy családnak, és úgy épül, és azok építik, akik otthont akarnak belőle maguk köré: abból a házból otthon lesz. És jó otthon lesz, és sokáig lesz otthona sokaknak: férfiaknak és asszonyoknak és gyermekeknek és gyermekek gyermekeinek. De amelyik ház nem úgy épül, és nem azok építik, érted – és itt Vénség fölemelte a fejét, és egyenesen az asszony szemébe nézett –, az olyan házba hiába jön asszony, az olyan ház nem lesz hosszan tartó békés otthona senkinek.” /Részlet a Regény második részéből/

III. kötet

„Valaki énekelt. De nem lehetett tudni, hogy hol. Közel-e vagy messze? Valahol fent a tisztáson? Vagy az erdôk között? Vagy a fák fölött? A holdban? Nem lehetett tudni. Néha olyan volt, mintha onnan jött volna a karám mögül, egészen közelről. Máskor mintha véghetetlen messzeségből hoznák a hold sugarai, valahonnan az erdôk legsötétebb mélységéből vagy a Pietrosz sárgáskéken kirajzolt csúcsáról, vagy talán éppen a holdról. Búgott, halkan és panaszosán, mintha valaki belesúgta volna bánatát az éjszakába, és a hold sugarai dallá szűrve csobogtatnák tovább, mint valami láthatatlan lágy patakvizet a csönd fekete partjai között. Valaki valahol énekelt.” /Részlet a Regény harmadik részéből/