„Három hónap múlva hallatszott az ágyúszó messze keleten, s a völgy megtelt visszavonuló német csapatokkal, lengyel menekültekkel és borzasztó történetekkel a közeledő Vörös Hadseregről meg azokról a dolgokról, amiket az emberekkel műveltek.
Szeptember közepe táján, amikor a cserefák a lejtőkön ismét vörösbe öltöztek, égő falvak füstjét láttuk a gerincekről, s az éjszakai égbolt vörös volt kelet felé.
– Az öreg odafenn látni akarja magát – jött az üzenettel az erdész fia, s dél fele már fenn voltam a kis boronaháznál.
Sokáig beszélgettünk azon a napon. Csak mi ketten, a padon ülve a langyos napsütésben, körülöttünk a rengeteg hegyi erdő nyugalmával, melyet időnként távoli robbanás zavart meg.
Vége a világnak a magunkfajták számára – mondta az öreg mély szomorúsággal megtört hangjában. – Sok-sok ideig nem lesz rend és törvény. Csak gyűlölet lesz, meg gyilkosság, meg bosszúszomj, győzzön bárki, németek vagy oroszok, nácik vagy kommunisták. Gyűlölet, öldöklés és rabszolgaság hosszú, hosszú ideig, míg minden indulat ki nem ég, a gyilkosok bele nem fáradnak a gyilkolásba, és a tolvajoknak nem marad több lopnivalójuk, s a nyomor és az éhség újra össze nem hozza az embereket. De sok idő beletelik, míg minden indulat kiég – mondta. – Nem számít, minek nevezzük, nácizmusnak vagy kommunizmusnak, egyre megy. A mi világunknak vége."

(Wass Albert Az összetört esernyő. Angolból fordította: Gálfalvi Ágnes .)
A teljes írás elolvasható honlapunkon:
www.krater.hu/krater.php?do=aloldal&action[1]=19439

Levelemet közlésre eljuttattam a Népszabadság Online szerkesztőségéhez is.