Nagy Mihály Zoltán: Wass Albert háborús bűnpere 1. lbj
A per jogtörténeti háttere
I. A népbírósági jog kialakulása
Mind a két világháború lezárása után, a legyőzöttekkel szemben, a kollektív ítélkezés és büntetés eszközét is igénybe vették. A náci Németország és elmarasztalt szövetségesei felelősségre vonását, az új jogszabályok alapján létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszékek, népbíróságok vagy egyéb különleges bíróságok végezték el. Az európai jogrendszertől távolálló jogintézmények által alkalmazott törvények nem vették figyelembe azt az általánosan elfogadott jogelvet és törvényhozási gyakorlatot, hogy a bűntetőjognak nem lehet visszamenőleges hatálya. (A nullum crimen elve, vagyis “senkit nem lehet olyan törvények alapján bűntetőjogilag felelősségre vonni, melyek a bűncselekmény elkövetésekor még nem léteztek.”) Ez volt a népbírósági jog legfőbb elvi problémája. A különböző jogcímek alapján elítélt személyekre az “emberiség ellenes bűncselekmények” elkövetőire, a “háborús és népellenes bűnösök”-re, akár halálos ítéletet is hozhattak/hoztak.
A fegyverszüneti egyezmény 14. pontja a román kormányt a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatására és bíróság elé állításra kötelezte, de nem kötelezte a bukaresti kabinetet arra, hogy a háborús bűncselekményekkel vádolt személyeket idegen kormányok részére kiszolgáltassa. Mindez késleltetni fogja a háborús bűnösök felelősségre vonását. Az idevágó első két rendelkezés (“A háborús és haszonélvező bűnösök üldözéséről és büntetéséről” szóló 50. számú rendelettörvény, valamint “Az ország összeomlásában bűnösök üldözéséről és büntetéséről” szóló 51. számú rendelettörvény) csak 1945. januárjában (Monitorul Oficial 1945. január 21. 17. szám) látott napvilágot, de politikai okokból kifolyólag (A Kommunista Párt vezette Országos (Nemzeti) Demokrata Arcvonal – Frontul Naţional Democrat politikai küzdelme a hatalom megszerzéséért) a tényleges eljárások elmaradtak.
A háborús és népellenes bűnösök elleni eljárások végeredményben “az ország összeomlásában vagy háborús bűntettekben vétkes személyek üldözéséről és büntetéséről” szóló 312. számú rendelettörvény alapján indultak meg, amely a Monitorul Oficial 1945. április 24-i, 94. számában jelent meg.
A rendelettörvény 1. szakasza értelmében, az ország összeomlásában bűnösök azok:
a) akik a hitlerizmus vagy a fasizmus érdekében küzdve tényleges politikai felelősség birtokában megengedték, hogy a német hadsereg bejöjjön az országba;
b) akik 1940. szeptember 6. után szóban, írásban vagy más módon elősegítették a fenti tény előkészítését vagy véghezvitelét.
A rendelettörvény 2. szakasza értelmében háborús büntettek elkövetésével, vétkesek az ország összeomlásában azok:
a) akik elhatározták a Szovjetunió vagy pedig az Egyesült Nemzetek többi tagjai elleni hadüzenetet, vagy a háború folytatását;
nem tartották be a hadviselésre vonatkozó nemzetközi szabályokat;
b) embertelen bánásmódban részesítették a hadifoglyokat vagy túszokat;
c) a hadműveleti területek lakossága ellen terrorisztikus, kegyetlen vagy kiirtásra vezető cselekedeteket végeztek.
A polgári lakossággal szemben politikai üldözés céljából vagy faji okból kollektív vagy egyéni megtorlást rendeltek el vagy alkalmaztak.
Mértékfeletti munkaszolgálati kötelezettséget, kitelepítést vagy elszállítást rendeltek vagy foganatosítottak bizonyos személyek ellen vagy azok kiirtása céljából.
A fogolytáboroknak és politikai internálótáboroknak, valamint a politikai foglyok és a kötelező munkaszolgálatot teljesítők táborainak azok a parancsnokai, felügyelői és őrei, akik a rájuk bízott személyekkel embertelenül bántak.
A rendőrség bűnügyi/vizsgálati osztályának azok a tisztjei, nyomozói és más tisztviselői, akik a politikai vagy faji meggondolások alapján indított eljárásokban erőszakot vagy kínzásokat alkalmaztak, vagy más törvényellenes eszközökkel éltek.
Azok a polgári vagy katonai ügyészek és bírák, akik szándékosan erőszakos cselekedeteket követtek el, vagy ilyeneket elősegítettek,
Akik az ország területét abból a célból hagyták el, hogy a fasizmus szolgálatában álljanak, és akik az országot szóban, írásban vagy bármely más módon támadták.
Akik a háború vezetésében bármely minőségben részt vett vagy ilyen személyekkel fennálló összeköttetéseiket kihasználva vagy pedig hitlerista, legionárius, vagy faji törvények és rendelkezések útján törvénytelen módon vagyont szereztek.
Akik személyes kapcsolataik felhasználásával, vagy a hitlerista, legionárius vagy faji törvények, illetve intézkedések segítségével törvényellenes úton vagyont szereztek.
Akik politikai vagy faji üldözés céljából a gettók és internálótáborok felállítását vagy a deportálásokat elrendelték illetőleg kezdeményezték.
Akik igazságtalan fasiszta, legionárius vagy faji előítéleteken alapuló jogszabályokat léptettek életbe, illetőleg az ilyen jogszabályoknak túl szigorú alkalmazását rendelték el.
Akik a fasizmus szolgálatába állva, annak politikai célkitűzéseit tevékenységükkel előmozdították, vagy annak gazdasági előnyei érdekében a román érdekek kárára működtek.
A rendelettörvény 3. szakasza értelmében:
Az 1. szakasz és 2. szakasz m–o pontja esetében a büntetés életfogytiglani nehéz fogház (politikai foglyok büntetésére szolgáló börtön megnevezése – a szerző megj.), vagy 5–20 évig terjedő nehéz fogház, vagy 3–20 évig terjedő szigorított fogház.
A 2. szakasz a–j pontja esetén a büntetés halál, illetőleg életfogytiglani kényszermunka.
A 2. szakasz a–j pontja esetén a büntetés életfogytiglani kényszermunka, vagy 5–25 évig terjedő kényszermunka, vagy 3–20 évig terjedő nehéz börtön.
A felbujtókat (instigatorii) és bűntársakat (coautorii) a tettesekkel azonos módon kell büntetni, míg a bűnsegédek (complicii), bűnpártolók (favorizatorii) és orgazdák (tăinuitorii) egy fokkal alacsonyabb büntetésben részesülnek, mint a főbűnösöket.
A főbüntetés kiszabásán kívül a polgári jogok elvesztését és a vagyonelkobzást is ki kell mondani. Ez szolgáltatott jogalapot a Wass család birtokainak kisajátítására.
A 4. szakasz a közvádlók (acuzatori publici) kirendeléséről intézkedik:
Közvádlónak a miniszter előterjesztésére, királyi rendelettel minden román állampolgár, köztisztviselő is kinevezhető, nemre való tekintet nélkül.
A nyomozó és vizsgáló hatóságok Bukarest székhellyel az Igazságügyi Minisztérium mellett működnek, szűkség esetén azonban az Ítélőtáblák székhelyén is működhetnek.
A 6–9. szakaszok a közvádlók hatáskörét szabályozzák:
A közvádló a vizsgálat érdekében korlátlanul rendelkezik a polgári és katonai karhatalommal.
A letartóztatást vagy a szabadlábra helyezést csak a minisztertanács vagy a főügyész rendelheti el.
A vádiratot a minisztertanácsnak kell jóváhagynia.
A vizsgálat folyamán hozott határozatok és vádhatározatok ellen jogorvoslattal nem élhetnek.
A vádhatározat a vádlott vagyonának bűnügyi zárlat alá vételét vonja maga után.
A 10–14. szakaszok a népbírósági eljárást szabályozzák:
A népbíróság az igazságügyi miniszter által kinevezett hivatásos bírákból és a kormányt támogató 7 politikai csoport által, nemre való tekintet nélkül kijelölt nagykorú román állampolgárokból álló népbírákból tevődik össze.
Népbíróságot minden Ítélőtábla székhelyén fel lehet állítani. A bíróság két hivatásos bírából és 7 népbíróból áll, elnök a rangidős hivatásos bíró.
Az ítéletet indokolni kellett. Az ítélet ellen a bíróság szabálytalan összetétele, vagy a törvények hibás alkalmazása miatt (csak érdemben tárgyalják az ügyet törvényesség szempontjából) a Legfelsőbb Semmítőszékhez lehetett fordulni. Az ítélet végrehajtása csak felfolyamodás esetén bír halasztó hatállyal.
Az 15. szakasz a büntetőeljárási jog alkalmazását támasztja alá, amennyiben rendelkezései nem ellenkeznek a jelen törvénnyel.
A 16. szakasz kimondja, hogy a jelen törvény alapján elítélt által 1944. augusztus 23-a után létesített jogügyletek érvénytelenek, és hogy az így elidegenített javakat is el kell kobozni. Ugyanúgy el kell kobozni az elítéltek házastársainak vagy leszármazottainak 1940. szeptember 9-e után szerzett javait, az örökösödéssel szerzett javak kivételével.
E törvényrendelet értelmében hozták létre a népbíróságokat. A rendeletnek igen jelentős rendelkezése volt az, hogy annak alapján eljárások csupán 1945. szeptember 1-ig indíthattak. Miután 1945. augusztus 23-a után a király nem volt hajlandó felségjogát gyakorolni, a rendeletörvény érvényének meghosszabbítása alkotmányjogi nehézségekbe ütközött: Ennek következtében a már megindított eljárásokat a bűnvádi perrendtartásra vonatkozó rendelkezések értelmében bizonyos idő multán meg kellett szüntetni, és a letartóztatásban levő vádlottakat szabadlábra kellett volna helyezni.
1946. február elején az uralkodó ismét gyakorolni kezdte felségjogát, ami lehetőséget adott a népbíróságok tevékenységének újbóli felvételére. 1946. február 8-án a Monitoril Oficial 33. számában tették közé a 61. számú rendelettörvényt, amely a népbíróságok működésének határidejét 1946. június 21-ig meghosszabbította, 1945. szeptember 1-re visszaható erővel.
II. A Népbíróság intézményének megalkotásával kapcsolatos jogi kifogások:
új büntetőeljárási jogot alkottak és alkalmaztak;
a közvádló(k) képzettsége nem felelt meg a szakmai kritériumoknak (a kiválasztásnak nem volt előfeltétel a jogi képzettség), jelölésük a politikai elvárásoknak felelt meg;
nagymértékű intézkedő jogkörrel rendelkeztek;
a népbírák kiválasztásának rendszere (a politikai pártok képviseletét látták el), illetve a fenti 2. és 3. pontban felsoroltak sértették a bíró függetlenséget, és a semleges bírósági működést, valamint az ítélethozatalt is;
az Igazságügyi Minisztérium jogkörének kiszélesítése (a vád(ak) kivizsgálása és vád(ak) bírósági tárgyalásara való terjesztése) megsértette a hármas hatalmi tagozódását, vagyis a független bírói hatalom jogkörét. Ennek következtében mind Romániában, mind a szovjet zóna országaiban a hatalomra törő új politikai elit legitimizációs eszközévé vált, valamint a napi politika kiszolgálója;
a szovjet megszállás nem biztosította a bíróságok független működését;
a népbíróság mint intézmény megalkotásával, és a háborús bűncselekmény, mint újonnan bevezetett büntetőjogi kategória alkalmazásával kapcsolatban már akkoriban is több legfőbb elvi kifogás merült fel:
nemzetközi szinten 1945-ig nem születtek olyan, minden fél által elismert törvények, melyek jogellenessé nyilvánították volna a háborút vagy annak kirobbantását, illetve határoztak volna az ilyen esetekben illetékes testületekről és azok hatásköréről (A vádlottak által elkövetett bűncselekmények sértették a hadviselésre vonatkozó nemzetközi jogszabályok, sőt a nemzetközi jogszabályokat durván sértő magatartást a belső jog is jogellenesnek nyilvánította);
ugyanakkor semmibe vették azt az általános jogelvet, hogy a büntetőjognak nem lehet visszamenőleges hatálya “a nullum crimen elve” (jogelméleti nézet, általánosan elfogadott törvénykezési gyakorlat), vagyis “senkit nem lehet olyan törvények alapján büntetőjogilag felelősségre vonni, melyek a bűncselekmény elkövetésekor még nem léteztek.”;
nem biztosították az egyenlő alkalmazást minden háborús és emberiség ellen lekövetett bűncselekményre. (Lásd például a katyni és egyéb mészárlásokat.)
Wass Albert népbírósági bűnperének tárgyalása és az első kolozsvári csoportos népbírósági per
Az 1945. évi július 10-én kelt 526-os rendelettörvény alapján létesített kolozsvári népbíróság hatáskörébe tartozott a kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, brassói, nagyszebeni és temesvári ítélőtáblák területén lakó személyek.
A közvádlók a helyi karhatalmi szervek által begyűjtött bizonyítékok, illetve a magánszemélyek feljelentései alapján indítottak az eljárást. A közvádlók a helyszíni szemle és vizsgálat folyamán további bizonyítékokat szereztek be, számos esetben a közhangulatnak vagy a politikai nyomásnak engedve.
I. A kolozsvári csoportos perek
1946. márciusa és júniusa között több csoportos per tárgyalása vette kezdetét.
Az első csoportos per: az észak-erdélyi románellenes tömeggyilkosságok perei, amelyeket 1940. őszén, a magyar csapatok bevonulása időszakában követtek el.
A perben a következő eseteket tárgyalták: Ipp, Nagyfalu, Ördögkút, Bánffyhunyad stb., többek között Wass Endre 2. lbj (58. számú vádlott) és Wass Albert (59. számú vádlott) esetét. Az 1946. március 9-12-ig megtartott folyatólagos tárgyalások alapján az ítélethirdetés időpontját március 13-ra tűzték ki.
A március 13-i ítélethirdetésen a 63 vádlottal szemben csak 26 fő volt jelen.
A vádirat 19. pontja szerint Wass Albertet és Wass Endrét a következő tettek elkövetésével vádolták: “… 1940. szeptember 23-án a magyar katonákat Mureşan Iosif, Oaşi Ioan, Mihály Eszter és Mihály Rozalia áldozatok meggyilkolására buzdították” (…de a fi îndemnat militari maghiari să ucidă în ziua 23 septembrie 1940, pe victimele Mureşan Iosif, Oaşi Ioan, Mihály Eszter şi Mihály Rozalia.).3. lbj
Ezzel szemben az ítélethirdetés során Wass Albertet nem csupán a vasasszentgotthárdi (Sucutard) gyilkosságokért, hanem az omboztelkei gyilkosságokért (Mureşenii de Câmpie) is elítélték.
Az ítélet 3. pontja szerint: “…Wass Endre, vasasszentgotthárdi földbirtokos és fia Wass Albert azok, akik felbujtóként okozói voltak a négy vasasszentgotthárdi személy meggyilkoltatásának, ezen túlmenően Wass Albert az omboztelki Bujor pap családjának lemészárlásában is felbujtó volt. E tettek a különleges törvény 3. szakaszának 2. és 4. bekezdése szerint halálbüntetéssel sújtandók.” 4. lbj (Acuzaţii Wass Andrei moşier din comuna Sucutard şi fiul său Wass Albert sunt acei care au determinat prin instigare masacrarea acelor patru persoane în comuna Sucutard, iar acuzatul Wass Albert a mai instigat masacrarea familiei preotului Bujor din comuna Mureşeni de Câmpie, fapt care se pedepsesc în conformitate cu art. 3 al. 2 si 4 din legea specială, cu pedeapsa la moarte.)
II. Az első csoportos per vádpontjainak tarthatatlanságát alátámasztó bizonyítékok
A vádlottakat nem lehet háborús bűncselekményekkel vádolni, mert a nemzetközi katonai-politikai viszonyok elemzéséből az következik, hogy:
1. De iure: a két ország, Románia és Magyarország egyazon szövetséges állam, egymással nincsenek hadiállapotban, Magyarország nem támadja meg Romániát:
a) 1940. július 28-án Németország Salzburgban egyezményt köt Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és Bulgáriával, amely a náci hegemónia megteremtését célozza a térségben, vagyis a két ország ugyanazon szövetség tagja. Később ez konkrétabb formában is megvalósul: 1940. november. 20-án Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez, majd november 23-án Románia is aláírja az egyezményt.
b) a II. bécsi döntést mind Magyarország, mind Románia elfogadta,5. lbj és szeptember első napjaiban, a két szerződő fél (Románia és Magyarország) által előzőleg megállapított és elfogadott menetrend szerint a magyar csapatok bevonulnak Észak-Erdélybe. Nincs szó önkényes, egyoldalú cselekedetről, megszállásról. A nemzetközi jog szerint a II. bécsi döntés nemzetközi jogi cselekménynek minősül, egyszerűen államterület-változásról van szó.
2. De facto: Észak-Erdély 1940. őszén nem az érvényben lévő nemzetközi jogszabályok szerint nem minősül hadműveleti területnek, vagyis az elkövetett cselekmények sem minősíthetők háborús bűncselekménynek.
III. Wass Albert és Wass András ellen felhozott vádpontok tarthatatlanságát alátámasztó tanúvallomásokból – a II. pontban felhozott tények mellett – kiderül, hogy:
1. Wass Albert Astor, Florida Államban, 1979. augusztus 22-i keltezésű rövid önéletrajzában, amelynek hitelességét több tanú aláírásával is megerősített, kijelenti, hogy a magyar csapatok bevonulásának időszakában, és a vádiratban megjelölt időpontban munkaköri kötelessége teljesítése miatt (Anton de Mocsonyi de Foen, Románia királyi vadászmesterének kérésére kinevezik a Kárpátok vadállományának felügyelőjévé) nem tartózkodott Vasasszentgotthárdon. Ugyanezt támasztja alá első feleségének, Wass Évának tanúvallomása is.6. lbj
2. Az Egyesült Államokba kitelepedni szándékozó Wass család (apa és négy fia) kitelepedési kérelmét elbíráló James C. Mansberger Jr-nak (1948-1950 között kivizsgáló tisztként dolgozott az Egyesült Államok Hontalan Személyek Bizottságának
3. A tanúvallomások mellett számos büntetőeljárás-jogi kifogás is felmerül (figyelembe véve a korban érvényben lévő büntetőeljárás előírásait):8. lbj
– a védők nem kapták meg idejében a vádiratot, de az ezzel kapcsolatos beadványukat visszautasították;
– a felbujtás vádja vitatható. Vitatható, hogy egy hatósági intézkedés felbujtásra történt-e? Tudniillik a hatósági személy saját hatáskörében jár el, nem felbujtásra;
– a tanúvallomás felbujtás esetén nehezen bizonyítható;
– Wass Albertet és édesapját távollétükben ítélték el. Az általános joggyakorlat az volt, hogy ilyen esetekben a távollévőt többször megidézték, és megjelenéséig a per szüneteltették. A román állam bár tudott Wass Albert tartózkodási helyéről, soha nem idézte és nem is kérte ki.
A bánffyhunyadi esetben csak perújítást rendelhettek volna el, mert az ügyben korábban volt egy jogerős tárgyalás.
IV. A perújrafelvétel esetén figyelembe kell venni a következő tényeket is.
1. Egy esedékes újratárgyalás során semmiképpen sem szabad párhuzamot vonni Antonescu és Wass Albert pere vagy személye között. Ez történelmietlen és hamis logika szüleménye, habár a román fél előreláthatólag ezt fogják erőltetni. Ki kell hangsúlyozni, hogy Antonescut Bukarestben, egy másik népbíróság előtt, és más tettek miatt ítélték el. A román történészek ill. a román társadalom feladata a múltúkkal való szembenézés.
2. Wass Albert az ominózus napokban nem rendelkezett sem politikai, sem katonai tisztséggel, vagyis nem volt intézkedő jogköre.
3. A szobrokat az írónak emelték, vagyis az irodalmi és tudományos alkotásának elismeréseként kell értelmezni. Knut Hamsun, Nobel-díjas norvég író meggyőződéses nácibarát volt, akit a háború után halálra ítéltek, de korára való tekintettel kegyelemben részesült. Nobel-díját nem vonták vissza, mert azt az írói tevékenység elismeréséért kapta, amely értékét nem veszítette el. Wass Albert feljelentésében az írói féltékenység is közrejátszott: Nagy István, Balog Edgár és még lehetne folytatni a sort.
4. Wass Albert esetében nem rehabilitáció, hanem az ítélet megsemmisítése a javasolandó.
Már csak reménykedni merünk abban, hogy az utókor jogi úton orvosolni fogja a jogsérelmeket, és tisztázni fogja Wass Albert háborús bűnösségének kérdését.
____
Nagy Mihály Tibor Kolozsváron élő történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatója. Következő számunkban további információkkal, tényekkel bővített cikket közlünk a téma folytatásaként. A szerk.
1. Tanulmányban nem kívánunk reagálni a sajtóban megjelent híresztelésekre.
Wass Albert édesapja.
2. A perre vonatkozó iratok esetében a Román Nemzeti Levéltár Kolozs megyei Igazgatóságának levéltárában található ügyiratokat használtam fel. A fénymásolat a szerző tulajdonában található. Erre vonatkozólag felhasználható: A vádlott neve Wass Albert. Az előszót írta és az anyagot összeállította: Szakács István Péter. Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002.
3. Az ítélet szerint cselekedetük kimerítette a 312. sz. tv. 2. szakaszának e pontját: “Háborús bűncselekmények elkövetésével vétkesek az ország rombolásában azok, akik a polgári lakosság ellen kollektív vagy egyéni magtorlást rendeltek el vagy hajtottak végre politikai üldözés céljából vagy faji okokból.”
4. Nem szabad belemenni, hogy a korabeli hivatalos román állami szervek és vezető politikusok illetve a román társadalom miként viszonyult a kérdéshez, valamint nem szabad polémiázna a román történészekkel sem. Ez egy nemzetközi szerződés volt, amelyet Románia elfogadott.
5. A vádlott neve Wass Albert: i.m. 25–34.
6. A vádlott neve Wass Albert: i.m. 25–34.
7. Uo.: 23–24.
8. Ezúton szeretném megköszönni a kolozsvári Kiss András nyugalmazott főlevéltáros jogi tanácsait, észrevételeit.
Turcsány Péter: Kárpát-medence zászlóvivői a legdélebbi sáncokon
(Beszéd az Irodalmi Társaságok Szövetsége zentai találkozójának megnyitójára)
Tisztelt Juhász Attila polgármester úr!
Tisztelt mgr. Hajnal Jenő igazgató úr!
Kedves Szloboda János tanár barátom és Vicei Karcsi művész úr!
Kedves barátaim, a Kárpát-medence magyarságának élő lelkiismeretei, irodalmi társaságok szervezői!
Kedves zentai és Zenta környéki barátaim, kedves délvidéki házigazdáink!
Ismét, és hányadszor már a történelemben, nehéz helyzetben van a déli Duna-Tisza-táj magyarsága. Vártuk, hogy derüljön fel végre a Nap nemzetünk legdélebbi síkságának népe fölött is, együtt a történelemtől mellé sodort népekkel. Szurkoltunk, hogy ne legyen itt háború, azután hogy ne borítsa itt is lángba falvaink és városaink lakóit a háború. Azután a NATO repülőgépeinek hulló bombái, szőnyegrepülései idején szinte egyenként féltettük az e tájon élő barátainkat, telefonkapcsolatainkat gyakran szakították meg az áramkimaradások. Azután elkezdtünk reménykedni, valamely egyenrangú békére, békeidőre számítottunk a számukra – a számotokra, barátaink, akik most – bármi félelemkeltő fenyegetőzések és atrocitások ellenére is – vendégül láttok minket itt, Zentán, tömbben élő magyarságunk és az egymásra utalt délvidéki népek legdélebbi közös városkájában. Ebben a ma is szép és nagy múltú és jövőt akaró, a jövőért építkezni és tenni tudó városban.
Igen, most is a népek, nemzetiségek közötti egyenrangú és önrendelkezésű (autonom) békében reménykedünk, nemcsak az itt élők, hanem szerte a Kárpát-medencében és Balkánon élő nemzetek számára, hanem közöttük a magyarságunk számára is.
Hatalmas öröm, hogy olyan városban tartja a kárpát-medencei magyar irodalmi társaságok szövetsége (ITÁSZ) évente nemcsak ismétlődő, de mindannyiszor megújuló közgyűlését, amely az utóbbi években gimnáziumi kollégiummal, s a nemzeti jelentőségében is felbecsülhetetlen Thúrzó Lajos Művelődési Központtal gyarapodott, s hagyományőrző rendezvényeivel együtt méltán hirdeti, hogy nemcsak önmagának épít itt a magyar, de a Balkán és Európa alkotó együtt működésének ad nagy értékű otthont.
Mi építő, alkotó, tervező, s szép terveinket végrehajtó munkára áhítunk, békés munkára, itt és szerte a világban élő nemzet-társainknak, akkor is, ha vízumhatár, ha EU-határ választ is el egymástól, ezzel az elhatározással és üzenettel jövünk ide tanácskozni.
Minden vándorgyűlésünk konferenciával és előadóesttel egészíti ki együttlétünket. A mostani hétvége is hasonló élményekkel kecsegtet. Elsősorban tapasztalatcserére, közös erőgyűjtésre jövünk össze,de egy különös feladattal is, amit kiemelnék: egy lélekben, polgárosodásban megújuló magyarság szeretné egymást átsegíteni a humánusabb jövő felé a szétszabdalt térben és hovatovább a szétmetszett fejlődéstörténeti időben. Az irodalmi társaságok eszményt tudnak adni a hatáskörükben élő embereknek. Ez elsődleges feladatuk. Akkor így együtt, e társaságok képviselői is kötelesek megfogalmazni, hogy a tömbmagyarság és szórványmagyarság szomorú gondjain és egymásrautaltságán túl a már EU közösségében élő magyarság és az EU- kívül élők mit tehetnek egymásért!
Hogy tenni kell öntudatunk és nemzeti önazonosságunk érdekében, azt nap, mint nap erősen megtapasztaljuk. Mi magyarországiak csak a határainkon túli magyarokkal együtt lehetünk számottevő, erős nemzet Európa nemzetei között!
Helyzetünk, szétszakítottságunk mégis több mint sajnálatos, ha nem tudunk változtatni rajta, már-már véglegesen tragikussá válhat. Szövetségünk közel tizenhárom éves történetében először fordul elő, hogy nem tudtak hozzánk jönni, vándorgyűlésünkre jönni az erdélyi és a kárpátaljai társaink! Miért? Egyetlen átkos szó a válasz. Vízumkényszer. Új akadály állt, egységtörekvéseinket orvul meggátolva, rokon és rokon, szellemi bajtárs és szellemi bajtárs találkozásának útjába! Most: ők nincsenek itt. A tavalyi találkozónkon, Aradon még velünk sírók-nevetők közül Pávai József volt házigazdánk, Egyed Emese előadónk, Vajna György elnökségi tagunk, s a tavalyelőttiek meg azelőttiek közül Gazda József, Gál Éva Emese, Dupka György és még annyian. Fájdalmas névsor, hiszen tudjuk, hogy idekívánkozókról, hozzánk tartozókról van szó.
Itt: délen békés harcot kell folytatnia a magyarságnak, s egyenként minden magyarnak is, nem csak egzisztenciális, de hovatovább hétköznapi, fizikai létéért is. Ebben a helyzetben minden eddiginél nagyobb egymásra figyelésre, megértésre, cselekvő diplomáciára van szükség, s ez a dolgunk nekünk is, a magyar kultúra végvári zászlótartóinak, zászlóvivőinek mindenhol a Duna-menti népek között, hiszen Európához képest a teljes magyarság is végvárakon él ma is.
Összefoglalva gondolatainkat és gondjainkat, kérlek benneteket, kedves összegyűlteket, a magyar kultúra örökös megünneplőit, hogy majd Közgyűlésünkön nagyobb egymásra figyeléssel, segítséggel, cselekvőszándékkal és megvalósító tettek sorával alakítsuk további terveinket. Ha nehezebb a történelmi helyzet, legyen erősebb bennünk a történelmi felelősség és a helytállási készség, a segítő készség! Ezt kaptuk örökségül Szövetségünk alapítóitól, Varga Domonkostól, Czine Mihálytól, akik már nincsenek közöttünk. Ezt sugallja itt a történelmi táj, Nándorfehérvár szelleme is, sőt, erre ad példát a már említett módon e déli Duna-Tiszaköz-i táj a fejlődésével, a gazdaságos élni akarásával, polgármestereinek és társaiknak példamutató erőfeszítésével, egyházaik megújuló feladatvállalásaival, a kultúra lovagjainak mindennapi munkájával.
Utóbbiak közül külön köszönetet mondok az óriási munkabírással dolgozó Délvidéki Ifjúsági Szövetség fiataljainak, továbbá a Találkozónk szervezésében fáradhatatlan Szloboda János tanár úrnak és Vicei Károly barátunknak. Az otthoniak – Zsíros Kálmánné, Földessi Gabi és Kanizsa József – mellet ők segítettek legtöbbet az előkészítő munkák során.
Kérlek benneteket, Vándorgyűlésünk résztvevőit, hogy jelezvén a mai helyzet szokatlan jelentőségét, éppen most, soron következő közgyűlésünkön nyilvánítsuk ki egy akarattal, hogy mi nem csak ITÁSZ vagyunk, nem csak irodalmi társaságok laza szövetsége, hanem a Kárpát-medenceí Magyar Irodalmi Társaságok Szövetsége.
Fejezzük ki az eggyé tartozó magyar kultúra egységét éppen itt, ez épülni-szépülni akaró végvári városban, hogy együtt is akarunk maradni, hogy egy nemzeti kultúra ápolói vagyunk a népek bábeli tengerében, és a jövőben is eggyé is kívánunk tartozni, bármi közigazgatási határok is akadályoznak szabad mozgásunkban, nemzethez méltó szabadságjogaink megvalósításában. S megújult nevünk, amit már több mint tíz éve terveztünk magunknak, kötelezzen is minket az e faladathoz méltó megvalósításra. Erről szóljon majd találkozásunk, konferenciánk üzenete. Ehhez kívánok jó munkát és élményekben gazdag ismerkedést a várossal, az itt élőkkel.
2004. július 17.
TurcsányPéter
A (KI)TÁSZ ügyvezető elnöke