Örömmel értesültünk szerkesztőtársunk elért sikeréről és az idei Könyvhét szenzációjaként adjuk ki Szappanos Gábor Ajándéknapok a túlvilágról novellás kötetét. Ízelítőként egy részletet közlünk a kötet előszavából és a szerző egy újabb novellájából, amely a PolíSz 2007. júniusi számában is olvashato lesz.

"Ritkán, de tisztán megszólaló, kevés önálló könyvet, ám kiérlelt műveket publikáló író jutalmazza végre a művészetét ismerő és szerető olvasók hosszú, kitartó, ötévi várakozását ezzel a harmadik saját kötetével: harmadik novelláskönyvével.
Akik most ismerkednek Szappanos Gábor írói világával, azok elé széles panorámát tár az új kínálat. Akik már ismerős szemmel pillantanak végig a tárlaton, örömmel fedezhetik fel az apokrif novellistának, a szárazbabódi Boccacciónak oly kedves görög színtereket (Niszüroszi kaland – Szindbád Szantorinin), a megelevenedett nemzeti hőst (Petőfi szelleme – Mátyás atyja, az igazságos), a csodálatos szobrot (Szerencse, a messzeségek vándora – A szobrok életéből), a vékonypénzű festőművészt, az örök-vesztes Csőregh Mártont (aki külön könyvre, eddig csak részleteiben publikált, egészében még megjelenés előtt álló, novellaciklusként is olvasható kisregényre, a Csőregh Márton válogatott szenvedései címűre ihlette az alkotót) és így tovább, a példákat lehetne még szaporítani." – részlet Madarász Imre utószavából.

Kandúr Gy. Szindbád dicstelen feltámadása

"Hatalmas, mély gödörben volt, s a sárga, kerekes alkotmány újabb rohamra indult ellene rémisztő méretű alsó fogsorával. Szindbád zörrenő csontokkal felpattant, nem óhajtotta még egyszer megtapasztalni, milyen érzés, amikor megéledő porhüvelyébe belekóstol egy vérengző óriás. Menekülőre fogta a dolgot, de csak cuppogott a sár a lába alatt, mintha mocsárban próbálna előrejutni. Körbepillantott, mindenfelé magas földfalak határolták a négyszögletű gödröt. A magasból sötéten pislogó házablakok néztek szánakozóan felé, s mintha azt mondták volna: “Ki vagy te, szerencsétlen? Mit keresel abban a gödörben, és egyáltalán, hogy nézel ki?! Lötyög rajtad minden: pantalló, mellény, kabát, csak hálni jár beléd a lélek. Csoda, hogy csontujjaid közül ki nem ejted rézzel kivert sétabotodat…” Szindbád ekkor a gonoszul duruzsoló ablakoknál egy kicsit följebb emelte tekintetét, és megpillantott egy templomtornyot. “Az Újlaki… – ismerte föl rögtön. – Ezer torony közül is megismerném, pedig csak egy átlagos barokk templomtorony. A felvidéki pohos tornyok hangulatosabbak, a hagymakupolásak érdekesebbek, a csehországiak karcsúak és talán szebbek is, de nekem ez a legkedvesebb… Óbudán vagyok” – állapította meg, majd kezefejével elmorzsolta a feltámadás utáni első könnyét. Még jó, hogy nem látta senki, csak az egyszerű csigadíszek alól vakon figyelő ablakok." – részlet a novellából.