KÉT KÖTETNYI SZERELMES VERS A KRÁTER MŰHELYTŐL

A rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész Jankovics Marcell mondta egy nem régiben megjelent vele készült interjúban: „Minden érték a múltból jön” (Magyar Nemzet, 2021. január 22.). Megállapítása természetesen igaz a nép- és műköltészetre is, éppen ezért mindenkor indokolt a magyar líra történetébe visszakalandozó, elkalauzoló antológiák megjelentetése. Ezúttal olyan válogatásról lesz szó, amely a magyar szerelmes vers történetét idézi meg a kortalan népköltészet remekeitől, a műköltészet esetében a XVI. századtól a rendszerváltozásig. A fél évezredre visszatekintő, a nagy érzésről, illetve férfi-nő kapcsolatról, házasságról szóló antológiát az ismert irodalomtörténész, tanár és könyvszerkesztő, Lisztóczky László állította össze, és a kiadványnak az Örök útitársak címet adta — Dsida Jenő szép költeménye után.

Minden válogatás esetében önként adódik a kérdés: miért épp ez a költő, miért épp ez a mű került a kötetbe. Vagyis a szerkesztőnek mindenkor illik megindokolnia a válogatás szempontjait. Lisztóczky László korrektül el is mondja az előszóban, hogy szubjektív értékítélete és ítészi ízlése mellett igyekezett objektív szempontokat is érvényesíteni. Ezek elsője az volt, hogy a magyar irodalomtörténeti kánonban csaknem vitathatatlan szerepű alkotók népszerűnek tartott verseit válogassa össze.  Mérlegelte azt is, hogy az adott vers mondandója, stílusa, poézise mennyire tükrözi szerzője költői karakterét, meg hogy az adott költemény milyen egyedi színt ad hozzá a magyar líratörténet tablóképéhez, illetve miképp képvisel sajátos árnyalatot az antológia többi darabjához viszonyítva. Ilyenképpen Lisztóczky László az irodalomtörténeti kánonban szereplő, ismertnek vagy népszerűnek számító költemények közül válogatott szerzőnként egyet-egyet. E kényes egyensúlyokra ügyelő munkájában természetesen segítségére volt több évtizedes pedagógusi tapasztalata és antológiaszerkesztő gyakorlata is. E szempontok érvényesülésével az Örök útitársak a magyar szerelmi líra fél évezredének legfölső esztétikai és poétikai színvonalát reprezentálja.

A magyar költészet értékeinek tudatosítása, a klasszikus versek ismeretének fölfrissítése mellett az összeállítónak voltak még közvetettebb céljai is e munkájával. Bemutatni a legemberibb és legintenzívebb emberi érzés mikrokozmoszát, a rajongást és a kiábrándulást, az imádat és a gyűlölet egymást váltását, a szemérmes tartózkodás és a lobogó szenvedély kettősségét, verssel szemléltetni a beteljesülés boldog pillanatait és a vágy őrjítő hiányérzetét, továbbá a közösen megvívott életküzdelmek összekovácsoló erejét, a másik elvesztésének fájdalmát, illetve az elmúlás tudatosítását. És vannak versek, amelyek ugyan rajongó érzelmekről szólnak, de hátterükben földereng a történelem perspektívája vagy a fárasztó köznapok miliője – illusztrálván, hogy még a nagy érzésbe belebódult pár sem szabadulhat meg a társadalmi környezet befolyásaitól.

Végül is egy ilyen könyv arra tanít, amit Benedek Marcell oly egyszerű természetességgel fogalmazott meg könyve címével: Szépen élni (Budapest, 1968. Magvető). Az író úgy tartotta, hogy a szép élet nem a fiatalság kiváltsága, az ember egész életében kinyithatja lelkét a szépségek felé, idősebb korában is törekedhet a tartalmas, szellemi értelemben igényes életre, tudatosítva: „A világ szépsége a művészi szépségen át igazul”. Az Örök útitársak darabjainak többsége a szép és tiszta élet vágyát és boldogító célba érését fogalmazza meg.

Az antológia fölépítése magától értetődően egyszerű; alapja az időrend, a versek keletkezésének dátuma. Első részébe kerültek a magyar népköltészet ismert szerelmes darabjai, negyedszáznál is több. Olyan népszerű dalokkal találkozhatunk itt, mint a Queen együttes jóvoltából világszerte ismert Tavaszi szél vizet áraszt, vagy az Ejhaj gyöngyvirág, / teljes szegfű szarkaláb kezdetű, aztán a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, és mondjuk, A csitári hegyek alatt. A kisded népköltészeti összeállítás is Csoóri Sándor igazát bizonyítja, miszerint a műköltészet szerelmes darabjai mindig magukon viselik a keletkezésük korának érzelmi divatjait, szerelemfelfogását. Ezzel szemben a népköltészet darabjaiból rendre hiányzik mindenfajta kordivat, időtől függő életérzés. A népköltészet – örök, tehetjük hozzá.

A rövid népköltészeti szemle után következnek a magyar költők munkái, a XVI. században élt Tatár (Tar) Benedektől a tragikusan korán elhunyt Turcsány Péter 1990-ben írott verséig. A szerzők névsorából ránézésre kiderül, hogy immár valamennyien eltávoztak, ilyenformán lezárt életművük megítéléséhez és a válogatás szempontjaihoz megvan a kellő irodalomtörténeti, esztétikai, kritikai távlat. A kötetbe beválogatott 132 költő háromnegyede XIX-XX. századi alkotó, e két évszázad jelentős és többségében iskolai tananyagban szereplő, esetleg népszerű lírikusa  Berzsenyi Dánieltől Ady Endrén és Illyés Gyulán át Nagy Gáspárig.

A XX. századiak között szép számmal vannak határon túli költők, a kisebbségi irodalom megalapozóitól a közelmúlt jeleseiig, Reményik Sándortól Győry Dezsőn át Magyari Lajosig. Sőt egy költő, a szerb Vitkovics Mihály személyében képviselteti magát a hazai kisebbségi irodalom is. Érdemes megfigyelni, hogy jelen vannak a kötetben a költő-házaspárok, mint Petőfi és Szendrey Júlia, Nagy László és Szécsi Margit, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella. És ott van még apa és fia: Áprily Lajos és Jékely Zoltán. Az pedig az anyag időbeli kiterjedéséből és a magyar líra természetéből adódó vonása az összeállításnak, hogy együtt szerepelnek benne a klasszikus metrumok képviselői az avantgárd szerzőkkel, a népiek és az urbánusok, istenfélő konzervatívok és elvhű szocialisták – Wass Alberttől Kassák Lajoson át Petri Györgyig, vagy Erdélyi Józseftől Benjámin Lászlóig. Van köztük számos formaművész, poeta doctus és népből jött, ösztönös zseni, mint Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, illetve Sinka István és a korondi fazekas dinasztiából származó Páll Lajos. Hiánytalanul fölvonulnak a klasszikusok, kezdve Csokonaival, végezve Csoóri Sándorral vagy Juhász Ferenccel. Az összeállító – nyilván a maga ízlése sugalmazására és a versanyag színesítésére – néhány kevéssé ismert, a magyar vershagyományban csak lábjegyzetként szereplő alkotót is beválogatott, ilyen Ungvárnémeti Tóth László, Vályi Nagy Ferenc, Apor Elemér.

Csak a költők névsorának áttekintése meggyőzheti az olvasót, hogy az Örök útitársak a magyar szerelmi líra első vonalában állók munkáiból szemelget, de olyan módon – lerázva magáról a tankönyvszerűség, a didaktikusság gyanúját –, hogy az ismert klasszikusok, illetve az iskolai tananyagban szereplők mellett szóhoz jutnak a kismesterek, a méltatlanul elfeledettek, vagy épp nem elsődlegesen költőként ismert tollforgatók is – Orczy Lőrinctől Karinthy Frigyesig. És még nem is szóltunk a korstílusok, a műfajok, a versformák, a beszédmódok sokféleségéről. Arról, hogy az antológiában található virágének, poéma, ekloga, dal, óda, fohászos vallomás, sanzonszöveg, megannyi klasszikus vagy formabontó alakzat, netán nyelvi leleményekben tobzódó játékos költemény. Ady megrendült vallomásától (Őrizem a szemed) Heltai Jenő és Szép Ernő orfeumi hangulatú, vidám dalaiig (Mert dalaimnak…;  Add a kezed) ér a sor, a formaművész bravúrjától az epigramma tömörségű megszólalásig. Akad vers, amelyből fölsejlik a szerelmesek társadalmi környezete, kapcsolatuk történelmi miliője (Magyari Lajos: Állj mellém…); van, amelyik egy hosszú szerelem históriája (Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év); és van, amelyik az erotikus évődést jeleníti meg (Karinthy Frigyes: Pitypang). Az antológia verskorpusza műfaji, stiláris, poétikai szempontból is szemlélteti a magyar költészet elmúlt évszázadainak hihetetlen gazdagságát, varázslatos sokszínűségét.

(Örök útitársak. Válogatás a magyar költészet legszebb szerelmes verseiből. Válogatta, szerkesztette, az előszót írta: Lisztóczky László. Pomáz, 2020. Kráter Műhely Egyesület, 248 p.)