Turcsány Péter

Turcsány Péter (Bp. 1951. március 7. – ) Gimnáziumi tanulmányainak politikai okokból történt félbehagyása után szociológia szakon látogatott szemináriumokat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, és tagja lett az MTA Irodalmomtudományi Intézet Szemiotikai- és Verstani Kutatócsoportjának, majd az MTA Szociológiai Intézet Értékkutató Műhelyének. Dolgozott geodétaként, földmérőként, szociológusként, népművelő-tanárként, szerkesztőként, kiadóvezetőként és önkormányzati tanácsosként. Négy verseskötete után 2001-ben A mérleg közepén I–II. címmel tanulmánykötete jelent meg. Versválogatását 1993-ban Mázsa és pehely és 2003-ban Emelkedj, Atlantisz! címmel jelentette meg. Legutóbbi kötetei: 2006-ban A Mezőség esélyei civil összefogással című szociográfiai munka és az 56 UTÁN tücsök- és Isten-hangra, Arc és lélekzet és Tisztítótűz fényében című verseskötet, . Több fordításkötet társfordítója és szerkesztője, verseivel és írásaival számtalan antológia és emlékkönyv meghívott szerzője. 1997-ben Kölcsey-díjat kapott, 2000 őszén a Pest Megyei Önkormányzat Millenniumi pályázatának megosztott irodalmi különdíját kapta meg. 1988-tól kis megszakítással a PoLíSz főszerkesztője, 1991-től a Kráter Műhely Egyesület elnöke és kiadóvezetője, majd 1998-tól elnöke. 1999-től 2010-ig a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének ügyvezető elnöke, ill. alelnöke. A Magyar Újságírók Közösségének és a Magyar Pen Klubnak tagja. 2011-ben a Magyar köztársasági arany érdemkereszt kitűntetésben részesült. Hat gyermeke van, négy unokája. Pomázon él.

Egy hozzászólás a(z) “Turcsány Péter” bejegyzéshez

  1. Varjú Zoltán:
    XXI. századi válaszok: Wass Albert – Kereszt alatt című versére

    “Uram, én jó akartam lenni,”
    de szívemre hallgatva éltem,
    se jobbra, se balra nem ítéltem,
    csupán jobbat, szebbet reméltem!
    Az igazságot próbáltam mindig megkeresni!
    ***
    “Uram, én jó akartam lenni,”
    és kezet nyújtottam segítségül.
    De aki mindenkinek ellenszegül,
    és a saját gőgjétől megrészegül,
    az csak könnyek közt képes a leckét megtanulni!
    ***
    “Uram, én jó akartam lenni,”
    a kereszt alatt áldásodat venni!
    S akármennyi jót is cselekedtem,
    vétkeim miatt Neked vezekeltem.
    A képmásodra teremtve … lettem,
    Ó, Uram; látod? Én mégis bűnösnek születtem!

    Paks, 2016. június 11.

Minden vélemény számít!