Bágyoni Szabó István Erdély hetedik székében, Aranyosszéken született 1941. június 10-én, a nagyrészt magyarok lakta Bágyonban. Szülőfaluja – amelynek nevét 1972-ben vette fel írói előnévként – hajdan az Aranyos folyó mentén élő magyarság védelmét biztosító székely lovasezredek szálláshelye volt. Tordán végezte középiskolai tanulmányait, majd a „függetlenségét” épp elveszített Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsész karán szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári képesítést. Tanított Nagysármáson és Tordán (a tordai Jósika Miklós Művelődési Kör alapítója), 1974-től a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilap belső munkatársa. 1989-től Budapesten él; 1991-ben néhány hónapig az Új Magyarország kulturális rovatának munkatársa, 1992-től a Pest Megyei Hírlap szerkesztője, később a Kráter Műhely Könyvkiadó főszerkesztője, a PoLíSz főmunkatársa és versrovat vezetője, utóbbi feladatát néhány év szüneteltetés után 2014 decemberétől ismét elvállalta. Kötetei:Földközelben(versek, Bukarest, 1976) Kések ideje (regény, 1979) Végtelen reggel (versek, 1980) Nyitott cella (versek, 1982) A lovak estére hazaérnek (regény, Budapest, 1995) A pók kivégzőudvarában (válogatott versek, 1997) Az abbamaradt mondat (versek, 2004) Elszabadult konténerek (Irodalmi Jelen könyvek, Arad, 2005) Világ árnya, világ fénye : beszélgetőkönyv, (Kolozsvár, 2009) Az idő festett orcái : esszék, beszélgetések, jegyzetek, (Budapest, 2010). Jelentős műfordítói tevékenységet is kifejtett, műfordításai önálló kötetekben jelentek meg.

Zsávolya Zoltán (eredeti neve: Grudl Zoltán) (Csorna, 1968. augusztus 9. –    ) József Attila-díjas (2009) költő, író, esztéta, egyetemi oktató. 987–1992 között az ELTE BTK esztétika-német-összehasonlító irodalomtörténet szakos hallgatója volt. 1992–1997 között a Veszprémi Egyetem német nyelv és irodalom tanszékén volt tanársegéd. 1997 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika tanszékén docens. 1998-ban PhD fokozatot szerzett. 1999 óta a Szépirodalmi Figyelő szerkesztője. 2000–2004 között az Életünk rovatszerkesztője volt. 2000–2008 között a Nyugat-magyarországi Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének docense, 2001–2006 között tanszékvezetője volt. A Szépirodalmi Figyelő és a PolíSz szerkesztőségi tagja. Kutatási területe az irodalomelmélet és az újabb magyar irodalom.

Dr. Pál Ferenc (1949 –    ) tanár, tanszékvezető egyetemi docens, műfordító és ELTE dékán helyettes, a Kráter Műhely Egyesület alelnöke. Tudományos fokozat: PhD (irodalomtudomány). 1978-tól az ELTE BTK Portugál Tanszékén: Portugál nyelv, Középkori portugál irodalom, XVI. századi portugál irodalom, XVIII-XIX. századi portugál irodalom, XX. századi portugál irodalom, A portugál nyelvű irodalmak története, A brazil modernizmus története, Műfordítás, Speciális kollégiumok: modern regény, tévéregény, film és irodalom témakörben. 2000–2001-es tanévtől fogva óraadás a Szegedi Tudományegyetem BTK portugál speciális képzésében: XIX-XX. századi portugál irodalom, brazil irodalom. Az eddigi tudományos –szakmai életmű: Eça de Queirós és a realizmus. Budapest Tankönyvkiadó, 1995.„Um século de Eça na Hungria”. In Camões – Revista de Letras e Culturas Lusófonas, Nros. 9-10 Abril-Setembro de 2000. pp. 258-266. Uma análise proppiana da função e comportamento dos heróis nos romances queirosianos”. In Un secolo di Eça. Atti del Convegno sul centenario queirosiano. Universitá degli Studi Roma Tre. La Nuova Frontiera, Roma, 2002. pp. 111 23.„Traducteurs, éditeurs et lecteurs: moments objectifs et subjectifs de la présence des lettres portugaises en Hongrie”. In L’Édition d’Auteurs Portugais à l’Étranger. Arquivos do Centro Cultural Calouste Gulbenkian, vol XLVII. Centro Cultural Calouste Gulbenkian, Lisboa- Paris, 2004),. pp 161-171. Marcelo Marinho-val közösen) Cartas vincadas, letras no espelho. Campo Grande, Letra Livre Editora Ltda.,

Madarász Imre 1962-ben Budapesten született. 1975 és 1982 között Milánóban élt és tanult, humángimnáziumban és a Milánói Állami Tudományegyetemen. Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1988-ban fejezte be, magyar-olasz szakos tanári diplomával. 1988-tól 1991-ig tudományos ösztöndíjas, 1987-től 1991-ig gimnáziumi tanár. Az ELTE Olasz Tanszékén 1988-tól, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (Debreceni Egyetemen) 1990-től tanít. A KLTE Régi Magyar Irodalom Tanszékén 1990 és 1993 között tanársegéd és adjunktus. 1992-ben megszerezte az irodalomtudomány kandidátu-sa tudományos fokozatot. A KLTE-n 1992-től megszervezte és 1993-tól 2011-ig egyetemi docensként vezeti az Olasz Tanszéket és az Olasz Felvilágosodás és Romantika Kutatóköz-pontot. 1997-ben rektori dicséretet, Pro Scientia vezetőtanári oklevelet (ezt másodszor 2009-ben) és Széchenyi Professzori Ösztöndíjat, 2002-ben Széchenyi István Ösztöndíjat kapott. 1998-ban habilitált doktor. 2002-ben az Olasz Köztársaság Érdemrendjének Lovagja. 1996 és 2000 között az Országos Tudományos Kutatási Alap és a Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Bizottsága, 1996-tól az MTA köztestületi tagja az Irodalomtudományi Bizottságban. A Debreceni Egyetem irodalomtudományi doktori programjában alapító tag-ként és alprogram-vezetőként vesz részt. 29 önálló kötete jelent meg 2014-ig, főként az olasz – elsősorban felvilágosodás- és romantika-kori – irodalomról. Önálló könyvei fogadtatásáról l. a Visszhang és a Viszhang II. Madarász Imre könyvei a kritika tükrében (Hungarovox, 2005, 2010) c. köteteket.

Dr. Adamik Tamás (Kecskemét, 1937. augusztus 6. –) magyar klasszika-filológus, rétor, irodalomtörténész, nyelvész, műfordító, egyetemi professzor.1966-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem latin-orosz szakán. 1966-1973 között a Tankönyvkiadó idegennyelvi szakértője volt. 1973-tól az ELTE latin tanszékének adjunktusa, docense, 1991-től 2002-ig a latin tanszék tanszékvezető professzora, jelenleg professor emeritusa. 1976-ban a nyelvtudomány kandidátusa, 1989-től doktora. ^[2] 1982-ben Arisztotelész Rétorikájának fordításáért nívódíjat, 1984-ben Martialis-monográfiájáért Lénárd Sándor-díjat kapott. 2012-ben a Magyar Érdemrend Középkeresztjével jutalmazták.

Ferenczi László (Budapest, 1937 -) író, irodalomtörténész, az MTA doktora, az MTA Irodalomtudományi Intézet ny. tudományos tanácsadója, a Miskolci Egyetem ny. professzora.

1960 . óta publikál, írásai otthon és külföldön magyarul, angolul, franciául, németül és svédül jelentek meg. Négy világrészben járt tanulmányúton és /vagy/ előadóként. A nemzetközi Maurice Carême-díj zsűrijének tagja. Több tucat itthon és külföldön megjelent gyűjteményes kötet munkatársa. Tizenöt önálló könyve közül az utóbbiak: „Csak a máé a rettenet…” (Politikum és költészet kapcsolatai, tanulmányok), Kráter, 1999, Egy barátság margójára – Egy betegség anatómiája (prózák), Orpheusz, 2009, „Még egy kicsit nézni…”(esszék, tanulmányok), Hungarovox, 2009, 74 (versek, 1956-2010), magánkiadás, 2012.

Tóth Éva költő, műfordító, szerkesztő. 1957-1962 között az ELTE BTK magyar-francia szakos hallgatója volt. 1962-1967 között tanár. 1967-1968 között a Magyar Rádió munkatársa. 1968-ban elvégezte az ELTE BTK spanyol szakát is. 1971-1983 között a Corvina Könyvkiadó szerkesztője és főszerkesztője volt. 1984-1990 között az Új Tükör világirodalmi rovatvezetőjeként dolgozott. 1990-1992 között az Írószövetség külügyi titkára és az elnökség tagja volt, 1995 óta választmányi tagja. 1990-1992 között a Fordítók Nemzetközi Szövetségének vezetőségi tagja, a versfordítói szakosztály társelnöke. 1992-1993 között a Georgia Egyetem (USA) Fulbright vendégprofesszora volt. 1992-2002 között, valamint 2007 óta a költői szakosztály vezetőségi tagja. 1993 óta a Magyar PEN Club intézőbizottsági tagja, 1994 óta alelnöke, 1995-től a Nemzetközi PEN Club fordítási és nyelvi jogi bizottságának tagja. 1995-2004 között a Magyar Latinamerikanisták Társaságának tagja volt. 1995 óta a Nemzetközi Madách Társaság alelnöke. 1995 óta a Móricz Zsigmond Társaság vezetőségi tagja. 1995-2005 között, valamint 2007 óta a műfordító szakosztály vezetőségi tagja. 1998 óta a Csokonai Irodalmi és Művészeti Társaság elnökségi tagja. Kötetei: Egyetlen értelem (versek, 1977), Hóhatár (versek, 1982), Kámfor Benedek (gyermekversek, 1986), Wanted (versek, 1992), Emlékvers (1999), Az eltaposott pillanat (válogatott és új versek, 2000), Táguló körök (tanulmánykötet, 2005), Tóth Éva legszebb versei, 2012. 2002-ben József Attila Díjat kapott.

(irodalomtörténeti írások szerkesztése) (Marosvásárhely, 1950 –) irodalomtörténész, irodalomkritikus, esszéíró.

(esszék, tanulmányok szerkesztése) (Budapest, 1946 –) Könyvtáros, filozófus. A Könyvtáros című folyóirat volt főszerkesztője.

Konrad Sutarski (Együtt jobb sorozat szerkesztője) Poznańban született 1934-ben. A poznani Műegyetemen a Mezőgazdasági Gépészeti Karon végezte tanulmányait. Ennek befejeztével szakmájában dolgozott, először Lengyelországban (Poznan, Varsó), majd – magyar felesége révén Magyarországra történő költözését követően – Budapesten, egészen 1990-ig. Az ezt követő húsz évben magyarországi lengyel diplomata lett (a budapesti Lengyel Kulturális és Információs Központ igazgatójaként). A Duna Televíziónál, mint szerkesztő, ill. rendező (vendégként az MTV-nél is) tevékenykedett. Lengyel kisebbségi aktivista; háromszor választották meg a Magyarországi Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnökének, jelenleg pedig az általa kezdeményezett Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatója, valamint a Polonia Węgierska havilap főszerkesztője. Sutarski 1956-ban debütált költőként. A fiatalkori sikerek után pár éves szünet következett a publikációkban. Irodalmi tevékenységét az 1960-as évek végén, már Magyarországon elevenítette fel újból. Sajátos egyéni hangvételére a hetvenes évek közepétől figyeltek fel. Három válogatott verses kötete jelent meg, köztük a Na podwójnej ziemi / Kettős hazában (2005), illetve a Jak blisko / Mily közel (2007). A Magyar Írószövetségnek és a Lengyel Íróegyesületnek egyaránt tagja.2014-ben Bethlen Gábor Díjat kapott.

Szappanos Gábor (VILÁGBESZÉD rovat szerkesztője) (Budapest, 1962. június 21. –) magyar író, műfordító, szerkesztő, tanár.  Életpályája:  1987-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol-olasz szakán. 1987-től 1994-ig az Európa Könyvkiadó angolszász-skandináv felelős szerkesztője, 1997-től 1999-ig a Nagyvilág folyóirat, 2005-től a PoLíSz rovatvezetője. 1994-től szabadúszó. Angol, svéd, dán, norvég és olasz nyelvből fordít. Számos irodalmi antológia társfordítója vagy társszerzője. Novellái, regényrészletei, recenziói, tanulmányai, útirajzai mintegy harminc lapban, folyóiratban jelentek meg, többek közt a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Kortárs, a Kalligram, a Tekintet, a Hitel, az Élet és Irodalom, az Életünk, a Magyar Napló, a Könyvvilág, a Nagyvilág, a Köznevelés, Somogy, a Polísz, a Magyar Lettre, a Napút, a NapSziget és Az irodalom visszavág lapjain. Novellisztikája 1998 óta szóbeli érettségi tétel volt több budapesti gimnáziumban. Jelenleg prózaírást és szerkesztést tanít a Hungarovox Oktatási Stúdióban. Művei: Apokrif történetek – Novellák egy hétre (elbeszélések, Hungarovox, Budapest, 1999); Szárazbabódi dekameron (novellák, Hungarovox, Budapest, 2002); Ajándéknapok a túlvilágról (elbeszélések, Kráter, Budapest, 2007); Csőregh Márton válogatott szenvedései (regény, Kráter, Budapest, 2008); A Királynő mélyén (erotikus történelmi kalandregény, Tarandus, Győr, 2011); Boldog Szindbád pokoljárásai (utazóregény, Tarandus, Győr, 2012). Jelentősebb műfordításai Graham Greene: A Kapitány és az ellenség (Európa, 1992); Desmond Morris: Az állati jogok szerződése (Európa, 1995); Richard Pipes: Az orosz forradalom története (Európa, 1997); P. D. James: Eredendő bűn (Európa, 2000); Parkmotívumok ellenfényben (Modern svéd elbeszélések, Nagyvilág, 1999) (válogatta és nagyrészt fordította); Árni Ibsen: Mennyország (dráma, in: Őszi álom) (Európa, 2002); Line Knutzon: Közeleg az idő (dráma, in: Őszi álom) (Európa, 2002). Díjai, elismerései: A Szociális és Családügyi Minisztérium és a Magyar Írószövetség pályázatának nívódíja (2000); A Honvédelmi Minisztérium és az Írószövetség közös millenniumi pályázatán a Honvéd Vezérkar különdíja (2000); A Kráter Műhely Egyesület műfordítói díjának II. helyezése (2004); A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány és a MAKtár Klub pályázatának I. díja irodalom kategóriában (2006); Bólya Péter-díj (2007); A Magyar Napló regénypályázatának I. különdíja (2007); A Tinta-Klub “Város és Függőség” című misztikus novellapályázatának különdíja (2008); A Bárka folyóirat országos irodalmi pályázatának I. díja (2009).

Lukáts János (MERÍTETT SZAVAK rovat szerkesztője) 1943. szeptember 23-án született Budapesten. 1970-ben az ELTE BTK magyar könyvtár szakán szerez diplomát. 1971-1991-ig a Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársa, tizennégy évig a könyvtár vezetője. 1981-1983 – a Berlini Humboldt Egyetemen magyar lektorként tanít. 1991-1993-ig a Kopint-Datorg külkereskedelmi vállalt szerkesztőjeként havi folyóiratot készít Németország gazdaságáról. Ez idő alatt tanulmányutat tesz Münchenben, Párizsban és Madridban (illetve a Sevillai Világkiállításon). 1993-1997 – az Országos Idegennyelvű Könyvtár német (és cigány) referense, majd a Nemzetiségi Osztály vezetője. 1999-2003 között a Műsorszolgáltatási Alap (az ORTT részlege) könyvtárát és dokumentációs gyűjteményét vezeti. 2011-ben elnyerte a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség pályázatának Miniszteri Különdíját „Ez légyen ostorod” c. regényével. Eddig 8 kötete jelent meg: mesék, drámák, hangjátékok, elbeszélések, kisregények.

Barcsa Dániel 1951. január 14-én születtem Budapesten, erdélyi szülők gyermekeként. Életem első – meghatározó – éveit Szentendrén töltöttem. Szüleim baráti köréhez olyan jeles képzőművész személyiségek tartoztak, mint például Barcsay Jenő, Balogh László, Deim Pál, Kósza-Sipos László, Pirk János. Képzőművésznek indultam, bölcsész lettem. 1973-ban elvégeztem a Debreceni Tanítóképzőt, 1984-ben az ELTE bölcsészkarát. Voltam múzeumi restaurátor gyakornok Szentendrén, halgyári munkás Sassnitzban, népművelő Nógrádban, könyvtáros a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Jelenleg egy soroksári középiskolában tanítok magyart, történelmet, és művészettörténetet. Első – zsenge − írásaim a debreceni és a nógrádi helyi sajtóban jelentek meg. Bíztattak, de az újságírókkal szembeni akkori elvárásoknak nem tudtam, és nem is akartam megfelelni. Így eltanácsoltak, s nem lett belőlem zsurnaliszta. A rendszerváltozás kezdete óta írok ismét rendszeresen. Tanulmányaim, esszéim, kritikáim, novelláim eddig az Új Időben, a Hitelben, a Kapuban, a Rubiconban és a PoLíSzban jelentek meg. Több mint egy évtizede − szerkesztőként − a Kráter Műhely Egyesület által kiadott PoLíSz munkatársa vagyok, s pont egy esztendeje lettem e folyóirat főszerkesztő-helyettese. Eddig négy kötetem adta ki pomázi a Kráter Műhely Egyesület: Üstökös Demeter (Csíki székely mesék) – 2005; Ördögűzés pendelyben – 2008; Botond – 2009; Lehel Kürtje – 2009. A PoLíSz különlenyomataként jelent meg 2004-ben A székely autonómia kérdései a történelem sodrában című tanulmányom is. Két fontos Kráter kiadvány létrejöttében működtem közre „ötletgazdaként”, szerkesztőként, előszó és jegyzetíróként: az egyik Rugonfalvi Kiss István A nemes székely nemzet képe (2009.), a másik az 1940-ben megjelent Erdély című tanulmánykötet új kiadása (2011.). A Kovács Attila Zoltán Nevető Erdély című anekdotagyűjteményhez – felkérésére – én készítettem el az illusztrációkat. E kötetet, 2006-ban − mint az év egyik legszebb könyvét −, Budai-díjjal jutalmazták. Ugyanez a kiadvány, 2008-ban, Bécsben, Erasmus EuroMedia díjat is kapott.

Dr. Soltész Márton (1987. szeptember 6. –) kritikus, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főkönyvtárosa. A Károli Gáspár Református Egyetemen előbb magyar, majd irodalom- és kultúratudomány szakon szerzett diplomát, végül a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett doktori fokozatot. 2009 óta kiadói szerkesztőként, emellett 2011 őszétől a PoLíSz folyóirat rovatvezetőjeként, 2012-től pedig társfőszerkesztőjeként dolgozik.

Első kötete Felhasznált irodalom (2012) címmel látott napvilágot a Magyar Írószövetség és a Kortárs Kiadó gondozásában. Második kötete a Működés című tanulmánygyűjtemény, mely a Kráter Kiadó Teleszkóp sorozatában jelent meg. 2013-ban Király István Irodalomtudományi Díjjal tüntették ki; Csalog Zsolt című monográfiája megjelenés előtt áll.

Turcsány Péter (Bp. 1951. március 7. – ) Gimnáziumi tanulmányainak politikai okokból történt félbehagyása után szociológia szakon látogatott szemináriumokat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, és tagja lett az MTA Irodalmomtudományi Intézet Szemiotikai- és Verstani Kutatócsoportjának, majd az MTA Szociológiai Intézet Értékkutató Műhelyének. Dolgozott geodétaként, földmérőként, szociológusként, népművelő-tanárként, szerkesztőként, kiadóvezetőként és önkormányzati tanácsosként. Négy verseskötete után 2001-ben A mérleg közepén I–II. címmel tanulmánykötete jelent meg. Versválogatását 1993-ban Mázsa és pehely és 2003-ban Emelkedj, Atlantisz! címmel jelentette meg. Legutóbbi kötetei: 2006-ban A Mezőség esélyei civil összefogással című szociográfiai munka és az 56 UTÁN tücsök- és Isten-hangra, Arc és lélekzet és Tisztítótűz fényében című verseskötet, . Több fordításkötet társfordítója és szerkesztője, verseivel és írásaival számtalan antológia és emlékkönyv meghívott szerzője. 1997-ben Kölcsey-díjat kapott, 2000 őszén a Pest Megyei Önkormányzat Millenniumi pályázatának megosztott irodalmi különdíját kapta meg. 1988-tól kis megszakítással a PoLíSz főszerkesztője, 1991-től a Kráter Műhely Egyesület elnöke és kiadóvezetője, majd 1998-tól elnöke. 1999-től 2010-ig a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének ügyvezető elnöke, ill. alelnöke. A Magyar Újságírók Közösségének és a Magyar Pen Klubnak tagja. 2011-ben a Magyar köztársasági arany érdemkereszt kitűntetésben részesült. Hat gyermeke van, négy unokája. Pomázon él.

…