Hollandia gyönyörei[1]

(a holland „kikötő típusú állam” a XVII. században)

„Isten megteremtette a világot. A hollandok megteremtették Hollandiát” – állítja az öntudatos holland közmondás.[2] „A holland kereskedő pénzért mindent áruba bocsát, eladná Istent is, ha tudná szállítani” – nyilatkozták állítólag Utrecht polgárai.[3] „Aki a tengereken uralkodik, uralkodik a kereskedelmen is. Aki a kereskedelmen uralkodik, azé a világ minden gazdagsága, tehát maga a világ” – fogalmazta meg Walter Raleight 1617-ben.

Ez a három idézet akár a XVI., de főképp a XVII. századi holland történelem eszenciájaként is felfogható. A kora újkorban „Európa észak felé nyomul” – a Földközi-tenger térsége, majd a XVII. századtól az Ibériai-félsziget is veszít súlyából, miközben Délkelet-Anglia és főképp Hollandia helyzete, szerepe felértékelődik, mintegy a világgazdaság gócpontjává válik. Az Egyesült Tartományok sikertörténetében a nemzetközi tényezők is szerepet játszanak: a Hanza szövetség, Spanyolország és Portugália meggyengült, de az erősödő Anglia még nem ért fel a csúcsra. Még nincs védővámos gazdaságpolitika, és (legalábbis kb. 1660-ig) a nagyhatalmak teljes katonai erejével sem kell szembenézni.[4] Ilyen történelmi körülmények között Hollandia egyszerre ért virágkorába a kereskedelemben, iparban, művészetekben, valamint tengeri, katonai hatalomként is. És ezek a szegmensek – mint, reményünk szerint, be tudjuk bizonyítani – összefüggtek, s kiindulópontjuk a tenger kínálta lehetőségek kihasználása volt.

A XVII. század a kereskedelmi társaságok évszázada is. A kereskedelmi társaságok megosztották a kockázatot, és persze nagyobb tőkével rendelkeztek, mint az egyes kereskedők külön-külön. Egy, a városi nagykereskedő rétegből kiemelkedett politikus, Oldenbarnevelt kezdeményezte 1602-ben a Holland Kelet-indiai Társaság megalakulását. Ez volt a Világ első jelentős részvénytársasága,[5] mi több, az első multinacionális vállalata. Hatvannégy tonna aranynak megfelelő alaptőkével jött létre, részvényesei eleinte városok. Később nem csak gazdag kereskedők, de kézműves, iskolamester, prédikátor és szolgálólány is akadt köztük[6] Bár határozottan rossz hírű munkaadó volt, a társaság alkalmazottainak száma 1625-ben nyolcezer,[7] 1689-ben 25 000.[8]. Részvényeseinek 22-40, olykor azonban 75 százalék osztalékot fizetett, részvényeit a század közepén ötszáz százalékon árulták. Bár fő profilja a kereskedelem, története során egymillió utast is szállított. Miközben hatalmas profitja volt, kevés adót fizetett. A század első felében több mint négyszázezer, második felében kétszer ennyi holland forint a bevétele.[9]. Csúcspontján százhatvan hajója volt, hajónként 30-60 ágyúval, és harmincezer katonája.[10] Más holland kereskedőkkel szemben is monopóliummal bírt. A társaság állam az államban. Hadat üzent és háborúzott, tárgyalt és szerződéseket kötött, erődöket épített, rendeleteket adott ki. Holland-India (vagyis Indonézia) a társaság magángyarmata, amint a japán kisváros, Hirado is. A gyarmatosítók és kereskedők konfliktusa végig kísérte a társaság történetét. A társaság Ázsiában tiszteletben tartotta a helyi uralkodók hatalmát és az ottani jogrendet (a borzalmas kivétel: népirtás ill. deportálás a kis Maluku-szigeteken). Bár hat holland városban volt irodája, Amszterdam vezető szerepe itt is kétségtelen: a céget irányító Tizenhetek Tanácsában nyolc delegált amszterdami.

A társaság hajói által szállított legfontosabb áruk a fűszerek. De behozott Ázsiából teát, kávét, kagylót, fémeket, mirhát, kámfort, boraxot (ez egy festékgyártáshoz felhasznált anyag), textíliákat, bambuszt, gyapotot. Kuriózum: egy bezoár nevű anyagot is: ez egyes kérődző állatok gyomrában képződő gömbszerű anyag, melyet kuruzslásra használtak. És az import mellett Ázsiában is közvetít, pl. Indiai pamutot ad el malájoknak, rizst a fűszer-szigeteknek; s a kínai-japán ill. tajvani-japán közvetítő kereskedelmet bonyolít, kihasználva a két ország haragszomrád viszonyát. 1696-tól látványosan csökkentek a társaság bevételei. Hanyatlásában a francia, svéd, dán és főképp angol verseny mellett (a Brit Kelet-indiai Társaságban holland kalmárok is tevékenykedtek!) szerepet játszott a túlnövekedés, elkényelmesedés, bürokratizálódás, korrupció is.[11]

A legnagyobb, a Kelet-indiai mellett más kereskedelmi társaságok is voltak. A Holland Nyugat-indiai Társaság Nyugat-Afrika és Amerika területén működött. Sem mérete, sem sikeressége nem fogható az előbbihez. Olyan célok is vezették, mint a spanyolok elleni harc és a nyugati gyarmatok benépesítése. Cukorral, trópusi fával, gyöngyökkel, elefántcsonttal kereskedett, részt vett a rabszolga-kereskedelemben. A Nyugat-indiai Társaság később más cégekkel egyesülve alkotta a Suriname Társaságot, amely Holland Guayana gyarmatot igazgatta. A jóval kisebb Új Németalföld Társaság Észak-Amerikával, a Távoli Országok Társasága Ázsiában fűszerekkel kereskedett. A Levantei Kereskedelem Direktóriuma amszterdami kereskedők érdekvédelmét látta el a Földközi-tenger térségében.

Az első távolsági nagykereskedő, akinek a neve fennmaradt, Werinbold. A kereskedelem mellett földet vásárolt, s azt telkenként bérbe adta. [12]Louis de Geer, a fegyverkirály, rövid határidőre négyszáz ágyút szállított az államnak, s ezzel nem kis szerepet játszott a spanyolok elleni, 1627-es győzelemben. Többen is bevándorlóból lettek roppant gazdag kalmárrá, mint Lamaire, de Geer, Moucheron – nemzetközi tényezővé váltak, királyokkal tárgyaltak.[13] A század első felének egyik vezető tőkés famíliája a Trip család. Fő profiljuk az acél- és ágyúkereskedelem, emellett monopolszerepet játszottak a svéd rézbányászatban. Kereskedtek hallal, borral, borssal, kátránnyal, és pénzkölcsönzéssel is foglalkoztak. Klasszicista lakóházuk ma a Holland Királyi Akadémia székhelye.[14]

A távolsági, közvetítő, tengeri kereskedelem és a vele szorosan összekapcsolódó gyarmatosítás felvillantása után röviden az iparról is szólnunk kell.[15] Igaz, célunk a holland tengeri hatalom bemutatása – ehhez az ipar kevésbé és közvetettebben kapcsolódik, mint a kereskedelem. De kapcsolat azért van, többféleképpen is: meglévő iparágak növekedésében, és új iparágak születésében. Az ország két legfontosabb iparága a hajóépítő ipar és a textilipar. Az Egyesült Tartományok a század második felében évente kétezer új hajó felépítésére képes [16]. A hajóépítésben legalább tízezer ember dolgozott.[17] A textilipar az évszázad legfontosabb iparága, egyes európai országokban hanyatló, de Hollandiában (és Angliában) fellendülő fázisban. Az angol festetlen posztót az Egyesült Tartományokban kikészítik, majd exportálják, s ez több hasznot hoz Hollandiának, mint Angliának. De megemlíthető Haarlem lenvászon- és Amszterdam selyemipara, a kis Schlieden város zsávolyszövése. A fellendülő kereskedelem, a világkereskedelmi vezető szerep folyománya az ipar számára a gyorsabb növekedés (épp a fenti két ágazatban, a hajó- és textiliparban) és új iparágak megjelenése, mint pl. a cukoripar (1597-ben három, 1661-ben hatvan cukorüzem működött Amszterdamban) és a dohányipar. Ez utóbbinak kuriózuma, egyúttal a területi munkamegosztás és ipari specializáció remeke Gouda esete: ebben a húszezres városban négy-ötezer ember pipakészítéssel foglalkozott.[18] Nem lebecsülhető a fegyvergyártás. Hollandiában fejlesztették ki a kor legkönnyebb muskétáját, s ennek éppúgy szerepe volt a spanyolok elleni győzelemben,[19] mint de Geer említett ágyúszállításának. Ami a kevésbé fontos iparágakat illeti, Rotterdam, Hága és Delft szőnyegszövő, Haarlem és Delft söripara, Goudában hajókötél gyártása említhető. Új ágazat a gyémántcsiszolás. Kevés embert foglalkoztat, igazi jelentőségét majd a következő évszázadban nyeri el. A tégla a balti térségbe is eljutott, mint félig üres hajók ballasztanyaga (odafelé rendre kevesebb, visszafelé több árut szállítottak. A holtsúly szerepét betöltő téglát azért eladták a balti kikötőkben). Gazdasági jelentősége nem óriási, de a téglaházak egészségesebbek, mint a fa és vályog, s előbbihez képest a tűzesetek is ritkábbak. S mint láttuk, a téglaipar termelésének egy része exportra került. Sajátos iparág Amszterdam könyvkiadó- és nyomdaipara.

Az ipar energiabázisát másutt a vízikerék, fa és szén adta. Az alföldi Hollandiában nincsenek nagy esésű folyók, sem szénbányák, sem nagy erdőségek. Itt energiaforrásként a szél és a tőzeg jöhetett számításba. Bár a szélmalmokat már a késő középkor is ismerte, tömeges elterjedésük XVII. századi.[20] Holland mérnökök újítása a tornyos malom (megkönnyíti a szárnyak szélirányba fordítását) vagy az óriási fűrészmalom: a hajóépítés erőgépe. A szélkerék nem csak gabonaőrlésre szolgált. Szalagszövőszék, fűrész-, olajütő-, hajóépítő-, kelmefestő-, dohány-, mustárkészítő-, kötélverő-, papír- és lőporgyártó ipar is alkalmazta. És persze malmok adják az energiát a szivattyúknak, amelyek a Holland-mélyföldre átszivárgó tengervizet visszavezetik a tengerbe. Zaandam városka mellett hatszáz malom működött, feldolgozandó a német import fát. Lyon mögött Leiden Európa második legfontosabb iparvárosa. De nagyon sok nincs is belőlük. Klasszikus iparvárosnak Leiden mellett csak Zaandam tekinthető.

Érdemes egy pillantást vetni az ipar szervezeti formáira. Az újabb, korszerűbb formák megjelenése nem járt együtt a céhek megszűnésével. Mi több, a század folyamán új céhek is keletkeztek. (A különböző gazdasági vagy társadalmi struktúrák együttélését, torlódását a történészek hajlamosak Európa Rajnától keletre eső vidékein, s a XIX. században értelmezni. Holott Hollandia és Anglia történetében is megfigyelhető a struktúrák torlódásának időszaka, csak korábban). A céhes ipar – illetve, mint látjuk, olykor szolgáltatások – sokféleségének bemutatására álljon itt egy felsorolás. Működött a felcser-, ügynök-, halárus-, arany- és ezüstműves-, könyvárus-, mázoló-, koporsókészítő céh is, és egy több kis iparágat összefogó céhben klumpa- és plüsskészítők működtek[21]. Végül a Szent Lukács céh a festőművészek érdekvédelmi szervezete, talán ennek is szerepe volt a holland festészetet övező kedvező gazdasági környezetben. Míg a céhek inkább helyi szükségletre, a manufaktúrák exportra is termeltek. A holland verkeersindustrien[22] a szétszórt manufaktúra (Verlag system) esete. A posztóiparban figyelhető meg, és antwerpeni hatásra alakult ki. A jövőt leginkább előlegező központosított manufaktúra csak a hajóépítő iparra jellemző. Néhány, főleg élelmiszeripari ágazatban, de a vasfeldolgozásban is, sem céh, sem manufaktúra nincs[23]. A fenti bemutatás imponálónak tűnik. Az egykorú Magyarországhoz képest az is. Valójában Hollandia sebezhetősége részben épp abból adódott, hogy ipara nem érte el a kereskedelemben, pénzügyekben vagy mezőgazdaságban megfigyelhető fejlettséget. Amint Zumthor fogalmaz: „A szilárd ipari bázis hiánya idővel súlyos hátrányt jelentett a kereskedelem számára, az ipart viszont az a veszély fenyegette, hogy a kereskedelem függvénye marad.”[24]

Az Egyesült Tartományok rendelkezett a korabeli Európa legjobb belső közlekedési hálózatával. A természetes folyami vízhálózat és a sűrű belvízi hajózó csatornahálózat egy lassú, de viszonylag kényelmes és nagyon pontos személyszállítást tett lehetővé. A ló vontatta bárkákon első- és másodosztályon lehetett utazni. A menetrend szerinti, óránként közlekedő kis hajókon egyszerre ötven utas fért el. Innen ered a jacht kifejezés – eredetileg ezeknek a kis személyszállító járműveknek a neve. Mindezt a menetrendszerű postakocsi-forgalom egészítette ki. Érdekes apróság: a kocsi rugózás XVII. századi holland találmány: elviselhetőbbé tette az amúgy nem igazán kényelmes postakocsit. Miután Amszterdamban megjelent az utak kövezése, vele együtt a hintóközlekedés, sőt hintók alkalmi bérlésének lehetősége is. Talán Hollandia az első, ahol megszületett a helyközi tömegközlekedés. És bizonyosan az első, ahol ez a tömegközlekedés megfizethető.[25]

A XVII. század végére Európában a polgárok és arisztokraták nagy része már pénzalapú gazdaságban élt – állítja Margócsy.[26] Hollandiában mindez hamarabb és intenzívebben ment végbe. A Egyesült Tartományok pénzügyeit a század során egyszerre jellemezte anarchia és stabilitás. Ami az anarchiát illeti, minden tartomány saját pénzt használt, emellett külföldi – főleg spanyol, portugál, német – pénzek is forgalomban voltak. Egymáshoz viszonyított arányukat csak 1667-ben rögzítették Amszterdamban. A legfontosabb pénznem, a holland forint inflálódott, a század középső harmadában az infláció ötven százalékos volt [27]. Chaunu szerint „a holland forint a pénz szinte tökéletes stabilitásának hősies példája”[28]. A fenti két hivatkozás látszólagos ellentmondásának áthidalása: a tudatos inflációs politika a spontán deflációt ellensúlyozza. A sokféleség miatt egy közös elszámolási egységet, virtuális pénzt is alkalmaztak, ez a guilder (akár csak az angol font sterling, a francia livre vagy a velencei dukát). Érdekes, hogy a valóságos pénzek inflációja az elszámolási pénzek devalválódását is magával vonta. Delftben egy évtizedig valóban kibocsátottak guilder nevű fizetőeszközt. Az ezüst- mellett aranydukátot is vertek. Ez utóbbinak a tekintélye olyan nagy, hogy Lengyelországban vagy Ázsiában az angol kereskedők is ezt használták, mert más pénzt a helybeliek nem fogadtak el[29]. A holland festészet kedvelt témája az aranyat, ezüstöt, pénzérméket mérlegelő ember.[30] Hollandia a Csendes-óceán térségéből kauricsigát importált, mert Afrikában sokfelé – még a XX. században is – pénzként használták, mi több, Kínában is elfogadták. Korábban is utaltunk arra, hogy az ezüst a század folyamán „vándorolt”, mert több ország vagy térség lényegesen aktív vagy passzív külkereskedelmi mérleggel rendelkezett. Az Amerikából vagy Japánból útnak induló ezüst – európai országokon vagy a Fülöp-szigeteken áthaladva – India és Kína felé haladt. Ennek az ezüstáramlásnak egyik legfőbb mozgatói a hollandok. Isztambul is „pénzt importált”, hogy aztán az arany és ezüst, pénzként vagy beolvasztva, Perzsián át India felé vándoroljon.

A kor színvonalához képest fejlett pénzügyi élet jele az Amszterdami Váltóbank (1609) majd az Amszterdami Kölcsönbank (más fordításban Zálogbank) (1614) létrejötte. Később, a század közepétől több magánbank is működött. 1608-tól létezett az amszterdami tőzsde. Egy sor holland városban kereskedelmi kamara működött. A XVI. század közepétől működött biztosítási rendszer a tengerhajózás számára. (Folyományaként a legtöbb termék ára néhány százalék biztosítási költséget is tartalmazott). 1621-ben Amszterdam százhúsz várossal tartott fenn hírközlési kapcsolatot. A hírvivők hierarchiát alkottak, néhány „postamester” meggazdagodott. Az Egyesült Tartományok – mint az élet oly sok területén – az adórendszerben is megőrizte helyi hagyományait és önkormányzatait. Az egyetlen kivétel ez alól a hadiadó. Nem fix összegeket állapítottak meg, hanem belső arányokat az egyes tartományok között, így vészhelyzetben az adó növelhető. Pl. a legnagyobb és legfejlettebb Holland tartomány négyszer annyit adózott, mint a szintén fejlett Zeeland. Az állam összes bevételeinek 58 százaléka a „vezértartományból” származott. Annyiban érvényesíteni tudták érdekeiket a távolsági nagykereskedők, amennyiben elérték, jövedelemadó helyett forgalmi adót szedjen az állam. A hadiflotta fenntartására behozatali és kiviteli illetéket szedtek. Az 1672-es katasztrófaévben (a francia támadás éve) vezették be a vagyonadót, melyet ingatlanokra és értékpapírokra vetettek ki, és ebben az esztendőben 28-szor szedtek be.

Egy tengerparttal nem rendelkező XXI. századi ország polgára elképzelni sem tudja a halászat újkori jelentőségét, pláne az északi vizeken. Pedig a foglalkoztatásban, a táplálkozásban, sőt (mai kategóriával élve) a GDP-ben is hatalmas a szerepe. „Holland-Zeeland tengeri hatalma a heringen nyugszik” – állapítja meg Pierre Chaunu.[31] A halászat fontosságának megnövekedésében az éghajlat hidegebbé válása, a „kis jégkorszak” is szerepet játszott, amennyiben a heringrajok délebbre húzódtak. Jól mutatja az ágazat fontosságát, hogy a Cromwell-féle hajózási törvény – melyet a közvetítő kereskedelmi érdekekkel szoktunk összekapcsolni – terjedelmének kétharmadában a halászattal foglalkozott. Évszázadunk „a hering évszázada” is. A késő középkortól a hal nagy részét már a nyílt tengeren kezdték feldolgozni. A kora újkorra végbement az ágazat szakosodása. A part menti halászat kis halakra (pl. nyelvhal) és a napi piaci igények kielégítésére, az izlandi vizekig hatoló flottilla a tőkehalra, a Dogger-pad és az angol, skót partok halászai heringre szakosodtak.[32] A brit partoknál folyó halászatot hadihajók védték. A holland halászok a Balti-tengeren is feltűntek. Dániától bérbe vették az angolnahalászat jogát Koppenhágától délre (Amager-sziget). A XVII. század első fele a csúcspont Hollandia számára: ekkor a halászatból tőke képződött, melyet a legsikeresebb vállalkozók a kereskedelembe fektettek. A század közepén még oly jelentős, exportra termelő, fél Európát ellátó ágazat a század második felében visszaesett. Ebben az angol, dán, porosz, francia protekcionista intézkedések mellett a háborúk is szerepet játszottak. Folyományaként a hajóépítés is csökkent. A heringhalászat a XVII. századra a legjobban szabályozott gazdasági tevékenységek egyike.[33] Erre hivatott a Nagy Halásztársaság Felügyelő Testülete. A heringhalászatra egyes városok monopóliumot szereztek. A földrajzi munkamegosztás jele, hogy Enkhuizen halászkikötő, Rotterdam a heringkereskedelem központja, míg Zaamdam az angolnáé.

Az északi bálnavadászat a XVII. századtól öltött nagyobb méreteket. Az első résztvevők hamburgi németek és persze hollandok. Rajtuk kívül spanyolok, franciák, angolok, dánok is megjelentek az Atlanti-óceánon. A bálnaolaj a világítás anyagaként terjedt el. Az első bálnavadász-hajót Amszterdamban építették 1612-ben. Az ágazat beruházás-igényes: az átlagosnál erősebb hajókat, fegyvereket, felszerelést kíván, és profi legénységet. A holland bálnavadászok az Északi Társaságban szövetkeztek. Központjaik Delft és Enkhuizen. A Spitzbergákon és a Jan Mayen szigeten a társaság szezonális holland feldolgozó telepet hozott létre; ez azonban nem bizonyult nyereségesnek. A megoldás a hajókon való feldolgozás lesz. Erre az ágazatra is jellemző az angol-holland vetélkedés. Barents felfedező útjai után a hollandok nem keresték tovább az Északkeleti átjárót, de meglátogatták a térséget bálna- és fókavadászat, prémkereskedelem céljából. A hajótörés veszélye az újkorban is jelentős, a bálnavadászatban talán inkább, mint kereskedőhajók esetén. 1657-ben – meglehet, nem átlagos év – ötven bálnavadász-hajó tűnt el.

 

A XVII. század a hajótörések évszázada is. A mind nagyobb hajók iránti igényt nem könnyű összeegyeztetni a csatornák, kikötők, partközeli vizek kockázataival. „Ne szenvedj hajótörést, még mielőtt a kikötőt elhagynád!” – mondja a vicces holland közmondás. 1660-ban feltaláltak egy szerkezetet, amellyel a tengerből kiemelhették az elsüllyedt hajót. Olivier van Noort hajója szenvtelenül végig nézte, amint nem messze tőlük egy portugál hajó, fedélzetén legalább hatszáz emberrel, elsüllyed. A bajbajutottakon nem segítettek. Hajótörést örökít meg Reiner Nooms egyik festménye. A tengerészek védőszentje Szent Mikós. Csakhogy a szentek kultusza a katolikus országokra jellemző, a protestánsok elutasítják a szentek tiszteletét. Mégis: a Mikós-nap ünnep szerte a XVII. századi Hollandiában. A holland elképzelés szerint Szent Miklós nem csak a hajók és hajósok, de a poldereken lakók védelmezője is.[34]

A földrajzi felfedezésekben az Egyesült Tartományok szerepe nem fogható a spanyol vagy portugál zászló alatt hajózó Kolumbusz, Diaz, da Gama, Magellán jelentőségéhez. Mégis, a hollandok is hozzájárultak a világ megismeréséhez. Meg kell jegyezzük, a XX. század eleji sarkvidéki és a jelenkori hegycsúcsokat ostromló expedíciók előtt a földrajzi felfedezéseket a haszon keresése mozgatta, nem pedig a tudományos kíváncsiság vagy a személyes és nemzeti presztízs. A hollandok új kereskedelmi útvonalakat kerestek. „Márpedig nem az az igazi felfedező, aki véletlenül elsőnek jut el valahová, hanem az, aki keresett és talált.” – írta Jacob Burckhardt. Nos, a holland utazók esetében mindkettőre akadt példa.

Tudománytörténeti érdekesség: Plaucius holland kozmográfus úgy vélte a XVI. század végén, hogy Kína az Északi-sarkon át érhető el a legrövidebb úton, ahol a jég nyáron úgyis elolvad. Mindkét feltevésében tévedett. Reálisabb útkeresésnek tűnt Willem Barents kísérlete az Északkeleti-átjáró felkutatására. A gazdag kereskedő, Balthasar de Moucheron szervezte utazások (1594, 1595, 1596-97) kulcsszereplője Barents, az első úton kormányosként, később parancsnokként. Harmadik utazása során északról kerülte meg Novaja Zemlja szigetét, és kijutott a Kara-tengerre, de hajója a jég fogságába került. A legénység a kétségbeejtő helyzetben faházat épített, és sikeresen áttelelt. Miután hajójukat még nyár elején sem engedte el a jég, két fedélzet nélküli csónakon indultak és jutottak el a Skandináv-félszigetre, és onnan haza. Barents maga út közben meghalt. Az történet különlegessége, hogy az expedíció áttelelő faházát, benne Barents levelét (274 év múltán!) a norvég Elling Carlson 1871-ben megtalálta. Gerrit de Veer hajóács útinaplója is az utókorra maradt.[35] A Barents-expedíciók tanulsága az volt, hogy a túl hosszú út és túl rövid nyár miatt az Északkeleti-átjáró kínai és japán kereskedelem céljára nem használható.

Egy évvel Barents halála után, Olivier van Noort vezetésével egy kis flotta, negyedikként a világon, körülhajózta a Földet. A 248 főnyi legénységből 48 élte túl az utazást. Barents útjaival egy időben jutott el az első holland – Frederik de Houtman – Afrika megkerülésével Délkelet-Ázsiába. 1605-1606-ban egy Duyfken nevű holland hajó Jáváról indulva eljutott Ausztrália északi partjaihoz. Abban a hiszemben volt, hogy Új-Guinea partjain hajózik – a hollandok nem ismerték fel (amit a spanyol Torres egyidejűleg igen) hogy Új-Guinea sziget, nem pedig az új kontinens északi része.

A portugálok a Jóreménység-fok megkerülésével, Madagaszkár érintésével, majd a dél-ázsiai partok mentén haladva tartottak Indiába, Kínába. 1610 körül egy holland hajós új útvonalat fedezett fel. A Jóreménység-foka után dél felé tartott, majd a nyugati szelek övében szelte át az Indiai-óceán déli részét, és a délkeleti passzátszéllel érte el az indonéz-szigeteket. Ezzel az út több hónappal lerövidült. [36]

1609-ben az angol Henry Hudson holland finanszírozással, holland-angol legénységgel az Északkeleti-átjáró keresésére indult, majd rögtönzött ötlettel nyugat felé fordulva az Északnyugati-átjárót kereste. Így jutottak Manhattan szigetére, ahol majd öt évvel később hollandok megalapítják Új-Amszterdamot, melyet – mint más összefüggésben írtuk – a második holland-angol háború után a szigetországnak adtak át más területekért cserébe. A sikeres expedíció után Hudsont angol területen letartóztatták, amiért hollandokkal működött együtt, de megúszta különösebb következmények nélkül, és térképeivel visszatérhetett megbízóihoz Hollandiába. (Hudson a következő évben angol expedíciót vezetett. Az éhező legénység többsége fellázadt, a kapitányt a hozzá hű matrózokkal partra tette a később róla elnevezett öböl partvidékén, ahol Hudson eltűnt, többé nem hallottak róla). Egy másik amerikai utat – a túlsó oldalon, tudniillik Dél-Amerika legdélibb részén – egy új átjáró felfedezése tett jelentőssé. Schouten és Lamaire nem a Magellán-szoroson haladt át, hanem, délről megkerülve a kontinenst, felfedezte a Lamaire-szorost.

1616-1619 között több holland hajó is érintette a nyugat-ausztrál partokat. Houtman felfedezte a róla elnevezett zátonyokat. 1623-ban Huybert Visnich holland expedíciója behajózott a Perzsa-öbölbe, öt év múlva Pietr Nuyts és Francois Thyssen Ausztrália déli partjaihoz. Abel Tasman 1643-ben felfedezte a róla elnevezett szigetet és Új-Zélandot, ahol a maori bennszülöttekkel harcba keveredve nem vállalta a partra szállást. Az utókorra maradt az az utasítás, melyet a Holland Kelet-indiai Társaság Tanácsa készített a Tasman-expedíció számára. Ebből kitűnik „a vademberek” módszeres megtévesztésére irányuló, álnok szándék: békülékeny és barátságos magatartás tanúsítandó a felfedező út során, amely előkészíti a későbbi kifosztást, hódítást.[37] A második Tasman-expedíció Észak-Ausztrália partjait térképezte fel. 1643-ban hosszú, délről észak felé tartó útja során Tasman és Vissher eljutott a Tonga-, Fidzsi-, Kurill-szigetekre és Szahalinba. Délkelet-Ázsia megismerésében két holland utazás is jelentős: Karel Hartsinck Vietnamba, Garrot Wuysthoff Laoszba jutott el.

Nem törvényszerű, hogy bármelyik történelmi kor gazdasági és kulturális központja egybe essen. Karthago úgy volt gazdasági, politikai, katonai nagyhatalom, hogy kulturális jelentősége meg sem közelítette előbbi szerepeit, Velence esetében pedig a kulturális virágkor évszázados fáziskéséssel követte a gazdaságit. Ami Hollandiát illeti, a nemzet és ország megszületésével szinte egyidejűleg figyelhetünk meg egy fantasztikus kulturális virágkort, noha abszolút kulturális vezető szerepről (az egykorú Róma, Madrid mellett) nem beszélhetünk. A kultúráról szóló gondolatmenetünk során elsősorban Wittman Tamás, Huizinga és Bitterli munkáira támaszkodunk. Az aranykor kultúráját nem feladatunk a maga teljességében áttekinteni: elsősorban, mint eddig is, Hollandia és a tenger kapcsolatára összpontosítjuk figyelmünket. Más, a tengertől független tényezőkről csak egészen röviden szólunk, ha azok egyetemes jelentőségűek. A holland kultúra, mondja Huizinga, nem a kortárs európai civilizáció kifejeződése, inkább különbözik, semmint hasonlít a spanyol, francia, itáliai, angol kultúrához. Szembetűnő rendkívüli területi koncentráltsága: Rembrandt korának kultúrája egy 100 km2-es terülten összpontosult,[38] akár az alkotókat, akár a kultúra fogyasztóit nézzük. Haarlem, Rotterdam, Doordrecht, Delft, Utrecht, Middelburg, Leiden, és persze a legfontosabb Amszterdam: a legfőbb kulturális csomópontok. Egymással való vetélkedésük kulturális sokszínűséget teremt. A holland kultúra széles társadalmi alapjaira utal, hogy 1700 körül Amszterdamban száz férfiból hetvenöt, száz nőből ötven tudott alá tudta írni a nevét[39], ami a kortárs Európában úgyszólván egyedülálló. A jeles holland festmények vásárlói nem királyok vagy püspökök, hanem polgárok tömegei, sőt jómódú parasztok. A holland kultúra virágzását követő megtorpanásnak, majd hanyatlásnak nincs extra gazdasági vagy politikai oka: a kiszáradás, megmerevedés egy békés „szendergő ország” (Huizinga) normális állapota, minden virágzás véget ér egyszer. A megtorpanás oka mentalitás-váltás. Érdekes, hogy – Huizinga szerint – a tolerancia és racionalizmus légköre, a természettudományok fejlettsége a művészetekben inkább visszafog, semmint ösztönöz.

A holland költészet színvonala meg sem közelíti a festészetét, mégis, a maga korában, a költők népszerűbbek és megbecsültebbek, mint a festők. A holland aranykorban egyetlen jelentősebb regény sem született. Annál fontosabb az utazáshoz, a tengerhez kapcsolódó próza. Lucas Waghenaer tankönyvet írt a hajózásról és a navigációról A hajózás tüköre címmel. Willem Bontekve távol-keleti útinaplója száz év alatt ötven kiadást ért meg. Jan Huygen van Linschoten Indiáról szóló könyve a Holland Kelet-indiai Társaság megalakulásában is szerepet játszott. A portugál kormányzat és helyőrség gyengeségeiről is írt, megkönnyítve a holland tengeri-gyarmati terjeszkedés dolgát. Theodor de Bry németül és latinul is megjelent útikönyvei több kiadást is megértek, „valóságos népkönyvekké” váltak. Két holland szolgálatban álló német (Engelbert Kaempfert és Johann Christian Hoffmann) jávai és japán tapasztalatairól jelentetett meg könyvet. Johannes de Laet Amerikáról írt munkáját, mint forrást ma is használják a kutatók. Olfert Daffer orvos, Isaac Commelin és Pieter van der Aa gyűjteményes köteteket jelentettek meg tengerentúli ismereteikről, élményeikről. Daffer könyve több nyelven is napvilágot látott. Bosman Afrikában a Rabszolga-parton, tárgyalások szünetében egy afrikai királlyal pókerezett, s erről szívélyes rokonszenvvel számolt be.[40] Hugo de Groot kifejezetten tengerészek számára írt vallásos könyvet A keresztény vallás igazsága címmel. Elzevier szerint Holland népe egyszerű, fortélyos, munkabíró, nyájas és szorgalmas, a hollandiak (nem: hollandok!) „főleg a kereskedelem és hajózás szeretetével tűnnek ki”, de a zeelandiak is jó tengerészek, igaz, emellett szorgos földművelők. A hollandok kelet-indiai útjain szokássá vált, hogy a legénység egyik tagja az úti tapasztalatokat, élményeket feljegyezze. Mivel valóságot és mesét, megtörténtet és legendát nem tudtak, nem is akartak szétválasztani, tapasztalataikat nem lehetett tudományos ismeretekkel összekapcsolni.

Minden idők egyik legnagyobb térképésze, Mercator még az előző század végén alkotott – neve a kor szokása szerint latinosított, felvett név, kereskedőt jelent. A hollandok olyan területeken is jelentős térképészeti munkát végeztek, ahol ezt sem katonai, sem kereskedelmi érdek nem diktálta: Hajnan, Tajvan szigetén, Tonkinban és a Japán-szigeteken. Az imént, az útleírásoknál említett Daffer könyvéhez mellékelt térkép mai szemmel is meglepően pontosan rögzíti Afrika partvonalait. Willem Bleu készített először térképet a Maluku-szigetekről. (Jáva feltérképezése, akárcsak az előbb említett fűszer-szigeteké, persze gazdasági indíttatású). Jól jellemzi a holland térképészet színvonalát, hogy angol hajósok is rendre holland térképeket használtak.

Az Egyesült Tartományokban átlagosan ezerötszáz lakosra jutott egy könyvárus vagy nyomdász a nagyobb városokban. Az ország az európai könyvkiadás központja, ahol saját szerzők mellett Pascal, Molière, Erazmus, Descartes, Bacon, Milton műveit is kiadták. Adam Olearius útleírása német után rögtön hollandul is megjelent. Kuriózum: Petru Movilă kijevi érsek káté formájában, az ortodox görögkeleti kereszténységről kiadott műve is Amszterdamban látott napvilágot, latin nyelven[41]. Hollandia nem ismeri a cenzúrát, a könyvnyomtatás szabadsága egész Európa számára vonzó; igaz, államérdeket sértő munkákat néhányszor elégettek! Holland sajátosság a könyvárverés. Az Oldenbarnevelt-per anyagát kiadták franciául: ilyesmi másutt inkább a XX., semmint a XVII. század jellemzője. Az országnak öt nagy nyomdája van (Amszterdam, Hága, Rotterdam, Leiden, Utrecht). Amszterdamban jelent meg először olyan újság, melyet rendszeresen kiadtak. Pár év múlva megszületik az első újsághirdetés is. Az újságolvasás hamar országos szokássá lett, egy példányt átlagosan tízen olvastak el[42]. 1650 körül legalább tíz különböző újság kapható[43]. Hetilapok is születnek, s közülük az igényesebbek az egykorú államelméletek némelyikét is tükrözik, állítja G. Etényi Nóra. Nem csak holland: angol és francia nyelvű újságok is Hollandiában jelentek meg először. Itt született a Világ első hírszolgálata. „…a kora újkori Nyugat-Európánál kevésbé toleráns helyet soha nem hordott hátán a Föld” – állítja Yuval Harrari történész[44] Talán megkockáztatható: ez alól Hollandia üde kivétel.

A XVII. századi holland festészet a kor kultúrájának legszebb gyémántja, egy ország és korszak legfőbb önkifejezései formája. Wittman Tamás szerint a holland festészet nagyobb csoda, mint a gazdaság és társadalom[45]. A zsidó-keresztény és görög-római mitológia csaknem eltűnik az észak-németalföldi festészetből. A holland művésznek ugyanis nem mecénása van – mint Európa-szerte – királyok, érsekek, arisztokraták révén, hanem vásárlója, megrendelője: gazdag polgárok, sőt olykor jómódú parasztok. Az ő lakásaikban aligha stílszerű a mitológiai jelenet. A holland aranykor jellegzetes témái: csendélet, tájkép, városlátkép, csoportos portré. A képeken gyakran egyszerű emberek szerepelnek, mindennapi tevékenység közben. Holland polgárok lakásaiban akár 30-40 kép is lehetett. „Nem volt olyan cipőfoltozó, akinek ne lettek volna festményei” – állapította meg egy angol utazó. A festészet központja Holland tartomány, ezen belül is Amszterdam, Haarlem és Leiden. Első látásra talán meglepő, hogy egy olyan országban, amely ezer szállal kapcsolódik a tengerhez, mennyire nem jelentős téma a tenger és a hajó. A legnagyobbak: Rembrandt, Vermeer, Frans Hals nem keresik ezt a témát. „Rembrandtot Hollandia, Hollandiát Rembrandt alapján lehet megérteni” – állítja Huizinga[46]. A bon mot remek, de csak félig igaz: a festőzseni képei alapján igen keveset tudnánk a tengeri hatalomról, tengergazdaságról, kikötő típusú államról, ami pedig a XVII. századi Hollandia lényege. Vajon miért? A fő ok valószínűleg a tengerész alacsony presztízse. Jobbára a legszegényebbek, a család nem öröklő fiai, nem egyszer köztörvényes bűnözők jelentkeztek matróznak.

No persze, az a tény, hogy talán nem szerepel súlyának megfelelően a tenger, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szerepel.[47] És ha valódi jelentőségénél talán kisebb is, más országokhoz képest mégsem lebecsülhető a témájául tengert választó holland festészet. Miközben szárazföldi csatáról egyáltalán nem készült holland festmény, tengeri csatáról igen: Hendrick Cornelisz Vroom Holland hajók támadnak spanyol gályákra című képe szinte Dávid és Góliát küzdelmének tűnik. Willem van der Welde is fest tengeri csatajelenetet. Ugyanő készített tollfestményt Frigyes várakozó flottája címmel. Williem de Porter A gyarmati hatalom allegóriája – Hollandia elfoglalja a nyugat-afrikai Elminát című festménye a különben nem nagyon gyakori politika-érzékeny vonulat megtestesítője. A képen ábrázolt bennszülöttek meglepően világos bőrűek. Csatajelenetet fest Reiner Zeeman. A kép középpontjában diadalmas holland hadihajó, ám oldalt két hajó is felborult, egy kigyulladt, matrózok csónakokban menekülnek. Abraham Storck megfestette a négynapos csatát. Adam Willaerts festménye: A Kelet-indiai társaság egyik hajója elhagyja a kikötőt. A képen a hajók uralkodnak a tenger fölött, mit sem sejthetünk a tengeri utazás veszedelmeiről. Az előtérben beszélgető kereskedők nyugalma is erre utal. Tengeri tájak festője Jan van de Capelle és az imént említett Willem van de Welde. Hadihajók nyugodt tengeren című képén nem csak a tenger nyugodt: a hajók is megbízható, nyugodt erőt sugallnak. Több kép készült jeles tengernagyról, így Abraham Blooteling festménye De Ruyterről. Ugyancsak de Ruytert festette meg Ferdinand Bol – háttérben ezúttal is hadiflotta. Bonaventura Peeters a tenger haragos, a hajók kiszolgáltatott állapotát is bemutatja, dióhéjnyi hajók csapódnak kis híján az apró sziget sziklás partjaihoz.

A tudomány és technika kapcsolata a XVII. században kezdett szorosabbá válni. A technikai találmányok fő haszonélvezőjének térsége Itáliából Hollandiába helyeződik át. A tudomány presztízse alacsony, a tudósokat a boszorkányoknak kijáró gyanakvás veszi körül. A tudományt a legtöbben nem kenyérkereső hivatásként űzik. A holland egyetem éppúgy a modern európai kultúra előőrse, mint a könyvkiadás vagy az újság. A középkori egyetem egyházi intézmény. Reformáció és ellenreformáció küzdelme miatt nem csökkent, talán még hangsúlyosabbá vált az egyetemek egyházi-vallási kötődése. Ehhez képest Leidenben állami egyetem működik, a tények tisztelete jellemzi, már nem a teológia, hanem a természettudományok kerülnek a középpontba. Új tudományágak születnek (fénytan, meteorológia), az orvosképzésben megjelenik a klinikák intézménye. A leideni az első, saját múzeummal rendelkező universitas. Az egyetemen betiltják a párbajt. Habár a kor technikája és tudománya nem feltétlenül kapcsolódik a tengerhez, néhány mondat erejéig érintenünk kell.

Nem sokkal az általunk vizsgált korszak után, 1715-ben jelent meg Északi utazások gyűjteménye címmel egy könyv Amszterdamban. A munka sorra veszi a megoldandó földrajzi kérdéseket, egyfajta kutatási programot vázol fel a jövő tengerészei számára. Johann Neander elsők között ismeri fel, hogy a dohányzás káros a szervezetre.

A humán tudományok közül a XV. századi előzményekre visszanyúló hajózási ill. tengeri jog kiemelkedő jelentőségű. Hugo Grotius, Pieter Pack és mások a tengeri hajózás és kereskedelem szabadságának, a minden ország számára nyitott és szabad tengernek a hívei. A holland történettudomány teljesítménye – Wittman Tibor szavaival – „meglehetősen provinciális”. A klasszika-filológiában kialakult, leuveni és főképp leideni „holland iskola” szövegkritikai eredményeit a történettudomány és a kortárs politika területén is alkalmazni próbálták. A holland filozófia legnagyobb alakja a portugál zsidó származású Baruch de Spinoza, „a szellem köztársaságának polgára” [48] A filozófia és teológia szétválasztásának híveként, panteistaként és a rendszeres és módszeres tudományos Bibliakritika gyakorlójaként valósággal felbőszítette kortársait. Németországban illett is dühödt kirohanásokat intézni ellene az egyetemeken.[49]

A holland egyetemek és tudományos élet jó híre, mindenek előtt azonban az ország toleráns légköre, a szellemi élet szabadsága egy sor jelentős külföldi tudóst vonzott Hollandiába. A legismertebb talán René Descartes, aki élete legtermékenyebb éveit Hollandiában töltötte, vagy John Locke, aki Hollandiába menekült. Amszterdamban, majd Leidenben élt a kor legnagyobb dán tudósa, a geológia atyja, Niels Steensen. Az első higanyos hőmérő megalkotója, Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus élete jó részét Angliában és Hollandiában töltötte, Hágában halt meg. Egy sor külföldi történész élt Hollandiában, mint a német Georg Horn, az angol Gilbert Burnet. Hollandiában alkotott Menasszé ben Israel szefárd tudós, író és nyomdász. Az antitrinitárius irányzat egyik válfaját (a socianizmust) lengyel emigránsok erősítették meg Hollandiában. Demográfiai és gazdasági jelentőségük nem hasonlítható az antwerpeni és francia hugenotta bevándorláshoz, de több lengyel teológus Leidenben telepedett le.

Az első magyar nyelvű tudományos mű alkotója, Apáczai Csere János a leideni, haderwijki, utrechti és fanekeri egyetemen tanult.[50] Műve, a Magyar Encyklopaedia Utrechtben született, ahol a magyar tudós holland nőt vett feleségül. Apáczai egykor jelenlétét Harderwijk városban emléktábla őrzi. Ez a 4000 lakosú városka (egykori Hanza város) 1648-ban egyetemet alapított.[51] Néhány egyéb holland-magyar művelődéstörténeti vonatkozás, a teljesség igénye nélkül: Diószegi Bónis Mátyás A részegesnek gyűlölséges, utálatos és rettenetes állapotja című műve Leidenben jelent meg. A magyarországi születésű cseh pedagógus és teológus, Comenius beutazta Európát, Sárospatakon is tanított. Élete utolsó szakaszát Hollandiában töltötte, Amszterdamban halt meg. Az Európa legjobb nyomdájának tartott holland Blaeu mellett dolgozott Tótfalusi Kis Mikós. Miután éveket töltött Amszterdamban, hazatérve Kolozsvárt telepedett le és egész életében könyvkiadással foglalkozott. 1676-ban az eperjesi Gutt család könyvtárát a hatóságok lefoglalták. A házi könyvtárból Justus Lipsius és Hugo Grotius művei is előkerültek.[52]

Vállalkozók, tudósok mellett királyi vendégei is akadtak a XVII. századi Egyesült Tartományoknak. I. (Nagy) Péter orosz cár uralkodásának első felében nem vett részt a politika alakításában. Nem csak a gyermek-császárról, de a serdülő és ifjú uralkodóról is elmondható, hogy érdeklődését a hadsereg, a flotta és a külföldiek töltötték ki. A fiatalemberre nagy hatást gyakorolt két holland: Franz Timmermann és Christian Brandt, akiktől elméleti, katonai, tengerészeti ismereteket nyert. Az ifjú uralkodó 16 hónapos nyugat-európai diplomáciai- és tanulmányútja során hosszabb időt töltött Hollandiában, ahol a hajóépítési ismereteket tanulva, Zandaam városában maga is fizikai munkásként dolgozott 1697-ben[53]. A Rogge cég alkalmazásában állt, Péter zaamdami ács néven. Az orosz uralkodót néhány holland munkáscsalád megvendégelte ebédre.[54] Később holland kikötőkben flottagyakorlatokat is megtekintett[55]. Útját belpolitikai okok miatt meg kellett rövidítenie, ám a holland kapcsolat fontos maradt. Péter cár huszonkét ifjút küldött Hollandiába a hajózás tudományának megtanulására. Szélesebb értelemben, Péter „Hollandia műszaki, gazdasági és adminisztratív tudását”[56] szerette volna eltanulni. Kuriózum: a cár amszterdami és hamburgi kereskedőktől nyolcvanezer forintért ritkasággyűjteményt vásárolt. A tengeri és tengerentúli ritkaságok iránti érdeklődésnek elég nagy piaca volt az Egyesült Tartományokban: pl. Johan Volckers kagylógyűjteménye százezer forintot ért. Simon Schijnvolt amszterdami kereskedő pedig kifejezetten ritkaságboltot tartott fenn[57].

Frigyes Vilmos porosz király, az Orániai ház rokona sok időt töltött Hollandiában. A holland élmények és tapasztalatok nagy szerepet játszottak a német uralkodó törekvésében tengeri hatalom kiépítésére. Ebben segítségére volt egy holland vállalkozó, Benjamin Raule.[58] III. Frigyes porosz herceg, a nyitott, tudománypártoló uralkodó udvarába holland kereskedőket, tudósokat fogadott. maga is holland ruhában járt, s holland mintára kívánta korszerűsíteni országát.[59] A harmincéves háború első szakaszának vesztese, V. (Pfalzi) Frigyes a fehérhegyi csatában (1620-ban) elszenvedett vereség, majd az ezt követő, Pfalz elleni spanyol támadás után, országától is megfosztva hollandiai száműzetésbe vonult.

Áttekintésünk, mely koránt sem teljes, egy nagyobb, Hollandia és a tenger kapcsolatát elemző írásunkból vett részlet. A címben szereplő Hollandia gyönyörei nem erotikus vagy kulináris élvezetek: a kor legfejlettebb és legszabadabb országáról írt a francia professzor, még ha ez a szabadság a XXI. századi olvasó számára felette viszonylagos is.

BIBLIOGRÁFIA

Bairoch, Paul (1990) A hagyományos társadalmak urbanizációja (17-18. század) Világtörténet, 1990. ősz-tél

Bibó István (1986) Az európai társadalomfejlődés értelme (Válogatott tanulmányok 3. kötet) Magvető Könyvkiadó Budapest

Bitterli, Urs (1982) „Vadak” és „civilizáltak” Az európai és tengerentúli érintkezés szellem- és kultúrtörténete Gondolat kiadó, Budapest

Bogucka, Maria (1988) Amszterdam és a Baltikum a 17. század első felében Világtörténet, 1988. ősz

Borus György (2007) Az angol-holland forradalom háttere 1660-1690. Akadémiai Kiadó Budapest

Braudel, Fernand (1985) Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus a XV-XVIII. században. Gondolat Kiadó, Budapest

Brook, Timothy (2009) Vermeer kalapja Európa Könyvkiadó, Budapest

Chaunu, Pierre (2001) A klasszikus Európa Osiris Kiadó Budapest

Eco, Umberto (2013) Legendás földek és helyek története Európa Könyvkiadó Budapest

Emersleben, Otto (1985) Az arany országai Kossuth Könyvkiadó, Budapest

Gergely András (2004) Apáczai-emléktábla Harderwijkben, História, XVI. évfolyam, 10. szám

17. Etényi Nóra (2002) Államelmélet, politika és pamfletek a 17. században Aetas 17. évfolyam, 1. szám

Font Zsuzsa (1989) összeáll. és jegyz. Teleki Pál külföldi tanulmányútja. Levelek, számadások, iratok (1695-1700) Szegedi Oktatási Munkaközösség, Szeged

Gulaš, Štefan – Leščinskij, Dušan (1984) A vitorlás hajók története Madách Kiadó, Budapest-Bratislava

Harari, Yuval (2015) A Homo sapiens felemelkedése BBC History, V. évfolyam 2. szám

Huizinga, Johan (2001) Hollandia kultúrája a tizenhetedik században Osiris Kiadó, Budapest

Jardine, Lis (2013) Hódító holland kertkultúra BBC History III. évfolyam 5.

du Jordain, Michlel Mollat (1996) Európa és a tenger. Atlantisz Kiadó, Budapest

Katona András (2008) Kora újkori egyetemes történelem (XV-XVIII. század) Tankönyvkiadó, Budapest

Kiss Sándor (2009) Kereskedők, hittérítők Nyugatról História XXI. évfolyam, 7. szám

Konstam, Augus (2011) A kalózkodás igaz története. Alexandra könyvesház kiadója, Pécs

Loon, van, H. W. (1941) A hajózás története Stílus Kiadó, Budapest.

Mak, Geert (2001) Amszterdam. Egy város életrajza Corvina Kiadó Budapest

Mannix, Daniel, Malcolm Cowley közreműködésével (1980) Fekete elefántcsont Kossuth Könyvkiadó Budapest

Margócsy Dániel (2014) Mindennek mértéke a pénz. Az utazás ára és a ritkaságok fogadtatása a kora újkori Európában. 2000 folyóirat, 2014. február

Miskolczy Ambrus (2014) Filozófiáról és fasizmusról, 2000. folyóirat, 2014. november

Németh István (1988) Italozási szokások a 17. századi Hollandiában. História X. évfolyam, 5-6. szám

Norich, John Julius (2009) Hetven történelmi város Atheneum Kiadó Budapest. Benne Shama, Simon: Amszterdam

Olearius, Adam (1969) Viszontagságos útja az orosz földön át Perzsiába bev. és jegyz. Engel Pál Gondolat Kiadó, Budapest

Pálvölgyi Endre (1961) összeállította, előszó és jegyz. Németalföldi tengerjárók Gondolat Kiadó, Budapest

Pirenne, Henri (1983) A középkori gazdaság és társadalom története Gondolat Kiadó Budapest

Prak, Maarten (2004) Hollandia aranykora. A köztársaság találmánya. Osiris Kiadó Budapest

Rácz Lajos (2000) Az európai gazdaság-világtól a világgazdaságig: az európai gazdaság térszerkezetének átalakulása Juhász Gyula Főiskola Kiadó, Szeged

Sashalmi Endre (2006) A nyugat-európai államfejlődés vázlata Pannonica Kiadó, Budapest

Schilling, Heinz (2003) Az európai hatalmi rendszer 1660 körül – a kora újkori felekezeti fundamentalizmus és annak felekezeti meghaladása. Társadalmi Szemle, XVL. évfolyam, 3-4. szám

Szommer Gábor (2012) Holland navigációs tudás Japánról, 1608-1641. Világtörténet, 2012. 4. szám

Szommer Gábor (1998) John Saris utazása Japánba (1611-1614) Világtörténet 1998. ősz-tél

Wittman Tibor (1965) Németalföld aranykora Gondolat Kiadó Budapest

Zumthor, Paul (1985) Hollandia hétköznapjai Rembrandt korában Gondolat Kiadó Budapest

Zsemlye János (2013) I. Péter cár hadiflottájáról Valóság LVI. évfolyam 4. szám

acelmonstrum.host22.com/four.html

hu.wikipedia.org/wiki/Angol-holland_háborúk#Az­_els.C5._h.C3.BA_.281652.E2.80.931654

hu.wikipwdia.org/wiki/Bolygó_Hollandi

[1] Parival francia professzor könyvének címe. A könyv 1678-ban jelent meg Amszterdamban, s a szerző hollandiai tapasztalatait összegzi.

[2] idézi Paul Zumthor(1985) Hollandia hétköznapjai Rembrandt korában Gondolat Kiadó Budapest, 325. oldal

[3] idézi Wittman Tibor (1965) Németalföld aranykora Gondolat Kiadó Budapest

[4] Johan Huizinga (2001) Hollandia kultúrája a tizenhetedik században. Osiris Kiadó, Budapest. 38. oldal

[5] Brook, 28. oldal

[6] Mak, Geert (2001) Amszterdam:gy város életrajza Corvina Kiadó, Budapest. 94. oldal

[7] Prak, 69. oldal

[8] hu.swewe.net/word_schow.htm/?379830_18Holland_Kelet-indiai_Társaság

[9] Van der Oudermeulen adatai, idézi Rácz Lajos (2000) Az európai gazdaság-világtól a világgazdaságig. Juhász Gyula Főiskola Kiadó, Szeged. 92. oldal

[10] Rácz, 91-92. oldal. Megjegyzendő, Magyarország hadserege békeidőben kisebb ennél!

[11] Rácz, 92. oldal

[12] Henri Pirenne (1983) A középkori gazdaság és társadalom. Gondolat Kiadó, Budapest, 212. oldal

[13] Zumthor, 250. oldal

[14] Prak, Maarten (2004) Hollandia aranykora A köztársaság találmánya. Osiris Kiadó, Budapest. 119-120. oldal

[15] Az iparról legfőbb forrásaink: Wittman, Zumthor és Prak könyve

[16] van Loon,(1941) A hajózás története. Stílus Kiadó Budapest. 196-197. oldal

[17] Prak, 100. oldal

[18] Prak, 105. oldal

[19] Brook, Timothy (2009) Vermeer kalapja. Európa Könyvkiadó, Budapest. 57. oldal

[20] Braudel, Ferdinand (1985) Anyagi kultúra és kapitalizmus a XV-XVIII. században. Gondolat Kiadó, Budapest. 359-360. oldal

[21] A céhes iparhoz Prak 102-103. oldal

[22] Wittman, 153. oldal

[23] Huizinga, Johan (2001) Hollandia kultúrája a XVII. században. 28. oldal

[24] Zumthor, 314. oldal

[25] Wittman, 216-217. oldal

[26]

[27] Witman

[28] Chaunu, Pierre (2001) A klasszikus Európa. Osiris Kiadó, Budapest. 269. oldal

[29] Mak, 96. oldal

[30]

[31] Chaunu, 446. oldal

[32] Rácz, 77. oldal

[33] Zumthor, 318-319. oldal

[34] Mak, 38. oldal

[35] Pálvölgyi Endre (961) összeáll., szerk. és jegyz. Németalföldi tengerjárók, Gondolat Kiadó, Budapest. 33. oldal

[36] Brook, 118. oldal, ill. u.o. 253-254. oldal

[37] Németalföldi tengerjárók, 226-230. oldal. Az egész földrajzi felfedezők problémát ez alapján a könyv alapján vázoltuk fel

[38] Huizinga, 18. oldal

[39] Prak, 176. oldal

[40] Bitterli, Urs (1982) „Vadak” és „civilizáltak”. Gondolat kiadó, Budapest. 126. oldal

[41] Miskolczy Ambrus (2014) Filozófiáról és fasizmusról. A 2000 folyóirat novemberi száma

[42] G.Etényi Nóra (2002) Államelmélet, politika és pamfletek a 17. századi Európában Aetas, 2002. évi 1. szám

[43] Mak, 81. oldal

[44] Yuval Harrari (2015) BBC History, február

[45] Wittman, 230. oldal

[46] Huizinga 104. oldal

[47] www.seaborne-fartygsmagasinet.com/paintings.html vagy www.cichw1.net/pmcontps.html valamint a budapesti Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítása a Holland aranykor festészetéről 2014/2015-ben.

 

[48] Chaunu, 371. oldal

[49] Wittman, 211. oldal

[50] Farkas Ildikó (2004) Apáczai csere János, História, 10. szám

[51] Gergely András (2004) Apáczai-emléktábla Harderwijkben, História 10. szám

[52] G.Etényi Nóra, 32. oldal

[53] Mihail Heller ( (1996) Orosz történelem I. Osiris Kiadó Budapest, 250-257. oldal, valamint Zsemlye János (2003) I. Péter cár hadiflottájáról. Valóság, LVI. évf. 4. szám 77. oldal

[54] Wittman, 226. oldal

[55] Zsemlye, ugyanott

[56] Bitterli, 73. oldal

[57] lásd Margócsy tanulmányát

[58] du Jordain Michel Mollat (1996) Európa és a tenger Atlantisz Kiadó Budapest. 154. oldal

[59] Oleárius, Adam (1969) Viszontagságos útja orosz földön át Perzsiába bev. és jegyz. Engel Pál, Gondolat Kiadó, Budapest. Engel előszavában, 9. oldal