Hullámvándor fényhatáron

Hasonlat vagy te, kósza dallam,
hajnalban kelő piciny mosoly,
tajtékos nevetés és komoly,
tiszta, zengő aphrosz, hogy halljam,

hogy emlékeztess. Félszeg párkák
a tenger szélére kiülnek,
Éósz zamatát gyönyörűnek
érzik, s míg a vándort megszánják,

s ráadják Héliosz palástját,
illata lesz a szélnek, s zengő
szivárványt dob a mindenségnek.

Mintha sötét Ereboszt látnád,
a láthatatlant, s dörgő mennykő
atyját, Zeuszt. Tüzed eléget.

szombat, 2015. január 17.

Versárnyék

Postagalamb küzd a túl nagy széllel.
Még akármi megtörténhet. Túlparton
puska dördül rá, hiába kérlel
békét a tus. Magam gondolkodtatom

a veszélyes verstelent. Nincs jogom
ítélkezni. Kövér gondolat alszik
egyenes derékkal, álma potom
verslábakon inog, bicsaklik antik

íve. Nincsenek pontos határok.
Álom utáni semmi jógán írom:
Olvasod-e? Törött vadvirágok

szonett-galambom alatt, árnyékkal.
Ismételhetetlen repülés. Szítom
tüzét, és ébred főnixként a dal.

2014. április

Miféle zizzenés

Kíváncsi vagyok – szóltál ki a szobából -,
miféle zizzenést hallasz ki az éjszakából?
Miféle zizzenést? – kérdeztem vissza a kertből,
kezemben egy üres pezsgős üveggel a szemetes felé
menet. Szép tengerzöld palack – már a hétfő foglyaként
tűnődtem. Láttam, hogy megsimítod lelkeden ruhád.
Hát, a szavakon túli zizzenéseket – válaszoltál.

Persze, a szavakon túli zizzenések újév hajnalán.
S az egyórányi idő nesze, mi elválaszt az Ebhátig.
Belebámultam az újévbe, a hó szagú lehetetlenbe.
Hát persze az Ebhát, s a kalandok őre, az iskolapálya.
Miről csak meséltem neked a Hold bágyadt fénye
mellett. S a kisállomásról felsípoló mozdony zaja.
A vaksötét pályán a Hold-keltével enyhült a homály.

Elhalványította fénye a csillagokat, szemedben sem
csillant fény. Csak álltunk egymással szemben, a sötétben,
majd lassan megindultunk a csillagvilágos,
holdárnyékos utcákon. Az Ebháton végigömlött
a holdfény, s a meglepően langyos levegő
átölelt, befont. Szellő indult a Kistemplom felől,
árvácskák húzták össze magukat a Bolyai szobor előtt,
a téren. Mintha az Oroszlánból szűrődött volna a zene.

Gyermekkoromból integettek felém a vadgesztenyék.
Ha itt maradnánk, gondoltam, soha semmilyen rossz
nem történhetne közöttünk. Ha itt maradnék,
gondoltam, meg sem hallhatnék. Ha itt maradnék,
gondoltam, meglelném utam. – No, miféle zizzenést
hallasz ki az újév első éjszakájából? – Rád pislantva láttam,
hogy megsimítod lelkeden a ruhát, hogy boldog vagy.

Rád folyt a holdsugár, fénypatak a testeden.
S a testtelen időben egy órányit megint lekésve,
lassan felhívtuk az ismerősöket. Már nem akartam
megérkezni az újévbe, de tudtam, hogy az otthoniak
már ott vannak, s ott vár ránk az elmúlás,
ha majd lemegy a Hold s az Ebhát fölött
csak a csillagok zizzentenek emlékeket.

Aztán lassan belehalványultunk a pirkadatba.

2015. újév