Lukáts János: Kezünkben a lehetetlen – Aknay Tibor: Macskaistennő című regényéről

A lehetetlen is a valóság része és Minden lehetséges! ¬ ezekkel a filozófiailag talányos, de jól használható bölcsességekkel indítja útjára új regényét Aknay Tibor. Regényét?

Macskaistennő

Mese ez a javából, mese a romantika értelmezésében is, hiszen rejtélyes virágcserepek hullanak az emeletről, továbbá isteni és emberi, emberi és állati teremtmények tűnnek át egymásba. És mese felvilágosodott korunk értelmezésében is, hiszen helyszínek és korok (a filozófiában: terek és idők) változnak oda és vissza, vágy és valóság, vonzó álom és alig hihető ébrenlét erősíti, vagy éppen kérdőjelezi meg egymást. A háttérben mindehhez ott dübörög a történelem, öt évezredből markolva fel bizonyító anyagot, vagy ijesztget a megvalósulás rémével. Megnyugtatásul azért annyi elárulható, hogy a címben (nagybetűvel) jelzett lény valóban istennő, valóban vonzóan szép asszonyi személy, és mindehhez a legtitokzatosabb (és legszemtelenebb) macska.
Maga a regény valójában mégis leginkább családregény, amely a XX. század középső évtizedein vonul végig, apró részletekre bontva, kihagyásokkal és ismétlésekkel, néma tragédiákkal és hangos zsörtölődésekkel. Ebből a családregényből idővel kinő (kikívánkozik, helyet követel magának) egy másik regény, amely kezdetben magányregénynek indul, aztán persze ez is családregénybe torkollik, a mese (és az élet) sajátos törvényei szerint.
A mese eszközei napjainkra nagyrészt domesztikálódtak. Korunk embere, miután a térbeli (és űrbeli) helyszíneket már elfoglalhatónak érzi, most az idő meghódításával kacérkodik, oda¬ és visszautazásról álmodik régi korok és a közeli jövő között. Sőt, örül, ha belekontárkodhat a múlt történéseibe, hátha ily módon változtathat valamit a jelen körülményein is. Így történik egy ötezer évvel ezelőtti, egyiptomi, királyi esküvőn, így a Margit¬híd felrobbantásának tragikus budapesti délutánján, és a (bármikori) Hivatal besúgási¬beszervezési részlegénél is, egy nemzedékkel korábban és későbben.
A férfi főhős (aki van, mikor nyolc éves, de van, hogy nagypapa korú ¬ egyébként e két időpont között lavíroz) a Tycho névre hallgat, ami arra utal, vonzódása van a csillagokhoz, akár a Tejúton, akár egy istennői (macskai) szembogárban csillannak fel. Esetlen, mint minden férfi ¬ ha a történet¬részletet Macskaistennő meséli el; snájdig ifjú, jó tollú költő és kíváncsi világutazó ¬ ha saját magát kell minősítenie.
A női (isteni, macskai) hősnő köznapokon a Barbara nevet viseli, a férfit és a varázsgyűrűt mesterien forgatja ujja körül, kézrátétellel gyógyít és röpít, a rekamié közepén szeret heverészni, viszont sikoltozni kezd egy pók látványától. A hármas funkciót harmonikusan hordozza magában, az iróniának és a pimasz önteltségnek egyaránt ¬ kellő mértékig ¬ van birtokában.
Tycho él a lehetőséggel, hogy ¬ ha varázserővel is ¬ megismerje múltját, az életét megelőző és már előre meghatározó körülményeket, részletekben és töredezetten, felnőttként élje át fiatalkorát, igényelje és megtagadja családja hagyományait, lelkesedjen és kételkedjen kezdő költősége erényeiben és gyarlóságaiban.
Megidősödvén bizonyosan mindannyian csinálunk hasonló számvetést életünk napjairól és szereplőiről, válaszútjairól és reményeiről, és mindnyájan megváltoztatnánk egy¬egy rossz(nak vélt) döntést. A csillagjegyes Tychonak csodás társa akad, aki végigvezeti ezen az úton, sőt, néha ez a társ a saját meghökkentő útjaira is elvezeti. A regény arra is biztat: jól nézzünk szét magunk körül, hátha nem csak ez az egyetlen Macskaistennő létezik a világon!

(Aknay Tibor: A Macskaistennő. Valószerűtlen kisregény. Bp. 2014, Hungarovox Kiadó. 116 oldal.)

Minden vélemény számít!