Ékes Ilona: A Gondviselés szőttese

Székely András Bertalan: Dunának, Oltnak cínű könyve bemutatóján elhangzott ajánlás


Különleges könyvbemutatóra gyűltünk ma egybe. Ahhoz, hogy ennek a jelentőségét felmérjük, egy gondolat erejéig nyúljunk vissza néhány évre. A kezemben Székely András Bertalan 2010-ben közzétett, közel 300 oldalas kötete. A címe: „Közép-európai szőttes”, az alcíme pedig hasonlóképp beszédes: Kisebbség és kultúra – határon innen és túl. A címlapján gyönyörű színes fotó: egy szlovák, egy szlovén és egy román szőttes-motívummal, amelyeket középen egy a szerző által a torockószentgyörgyi unitárius templomban lencsevégre kapott párna fog össze, rajta pedig egy hímzett újszövetségi idézet Márk evangéliumának 12. részéből: „A mi Urunk, Istenünk egy Úr. Szeressed azért a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Szeressed a te felebarátodat, mint magadat.”

Ha valaki a maga könyvének élére ilyen szimbolikus képeket és igét választ, az nem lehetséges másként, minthogy azonosul mindazzal, amit azok kifejeznek: a hitet, a Kárpát-medence népeinek sorsközösségét, a trianoni gúnyhatárok mindkét oldalán élő kisebbségiek és többségiek egyidejű és egyféle mérce szerinti ismeretét és tiszteletét. Nem kisebb szakember, mint Dr. Csáji László Koppány, a kiváló kulturális antropológus írta nemrégiben a szerzőnek: „Kedves András! Most jutottam oda, hogy a kitűnő, és általam szívvel-lélekkel, minden ízében támogatandó “szőttes” könyvet elolvassam a nyáron. Nagyon szép, igazán értékes munka, a megbékélés, az igazságkeresés és az erkölcsi normák maximális betartása mellett. Én szívem szerint kötelező olvasmánnyá tenném a gimnazisták számára, hadd olvassanak a ’fanyalgók’ és a ’hőbörgők’ mellett ilyen higgadt, szép, alapos és igaz munkákat is! Szívből gratulálok!”

Jómagam nem csak a Magyar Országgyűlés több cikluson át dolgozott képviselőjeként, az egyházi, nemzetiségi és civil ügyekkel, valamint a nemzeti összetartozással foglalkozó bizottságainak tagjaként álltam munkakapcsolatban Székely András Bertalannal. Több mint harminc éve közös volt a baráti körünk, amely hasonló keresztény és nemzeti értékek mentén szerveződött, így alkalmam nyílott megismerni emberi mivoltában is. Kiszámítható, a környezetére kisugárzó, mindazokért a közösségekért tenni akaró s tudó embernek ismertem meg, ahová a Teremtő őt a különböző életszakaszaiban odaállította. Ezeken az őrhelyeken sohasem a maga, hanem azok érdekét nézte, akikért éppen cselekedett.

Most is egy olyan ügyben folytatott ténykedésének a foglalatát foghatjuk a kezünkbe, amely bizony „darázsfészek”: a magyar–román viszony, valamint annak megjelenési formái a magyar főváros román nemzetiségi közösségében. Borsi-Kálmán Béla történész, kultúrdiplomata szerint „az oly kívánatos közép- és kelet-európai (kelet-közép-európai) nemzeti megbékélések minden valószínűség szerint legsúlyosabb tehertétele éppen a ’magyar kérdés’, amelyet a térség népei, magukat a magyarokat is beleértve (noha természetesen más-más hőfokon, valamint a román–magyar, szlovák–magyar, illetve szerb–magyar viszonylatban ellenkező előjellel) ’Trianon-szindrómaként’ tartanak számon és valamennyien (kivétel nélkül) valamiféle ’gordiuszi csomónak’ tekintenek, olyan sokrétű problémahalmaznak, amelyre mind ez ideig nincs (és a belátható jövőben nem is ígérkezik) minden felet (népet, nemzetet, politikai elitet) kielégítő megoldás.”

Székely ezt pontosan tudja, hisz Gyulay Pál-díjjal jutalmazták 2006-ban a kérdést feldolgozó nagy ívű esszéjét. Helyén van az identitása, rámutat e kötetében is a közös múlt kényes kérdéseire, mégsem az ellentétek kiélezésére törekszik, hanem azt keresi, ami közös, ami összeköt. És bőven van ilyen a históriánkban, a népi kultúránkban, az irodalmainkban, a képzőművészetünkben. Dicséretére szóljon a budapesti és környéki román egyesületeknek és nemzetiségi önkormányzatoknak, hogy számtalan szimpozionnal, ünnepi alkalommal, író-olvasó találkozóval, kiállítással, rendezvénnyel megtalálták a módját, hogy bemutathassák annak a rendkívül gazdag közös kincsnek a gyümölcseit, amelyeknek a foglalata ez a könyv.

A szerző sok éve rendszeresen meghívott szereplője az említett alkalmaknak, sőt már tíz éve szerepet vállalt a néhai Roxin László hazai román író, műfordító, újságíró akkori kétnyelvű könyvének a megismertetésében. Így gyakorlatilag egy évtized különböző műfajú szövegeit olvashatjuk most csokorba gyűjtve magyarul és románul, a kiadó, Roxin Anna elnök asszony jóvoltából. A kötet élén a Budapesti Román Egyesület harmincnégy éves történetét feldolgozó nagyinterjúban ő válaszol Székely András Bertalannak a közösség múltját, jelenét és jövőjét firtató kérdéseire.

Köszönjük mindkettőjüknek, hogy egy olyan, számunkra, többségieknek szinte ismeretlen világba engednek ez által s az egész kötet révén betekintést, amely bizony figyelemre méltó értékeket hordoz, és húzzuk alá: nem gondolkozik nemzeti kizárólagosságokban. Ezt azért sem teheti, mert a Gondviselés szőtte egybe népeinket, történelmünket, múltunkat, jelenünket és jövőnket itt Közép-Európában.
A kötet utolsó, ma már dokumentum-értékű fényképe akarva-akaratlan ismét szimbolikus jelentést hordoz: József Attila Duna parti szobránál koszorúz Roxin László és egy kerületi képviselő. A költő, aki így ír A Dunánál c. versében:

„Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.”

összekötő kapcsot képez a népeink között. Nyolc évtized után is figyelmezzünk a szavára:
„A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

A figyelmükbe ajánlva a könyvet, köszönöm a figyelmüket.

Minden vélemény számít!