(Tormay Cėcile születésének 139. évfordulóján)

Bátran és egymásba illeszthetően kell két időbeli szakaszra bontanunk Tormay Cécile életművét. Első része 1918-ig fogja egybe életművét, életszemléletét. Művészet, humánum, antik szépségeszmény, keresztény szenvedések stációi. Utak a múltba, a család megtartó őseihez. BOLDOGASSZONY ARKÁDIÁBAN és a RÉGI HÁZ…, a karszti kő szerelmeseinek énekese; a VIASZFIGURÁK művészére gondolhatunk e korszak szimbólumaként: „A szépség nem hagyja nyugodni azokat, akik adni tudnak belőle.”
Második része: Máter Dolorosa, a jövő asszonya, a szervező, a segítő, az életmentő, aki a „pusztulás áradatában” egy Asszony-Wesselényit ad a nemzetnek! Adja, adja, áldozza tehetségét, zsenijét, de most már nem csak a múlt emlékeit, a múló emlék csodáit, hanem a magyar nemzeti tragédia napjaiban és éveiben az újjászületés asszonyait is a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségébe toborozza.
Példát, célt ad nemcsak az asszonyvilágnak, de nemzedéke férfitagjainak is. Nemcsak társadalmi összefogásra, helytállásra, megújulásra buzdít, és a Napkelet alakuló folyóiratának élére állva alternatívát is nyújt a parttalan Nyugat-lépéstartással szemben az emberi és nemzeti humánumnak. Személyes vállalásaival mutat, ha úgy tetszik, nőknek és férfiaknak egyaránt példát: „én a mások jajszava is vagyok.”

A Bujdosókönyv egy sokat idézett részletében érhetjük tetten ezt a „királynői” változást, ez a „sorsfolyók szárnyaló dereglyéinek” élére álló asszonyi akaratot és célt:
„És abban a pillanatban valami mondhatatlan izzott fel bennem, lázadó vágy volt-e, vagy egy jövendő szó, egy elkövetkezendő tett? Nem tudom, de valami volt, ami elébe akarta vetni magát a rohanó pusztulásnak, gátba akarta emelni az omló anyaföldet, az asszonyit, a hűségest, a termékenyt, a jövőt… Mert ők tudják azt, amit nem tudnak a hadvezérek és államférfiak.”
1918 és 1937 között – ahogy halála után a róla szóló monográfiában Hankiss János professzor is hangsúlyozta – Tormay Cėcile társadalmi vállalása és művészi hatékonysága, alkotókedve nem vált két külön világgá, de igenis kiteljesedett, m á s lett az írónő esztétikai feladat-vállalása, esztétikai horizontja: „Leszállt az álmok országából, az egyéniség fönséges magaslataiból, az elefántcsonttornyok felhőjárta szobáiból a többi halandók közé.” (H. J.)
Jelleme a görög sorstragédiák nagy nőalakjaihoz ércesült, rendületlen hit és erő kellett ehhez a közérdek kihívásait tudatosan vállaló sorshoz. Ugyanakkor még alantas és kisstílű vádlóival szemben is a korszak züllött világa fölé magasodott – erkölcsileg. Herczeg Ferenc írja le egy kúriai bíró véleményét az 1931-es Tormay-perről: „Ismerem az ügy összes adatait és mondhatom: soha tisztább lelket elvetemültebb módon nem rágalmaztak meg.”
Mai vádlóinak is, innen, erről a megemlékező helyről is ugyanazt tudjuk üzenni, bár a Tormay-ellenes vádak mára már Himalája-méretűek lettek. Sajnos. De azt is üzenhetem: a vádak egyszer olvadni kezdenek és a visszazúduló gleccserek zuhataga azokat veri le majd lábukról, akik ma rágalmazzák és megsemmisíteni kívánják az Írónő életművét!
Tormay Cėcile a Nő a művészetben c. írásában szépség és gondolat ellentétpárjában világítja meg az 1. világháború utáni új magyar és világkorszakot:
„A formák háttérbe szorulnak a gondolat által. A görög világ óta a forma és a gondolat harca fejlődik, és mindinkább diadalmaskodik a gondolat.” – állítja az írónő.
Assisi Szent Ferenc Virágoskönyvének és a Kis Magyar Legendáriumnak a fordításával nyelvi szépség és keresztyén gondolat egységét ajándékozta népének, olvasóinak.
Nem a későbbi Németh László „rabpadból műhelyt varázsolok” élményével dolgozott. Magasztos és nélkülözhetetlen tettnek érezte latin nyelvű kultúránk magyarra ültetését. Fordítói beleélésnek és írói öntudatnak meghitt szavait írja a kötethez illesztett Ad lectorem című előszavában:
„E könyv fordítója úgy érzi, hogy mégis őrölt egy maroknyit annak a búzájából idelenn, akiknél ők hárman – St. István, St. Imre és St. Gellért – örök szálláson vannak odafenn.”
E megemlékezések írója érezhetően vallja élet és művészet egységét. Ez az egység teszi Tormay Cėcile életművét a Sors és az Irodalom törvényei szerint átláthatóvá, átvilágíthatóvá. A művészet és szépség arkádiai megtapasztalója így válik egy nemzet fájdalmának és igazságainak asszonyává. Az Ősi küldött című regény főhőse honvisszafoglaló akaratának kifejezőjévé.
Ma rá emlékezünk, a magyar és egyetemes szimbólumok feledhetetlen őrzőjére és megvallójára.

(2014. október 10-én Tormay Cécile volt lakóházánál elhelyezett emléktáblájánál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Tormay Cécile Kör. A rendező szervezet nevében Jobbágy Éva, ill. a Kráter Műhely Egyesület könyvkiadója nevében Turcsány Péter koszorúzott és mondott beszédet.)