(Az esszé már közlése pillanatában a 2015. évi PoLíSz-Díj legjobb esszéjének kijáró elismerés várományosa)
Arany János:
KOZMOPOLITA KÖLTÉSZET
Nem szégyellem, nem is bánom
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem „két világ” csodája –
Lettem csak népemből egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.
Mit számít hová megyek,
erdők ijesztgetnek,
esők rohannak utánam
s ha lehúzom a vonatablakot
eleven vizet vérzik a szám.
Éjjel- nappal a sínek vas-csizmáit
próbálgatom,
csikorgó kavicson
csattogó fémen csatangolok,
tehervagonok virrasztanak a mellkasomon,
örökbefogadott hideg pályaudvaromon.
ne sírj utánam Magyarország
nem futok nagyon messze
Kevesen tudjuk (tudjuk) még a versszeretők és versírók közül is, hogy van egy költőnk, aki Hölderlin Duna forrásánál című ódája után a “FOLYÓK” című költemény profán himnuszát vetette papírra! Lássuk-olvassuk-képzeljük látomásos játékait:
Ne merjen senki szemébe nézni,
szeme életünk’ egyenként vérzi.
Szeme fészekalj – szigonyt vető;
de madárrajt röptető
toronytető!
Kilátás onnan: Rákos mező…
veszejttető…
vagy éltető…
Ugyan már, költő!
Mit firkálgatsz
Verset ennek-annak?
Nem elég neked a
Rákóczi tölgyek
Mesés világa?
„Bizony mondom Néktek [az igazat]: Az asszonytól szülöttek között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.” (Mt 11,11) [2]
„Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.(…) Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.” (Zsolt 51,9-12) 2
„Lement tehát [Naámán], és megmerítkezett hétszer a Jordánban… Akkor újra tiszta lett a teste,…” (2Kir 5,14)[3]
“ A magyar csak nyelvileg van kapcsolatban a finnugorokkal, fajiságában, műveltségében, vagyis etnikumában elsősorban török. Ezt a tudomány emberei tudják is, de politika is van a világon, s az most a törökségtől teljesen el akarja szakítani a magyarságot.” /részlet az írásból
Hogy festettek a rómaiak Pannónia-szerte,
hogy vitték föl a színt, mész teje volt a kötés?
Okker sávval a szélén, ágán kismadarakkal
– mészpáncélja alatt ép ez a kis töredék –
Polgárváros romjai közt meglelte a régész,
tán helyi festőé volt ez a villa s a kert.
Olvasom gróf Wass Albert írását az elrontott őzhívóról és esz a méreg. Hát ilyen egyszerű az egész? Hát ez az oka, hogy én éveken át hiába sípoltam, trilláztam jó őzhívómmal?… Csak el kellett volna rontani? Azaz várjunk csak!
A szakértők szerint az őzhívás sikertelenségének három fő oka van.
1. Rossz a hívó.
2. Rossz helyen, esetleg zörgésükkel elriasztva – és rosszul hívunk.
3. Nincs bak, vagy olyan kevés a bak, hogy torkig vannak a nővel – azaz sutával – és viszontfütyülnek ránk. Tovább olvasom… →
Semmilyen hivatalos vagy intézményes alkuról nincs szó. Nem voltam besúgó, még csak nem is akart soha senki beszervezni, nem tettem esküket a népi demokrácia államrendjének szentségére, de még csak KISZ tag sem voltam, a párttagságról nem is beszélve.
, Barátom a diktatúra osztatlan börtönében, olvasztótégelyében, az átélt szenvedések tisztítótüzében tanulta meg, hogy milyen drága kincs az ember méltósága és szabadsága, amelyhez magyarságunk szervesen és elválaszthatatlanul tartozik hozzá. ‘
Kezdetkor minden egy volt és benne nyugodott. A részek őseredeti harmóniáját az alkotó erő biztosította és tartotta egységben. Nem volt kétség és zavar, a tiszta viszony a lét tökéletességében, időtlenül szemlélte önmagát. A tökéletesség közölni kívánta magát és kiáradt.
T. P. fotója
Még van élet Etelközbe’,
Advent halad a jelképbe.
Mely emléke reménynek,
Könyörgés az Istenek.
Hó elázik, s kristályozik.
A mi lelkünk ess vergődik.
Farkasok kerülve járnak.
Szemeink rájuk se szálnak.
H.T.É (lányom)fotója
Hálával földiek közül, férfiak és nők között,
ó mennyinek tartozom,
feleségem, most mégis csak neked
köszönöm segítségedet:
lelked finom húrjain eljátszott perceinket,
madárrebbenésnyi ajándékaidat,
és korholó düheidet is, melyekkel
dudváimat szaggattad napra nap.
Hiszem és vallom, hogy az emberi szenvedést nem lehet a történelem patikamérlegével mérni. A szenvedés változatait nem lehet – és nem is szabad – összehasonlítani vagy rangsorolni. Természetesen a bűn minden esetben erkölcsi ítéletet von maga után, de a háború abszurditására, az emberi méltóság sárba tiprására adott válaszként az újjászületés csodájának magyarázata az emberi szférán túl keresendő – nevezzük azt akár létösztönnek, akár felsőbb Gondviselésnek. A huszadik század az embert, a homo aestheticust és homo moralist a maga emberi mivoltából kiforgató, dehumanizáló borzalmai csak etikai, metafizikai és transzcendentális szinten mérhetőek.
