Évek óta

Évek óta fáradt olaj itatja kezük,
Tüdejük üszkös, a füst marja szét.
Az idő, mint az ingaóra ónja
Lóbál fejük fölött –
Napra nap, az alkony estbe,
Az éj hajnalba lendül tovább.

De ez a reggel más, az ünnepé.
Ma csak a gépek gyűrik
Formába az anyagot,
A munkásderék megpihen.
A satupad és kemény vasak helyett
Ma a családdal diskurál,
A bütykös kéz kölni- ! Kalács- !
Fenyőillatú! S keresztet vet
Az asztal felett.