I.

Nézzük, mennyi az idő.
Fél tizenkettő.
Fél egy, fél kettő, fél három.
Három óra múlva ott kell
bíráim előtt állnom.

II.
Ötszáz bizony földolgozatlan úgynevezett
beszélgetés az elektronikus postafiókomban
halottak napjától anyám névnapjáig.
Ne írjanak! Ne írjatok! Ne hívjatok!
Nem válaszolok, nem megyek.

III.
„Ez az utolsó,
ez az utolsó.
Most még egyszer rágyújtasz,
és amikor ezt a cigit elnyomod,
tudni fogod, hogy mit kell tenned.”

IV.
Hallgatás telepszik a házra,
nyomaszt a másik hallgatása,
magunkban vitázunk egymással,
egyikünk nem bírja tovább,
zörög a kulcsa a rácsnál.

V.
Láttad talán az óvodakertből
füstcsóvával nyomában
száguldani munkába, el
a villamosmegálló felé
a fekete üstököst?

VI.
Szakadék szélén állok.
Egy szakadék szélén állok.
A szakadék szélén állok.
Egy szakadék két szélén állok.
Kettészakadék.

VII.
Megtörtél. Valami megtört.
Talán a jég. Megcsúsztál.
Elestél, de fölálltál.
Valami megtört. És most a jég,
megtört a jég. Megtörtént.