Novák Imre haikuciklusa: Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes
Falevelek merülnek
Téli halálba.

A nappal vére
Finom és egyszerű nő
Lelkére csordul.

Pogány örömmel
Az őrület madara
Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett
A forrás jéghalálba
Merevedett arc.

Tótükre szürkül,
Az erdő és a mezők
Esőbundában.

Elszáradt levél
Tovább hullik az erdőn
Vérző farönkről.

Vörös ikreknél
Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.
Ház dől most házra.

A hegy lábánál,
A völgy közepén mocsaras
Tavak születtek.

Erdőhatáron
Hasadék, felhőkatlan
Ködspirált lövell.

A nap rásütött.
Lepkepár egymást fedő
Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.
Élet vize az ecet.
Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban
Ha alázuhanok majd,
Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,
Az idő megfojtása
Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.
Köd ritkítja az erdőt.
Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,
Fűrészféle alak volt,
Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.
Az eső köröket szúr.
Üres felület.

Vízen fűnyaláb.
Szilfák hosszú árnyékán
Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét
Az akusztikus térben
Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt
Egy csiga is elindult.
Felér a csúcsra?

Égi vonalon
Szaladgál a képzelet,
Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók
Zúgásán mindenki ért.
Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt
Virágok sziromporát
Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák
Kedvesed hasonmása
Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye
Napfény, eső, szél, halál.
Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.
Mily világos a homály.
Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.
Az élet nem vetélytárs.
Szerelmed alkot.

Ha kibírom a
Földi létet, akkor a
Pokol is jöhet.

Nem értem magam.
Összedolgoztuk magunk,
Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.
A halál nevű képlet
Fogásaival.

Csendes pillanat
A partra lépő folyó
Életcsuszamlás.

Esti káprázat,
Tűz, víz, légáramlat jön.
Villám csap bele.

Kiváló debatter.
Kiugrott apácák közt
Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis
Éles és tündöklő arc.
Önmagában nő.

Bűbájfotókon
Piros mellbimbójú nő.
Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,
Ördöggel szimpatizálva
Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,
A partra lépő folyó
Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt
A halál nevű képlet
Fogásaival.

Nem értem magam.
Összedolgoztuk magunk,
Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.
Az élet nem vetélytárs.
Szerelmed alkot.

Ha kibírom a
Földi létet, akkor a
Pokol is jöhet.

Messzi a közel,
Mily világos a homály,
Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.
Napfény, eső, szél, halál.
Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,
Kedvesed hasonmása
Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt
Virágok sziromporát
Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók
Zúgásán mindenki ért.
Keselyű les föntről.

Apró lökések,
Vénámba hajórajok,
Halcsontok döfnek.

Madaras ágak
Átaludták a telet,
Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.
A nap szemérmetlenül
Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.
Alaknélküli voltunk,
Vagy mindkettő.

Holtak szájában
Homok, kő, giliszta, föld.
Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.
Csak egy test akart lenni
Az életemben.

Farönkfej nyoma
Táncoló alakokkal,
Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.
Szél bújt el az erdőben.
Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:
Átkozott féltékenység.
Sápadt hold néz.

Dögcédulám már
Gyerekeim játékszere.
Apámé sehol.

Nap napra csúszik.
Vagyunk, a holnap nincs itt.
Túlélők leszünk?

Hangos robajjal
Föld mélyében tűz épít.
Jéghegy borjadzik.

Aszott gyökérből
Burjánzó aljnövényzet
Haldokló erdőn.

Meg-megrázkódott
Ma éjjel és nappal is
Egy petúnia.

Koszlott szobákban
Vadak teremtette rend.
Bevégeztetett.

A halál valós
Az élet hanták sora.
Ködlik az este.

Korcs kölykök közt
Enyészetharang zúg.
Fránya fiókák.

Madárricsajba
Hunyó tűz alatt parázs.
Csak ágak vagyunk.

Fantomördögök
Lidércek, szörnyszülöttek
Démonvárosban.

Holdfény öleli.
Büdös sárban szárnyverés,
Víz alatt csontok.

Belépsz és kilépsz,
Csak ágak vagyunk erre.
Nap, Hold, Föld és fák.

A sötétségen túl
Bársonyfekete varjak
A fényt keresik.

Nézi a tüzet,
Ért az eső nyelvén is.
Türelmes, mint Jób.

Pesti nők arca
A fölsebzett világban.
A lét lékké tesz.

Ködfelhő bújik
Az erdő fái közé
Cseppje patak lesz.

Fogy a fény, a víz,
A lombfal, a levegő,
Moccan a halál.

Jéghegyek úsznak
A vízfolyással szemben
Ködtündérekkel.

Ármányok szárnyán
Ördögfattyú lepkéi
Árnyékot tolnak.

Hal hasa fénylik,
Hínár fogja hálóba,
Víz marja hasát.

Ködfelhő bújik
Az erdő fái közé,
Cseppje patak lesz.

Minden vélemény számít!