Kaló Béla Valóság és látomás között (Ködöböcz Gábor: Kiss Benedek című kötetéről)

Ködöböczborító

Kiss Benedek írásával – rendhagyó módon prózai szövegével – először egy 1979-es kiadványban találkoztam; Szergej Jeszenyin válogatott verseinek előszavát jegyezte, s ennek a kötetnek ő volt a válogatója, szerkesztője, biográfusa is. A nevére már felfigyelhetett az érdeklődő olvasó jóval korábban is, mint a Kilencek költői csoportosulás egyik izmos és izgalmas lírikusára.


Ködöböcz Gábor kismonográfiájában rámutat arra, hogy ennek a nemzedéknek az úgynevezett nép – nemzeti irányzathoz tartozó tagjait (miként például a barát Utassy Józsefet is )a „folklór inspirációjú, archaikus hagyományokban gyökerező szépségfelfogás”, azaz a Nagy László –i, Juhász Ferenc-i tradíciók továbbvitele jellemzi.
Eleven indulat, az ideálokat számonkérő harag, a lázadó kedv és a természetközelség együttesével írható le ez a fajta líra.
A dolgozat kronologikus sorrendben követi végig a még lezáratlan életpálya fontos állomásait, a hatvanas évekbeli indulástól a poétikai és világképi gazdagodás évein át napjaink csendesebb, egyre halkuló versvilágáig.
Ezt a csoportosulást még az olyan egészen eltérő habitusú alkotó, mint Határ Győző is számon tartotta,elismerési  listáján többen szerepelnek az Elérhetetlen föld antológia költői közül, „Oláh János pleiade”-jából. A Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel fémjelzett folklorisztikus – mitologikus gondolkodásmód (ami nem magyar jelenség, rokonait fölfedezhetjük spanyol, dél-amerikai költőknél, íróknál; gondoljunk Lorcára, García Márquezre) átvétele és továbbvitele alighanem a genetikai – szociális hasonlóságból adódhat. A „látomás és a realitás kettőssége, illetve a mítosz visszatárgyiasítása”, illetve az „álomnak és az életneka keveredése”jellemző monográfus szerint Kiss Benedek költészetére.
Ködöböcz felhívja a figyelmet a vidékről származó költők „népi szürrealizmusára”(hogy a korabeli terminológiával éljünk), melynek egyik fontos eleme az „egzisztencia és transzcendencia változó intenzitással zajló párbeszéde”, a szakrális és a profán érintkezése is.
A hetvenes évek közepén keletkezett elemzések a „fiatal”írókról, költőkről szóló tengernyi publikáció a „közösségi irodalmat”igénylő lírikusként próbálja láttatni ezt a nemzedéket, noha a Kilencek valamennyi tagja tudta, amit Mallarmé vallott a modernség kapcsán:” a költészetet szavakkal írják, nem eszmékkel.”
A modern költő ugyan nem olvasótáborokban gondolkodik, de nyilván akadnak olyan olvasók, akik különösen fogékonyak egy-egy konkrét költőre, vagy irányzatra. A mágikus – animizáló látással megáldott – megvert típus egyik jeles képviselőjének fél évszázados alkotói útja olyan szempontból is érdekes, hogy miként tud váltani – változtatni, s a nyolcvanas évektől hogyan egyszerűsödik hangja, s fordul a mikrovilágok felé.
A monográfia tervezett következetességgel követi végig költő és műve érzelmi rezonanciáit, ösztönös – tudatos építményeinek létrejöttét.
Szuverénül átrendezett és újrarendezett tárgyi világ, biográfusség, a kiemelt valóságmozzanatok megnövesztése, viszonylag homogén képrendszer jellemzi Kiss Benedek költői világát. Amelyet monográfusa nagy alapossággal körbejár, kiemelve azt a morális épséget, amelyet felfedezni kíván az életmű egészét vizsgálva.
A monográfia konzekvensen követi azt az elvet, hogy az írás építkezés, de rombolás és átalakítás is egyben. A költőnek végül nincs igazsága, a költőnek versei vannak. Ahogyan létezhet nagyvárosi folklór és vidéki intellektualizmus is, akár szimbiózisban.
Miben higgyen az ember? Minden korban volt valamiben hinni, ez ma már, a jelenben egyre kritikusabb. Elődeink nyugodtan romboltak, mert olyan korban éltek, amikor még volt mit rombolni. Az, amit romboltak erőt adott a társadalomnak. A világ épülete düledezett, de a homlokzatán mindig gondosan kivasalt friss zászlók lobogtak.
A költő a végső elhallgatás felé araszolgatva elcsendesedik. Összegző számvetésében „az elhallgatás révén a csönd esztétikája is fontos szerepet játszik” – írja monográfus, sokra tartva költőnk „kitöltetlen helyeit, balladás hallgatásait, titokzatos sokértelmű csöndjeit, nagyon is beszédes elnémulásait.”
A mi marad? kérdése örök, ott áll mindnyájunk előtt. Muszáj az idők „hangzavarára”figyelni és valamit tényleg kihallani belőle. A kis dolgok biedermeier kultuszán túl valami tágasabbra vagyunk kíváncsiak. Talán arra a jelenségre, melyet Ködöböcz „koncentrikus körökben táguló költészet”-nek nevez. Ahol lírikus nem csak a maga kifejezésformáit keresi, de választ próbál adni mások kérdőjellé merevült kérdéseire is.
Összességében kijelenthető, hogy ma már nem csak költészettörténeti jelentősége van Kiss Benedek művének, s annak a tradicionális versvilágnak, amelyet képviselt – képvisel. Ugyanakkor megállapítható, hogy az egyes versek hatása Kiss Benedeknél kisebb, mint az egymásra következő opusok együtt ható ereje.
Ködöböcz Gábor évtizedeken átívelő életművet mutat be, s helyez el a magyar irodalom szellemi térképén. Hogy ez a távoli jövőben mire lesz elég, azt nem tudhatjuk, mindenesetre alapos és széles ívű dokumentációt – elemzést forgathat haszonnal az érdeklődő olvasó.

(Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2014)

Minden vélemény számít!