(Gyermeknapra ajánljuk föl- és leszármazottak örömére)

Nagyapám úgy estefelé
ülőkének zsombékot vág
a Csőrény szikkadt medrében,
tört kasza szeli, penge-ág.

Adja a nádas, gyökere
évre rá majd újra ered,
és nevel barna nádbutykót,
ellepi, tölti a teret.

Zsombék, rugalmas ősi ágy,
otthona vágynak, reménynek,
lobbanó lidérces lángnak,
lápszülte új, messzi fénynek,

és nagyapám mese-trónja
világlátó puha keret,
égig érő fa gyökere –
fészke a zsombék kerevet,

nádbutykó töve-ága lesz
zsombék az eperfa alatt,
s terem benne ágas-bogas
ősi mese-kenyér-falat.

A lélek üzen így testnek,
elmének, templomot, oltárt
épít szorgosan, házat, és
mesekövekből palotát.

Tornyok csúcsán az Estcsillag
a zsombék szézám-kapuja,
és nyit teret, tágas mezőt,
esténként újra, meg újra.

Kinizsi győztes táncot jár,
és Csaba királyfi táltos
lován rúgtat,és követi
ezer vitéz, s alabárdos,

zsombék – menedékvár, égig
emelt boltozat  zsámolykő,
és mesefa-katedrális,
éltető manna, lebegő

mesehíd István királyhoz,
gyermekképzelet-röptetés,
szivárványhíd merész íve,
hó alatt sarjadó vetés,

zsombék erdő magasa áll,
lent fészek melege, hol ma
szárcsák költenek fiakat,
s fönt a mese – fölmagasodva.

Kassa, 2OO8. nov. 17-én.