Csontos Márta új versei: Megromlott illúziók, Valaki… Ő

Csontos Márta

Megromlott illúziók

Csontos

Szeretnék mindent, mindent magammal vinni,

                                     És mindent itt hagyok. / Reményik Sándor /

Szeretném megtartani azt a régi

arcomat, nem nézek tükörbe, nem

érdekel az egyszemélyes mikrotörténelem,

már a múlt meséiben sem született meg

a jövendő, csak az emlékezet enged téged

magammal vinni, minden összezavarodott,

a régi nyarakat sem tudom felismerni a

csillagtalan sötéten.

 

Már nincs minőség-ellenőrzés a programomon,

nem kell protfóliót írnom haladásomról, nem

hagyhatok instrukciókat saját útbaigazításomra,

hangom szétpattanó húrokon feszül, félbehagyom

a dallamot. Megromlott illúziómat sem vihetem.

 

A harangzúgásban elvinném még a szelet,

s vinnék magammal egy fényköteget is, hogy

bevilágítsak az ablakokba, míg fel nem jön a Nap.

Tüzet fújnék az ágak közé, hogy a lombok bele

lobogjanak a kékbe, s lennék madár is, s magokat

szórnék a felhők közepébe.

 

De üres parton állok, csak a kiégett bozót

pernyéje repül szanaszéjjel, nem maradt

mögöttem semmi, a kezdet megismertetett

a veszteséggel.

 

Megbüdösödött körülöttem az igazság,

hiába sokasodnak elmémben a korok,

az eszmék, a személynevek. Mások illatában

lassú kímélettel elsorvadok.

 

VALAKI…Ő

 

Valaki vízzé álmodta a tengert,

s kék vásznat feszített a színpad fölé,

valaki virágokat ragasztott a mezők ölébe,

s hitte; a lét-láncban az elsőbbség az övé.

 

Valaki felhevítette a hideg követ,

s Wilde-dal kifaragta a Boldog Herceget,

valaki gyógyfüveket talált a gyomok között,

s összeterelte a szétszéledt lelkeket.

 

Valaki a harangszóban hallott örömódát,

s parafálta a zsoltárok szövegét.

Valaki önmagát már halottnak hitte,

mikor angyalszárny érintette két szemét.

 

Valaki nem mérte többé az időt,

s ráérzett végre az igazi ritmusra.

Valaki felhők elé fogta a vadlovakat,

s volt még valaki, ki az utolsó szót kimondta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden vélemény számít!