Tavaly, év végén, a Kráter kiadónál jelent meg E-könyv formátumban egy romantikus történetem, a Székelyföldi szerelem.
Regényem – álszerénység nélkül – általában kedvező visszhangot váltott ki: nemcsak jóbarátok, hanem még ismeretlenek is dicsérőleg szóltak róla. Nemrég azonban barátom, a Kolozsvárott történelem szakon végzett Bocskor Csaba Attila fogalmazta meg E-mailben a beszélyemmel kapcsolatos, nem éppen kedvező véleményét. (Bocskor Csabának egyébként – csupán emlékeztetem rá az olvasót – tavalyelőtt jelent meg a PoLíSzban egy a székelyföldi iskolatörténettel foglalkozó írása.)
Historikus barátom a következőket hozta tudomásomra: „Történeted fordulatos, szórakoztató, jól adagolod benne a drámát és a humort. Ám én mégse tudtam maradéktalanul átadni magam az irodalmi élménynek, mert rettenetesen zavart, ahogy a történelmi valóságot, a tényeket kezeled. Lépten-nyomon engedsz ugyanis a rég megcáfolt romantikus történelmi fikcióknak.
Ami most hirtelen eszembe jut: tényként kezeled a hun- magyar- székely rokonságot, szerepelteted a rabonbánt, mint székely vezetőt, amiről, akiről bebizonyosodott, hogy a hamisított Csíki székely krónika lapjain szerepel csak, a valós múltban aligha. Székelyzsombor – egyébként Nyírő József szülőfaluja – egyáltalán nem ősi székely szállás, hanem kezdetben szász település, melynek eredeti lakosságát a tatárok pusztították ki, mai lakóinak elődei csupán a XVII. században érkeztek Udvarhelyszékről. S végül, de nem utolsó sorban: adhattál volna II. András királyunkról is valamivel árnyaltabb képet. Történelmietlen őt egy tutyimutyi, pazarló, habókos uralkodónak beállítani.”
Tanult Barátom, Szeretve Tisztelt Csabám! Ami azt illeti, a történész szempontjából jórészt igazad van. Elolvasván kifogásaidat a középkori történelem tanszéken biztosan többen is elismerően csettintenének nyelvükkel. Ám – csendesen ellentmondva neked – felhívom a figyelmedet, hogy én nem tudományos monográfiát írtam a XIII. századi erdélyi viszonyokról, hanem regényt.
Eszembe jut egy régi anekdota. Medgyessy Ferencet még az ántivilágban alaposan megbírálta egy debreceni „kultúrnacsalnyik”, miszerint nem is úgy néz ki egy ló, ahogy azt a művész a cívisváros számára megalkotta. Medgyessy e kritikára öntudatosan válaszolt: „Ez nem lú, fiam, hanem szobor!”