Bak Rita - Egy színész, aki túlélte

vitéz Szilágyi Lajos – Egy színész, aki túlélte

2500 Ft

Termékleírás

>Betekintés a könyvbe<

Az írásommal nem vágyom Nobel-díjas babérokra, csupán arra, hogy a fiatalság tudja meg, a még mindig hatalomra vágyó szocialista (kommunista) párt embertelenségét, amikor teljesen ártatlan emberek ezreit verték agyon, csak úgy szórakozásból, és végezték ki koholt vádak alapján. Nagyon egyszerűen következik, hogy a világ egyik legnagyobb hadserege ellen nem alaptalanul, mindenféle ok nélkül kelt fel e kis ország fiatalsága 1956-ban. Az én rendkívül szorgalmas szüleimet ez a tébolyult kommunista söpredék mindenétől megfosztotta, üzlete átadására kényszerítette, kis, nehéz munkával szerzett földbirtokát elvette, földönfutókká tette. Tudom, hogy írásom nem feledteti el az elviselt fájdalmakat, az értem aggódó szüleim, nővérem és feleségem sorsom miatt hullatott könnyeinek emlékét, de mégis kötelességemnek érzem, hogy a sok vihart megélt és embertelenséget elviselt fajtám, a magyarság résen legyen és vigyázzon arra, nehogy még egyszer a ma szocialistáknak nevezett, valójában embertelen kommunisták a hatalom közelébe kerülhessenek. Abban a reményben zárom soraimat, hogy egyszer majd akad egy gerinces, bátor magyar hazafi, aki kiharcolja, hogy az iskolákban, úgy az általános-, középfokú- és főiskolákon, valamint az egyetemeken a valóságnak megfelelően, kizárólag az igazság szerint tanítsák az 1945 és 1990 közötti időszak történelmét.

1 review for vitéz Szilágyi Lajos – Egy színész, aki túlélte

  1. :

    Szerintem Nagyon jó kis könyv, és valós képet fest erről az időszakról.

Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.