Wass Albert szoboravató Pomázon

Wass Albert szobra és az avatókTavaly döntött úgy Pomáz Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, hogy emléket állít Wass Albert, erdélyi író munkásságának. Idén június 4-én valósult meg ez az elképzelés, Trianon emléknapján. Az ünnepélyes keretek között leleplezett emlékmű hazánkban, illetve a Kárpát-medence területén a 48. Wass Albert szobor.
Az avató ünnepséget Orbán Viktornak az ünnepre szánt gondolataival nyitották meg, melyet Vicsi László polgármester ismertetett a hallgatósággal. „Olvassunk erővel – ahogy Márai Sándor ajánlja –, és bátorsággal! Merüljünk el abban, ami kedves a szívünknek, és tanuljunk abból, amivel nem értünk egyet! Az olvasó embert nehéz zavarba hozni, ám az ismeretek nélküli könnyen megvezethető” – hallhattuk az ellenzéki vezető gondolatainak tolmácsolásában.
A FIDESZ elnöke a közelgő Európai Parlamenti választásokra is utalt a konzervatív értékeket megtestesítő költő szobrának avatásakor, miszerint „a határaitól fosztott világ számos lehetőséget kínál számunkra, ezért a nemzeti szempontok elbagatellizálása helyett a magyarság súlyának növelése, befolyásának erősítése, kisebbségeinek még határozottabb képviselete szükséges. Elszántan, öntudatosan, minden tehetséggel. Ha ehhez a jóféle konoksághoz bármikor erőt kívánunk meríteni, forduljunk bizalommal az erdélyi magyar irodalomhoz!”
Az egykori miniszterelnök gondolatait követően Turcsány Péter önkormányzati képviselő vette át a szót. A Kráter Műhely Egyesület elnöke beszédében Wass Albert, Trianon és a magyarság kapcsolatát domborította ki, emellett hallhattuk az erdélyi író életének számunkra is  irányt mutató üzenetét, amit az maga az író így fogalmazott meg: „Aki meg akarja tartani hazáját – és ezzel nemzetét –, az küzdjön is érte.” Bethlen Gábor példájához hasonlóan „építse” hétköznapjait, s ha művész, ha író, akkor mindenkor egyetemes látókörrel nyilatkoztassa ki igazságait. Ezeket a szavakat Wass Alberthez hűen mondhatjuk, aki emberként erdélyi, és erdélyiként magyar volt.”
Az ünnepi műsort László Zsuzsanna és Pólya Kinga valamint testvérvárosunk, Oberhausen-Rheinhausen férfikórusának előadása is színesítette. A német kórus előadásában Verdi Ajándékozz békét, Uram című művét is hallhatta a nagyérdemű Andreas Dammert vezényletével. Az avató ünnepségen Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című írása is elhangzott.
A Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész által készített szobor Pomáz Város Önkormányzata, a Pomázi Művelődési Ház és Könyvtár, a Kráter Műhely Egyesület, valamint pomázi magánszemélyek adományából került felállításra.
(www.pomaz.hu)

Minden vélemény számít!