Wass Albert felolvasó maraton – Az Egyesült Magyar Ifjak rendezvényei

Wass Albert felolvasó maraton – Az Egyesült Magyar Ifjak rendezvényei

Az Egyesült Magyar Ifjak (EMI) szervezete maratoni felolvasó napot tart Wass Albert-műveiből február 20-21-én. A kezdeményezés tisztelgés az író születésének és halálának évfordulóján. A közlemény szerint a rendezvény huszonnégy órájában önként vállalkozó, az író műveit szerető, munkásságát ápolni akaró résztvevők egymást váltva, megszakítás nélkül olvassák majd az irodalmi alkotásokat. A rendezvénysorozathoz 100 Wass Albert kötet ingyenes felajánlásával csatlakozott a Kráter Műhely Egyesület, amely könyveket az előadóknak juttatnak el a szervezők.

Az EMI a világ hét országában kívánja megszervezni az olvasómaratont, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, Magyarországon, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, valamint Romániában Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Székelyudvarhelyen.
Az egynapos rendezvény egyben figyelemkeltés is. Az EMI elsősorban kéri, hogy: "történjen meg végre Szentegyedi és Czegei gróf Wass Albert halálos ítéletének megsemmisítése, teljes körű rehabilitálása." Magyarázatuk szerint, a koholt vádak alapján koncepciós perbe fogott Wass Albert nevét, tisztességét, becsületét is sárba tiporta a kommunista erőszak. Ma már közismert tény a Romániában is a különösen magyar lakosság magfélemlítésének, elüldözésének, sőt erőszakos halálának eszközeként gyakori koncepciós perek sokasága – szögezi le a közlemény. A fiatalok úgy vélik: az író elleni vád, hogy az 1940-es bécsi döntés nyomán Erdélyben magyar honvédek románok és zsidók elleni erőszakcselekményeit személyesen befolyásolta, abszolút koholmány, hisz ő maga ezen esemény idején és színhelyén ott sem volt. A halálos ítélet megsemmisíthette volna őt, mint magyar nemzetiségűt, konkrétan meg is fosztotta birtokaitól, mint megannyi arisztokratát, ez tartósította életfogytig az író kényszerű, fájdalmas emigrációját; írják a fiatalok közleményükben, majd hozzáteszik: "Az Európai Unióba igyekvő Romániának most kell tényekkel bizonyítania, hogy a szégyenteljes múlt jogtipró, politikai döntések alapján kirótt büntetéseit végérvényesen jóváteszi."
Másodsorban az EMI kéri, hogy történjen meg Wass Albert író i életművének tantervbe illesztése, hogy a közoktatásban elnyerje az őt megillető helyet. Az EMI szerint, "a magyar irodalom tanításában azért is ott van a helye, mert rendkívüli művészi erővel hiteles, élő képet fest a magyarság egyik jellegzetes részéről, a mezőségiekről, amely a globalizáció miatt elvesztheti kivételes hagyományait, életformájával együtt. E műveken keresztül azonban élő marad a nemzet körében." A magyarellenes román erők alaptalan állításait, melyek szerint Wass Albert nacionalista vagy éppenséggel romángyűlölő lett volna, ő maga cáfolja több írásában, regényeinek, novelláinak megannyi román szereplőjéről tisztelettel, néha egyenesen csodálattal ír, ismerve és elismerve értékeiket; áll a közleményben.

Közleményünk eredeti lelőhelye:
http://erdely.ma/uploaded/images/9877062.jpg

Minden vélemény számít!