A megemlékezésen elhangzott beszédekből:
„S fegyver csörög, haló hörög,/amint húrjába csap.”
(Arany János)
Hármas megemlékezés a Tormay Cécile Kör rendezésében
(Jobbágy Évabeszédének rövidített változata)
Szeretettel hívtunk mindenkit ma ide aKőfaragó — vagyis a volt és leendő — Tormay Cecil utcai ünnepségünkre NádudvariVitéz Tormay Cécile születésének 139.évfordulója tiszteletére. Ám kétmásik évfordulót is ünneplünk: 95 éve alakult meg a MANSz, vagyis a MagyarAsszonyok Nemzeti Szövetsége, mely vezérének egyhangúlag Tormay Cécile-tválasztotta. A centenáriumról pedig bővebben szólok majd.
Kedves Honfitársak! Nehéz jobb mottót találniTormay Cécile jellemzésére, mint Arany János sorait, aki az írónő elsőszámúpéldaképe volt. Azonnal a Bujdosó könyv jut eszünkbe. Áldozat 1918-19-ben, sokszor ötszáz akadt,elsőként maga Tisza István. Ám dalnok ötven, talán öt sem. Egy biztosan volt:Tormay Cécile. Ez a legnagyobb bűne: kendőzetlenül megírta, ami történt. Műve1945-ig bejárta a világot, az USA-ban is szétkapkodták. Tormayval szintemindenki egyetértett. Ezért a bátorságáért lett a leginkább feledésreítélt, és ma is a legaljasabb módon rágalmazott írónőnk.
A magyar walesi bárd1875. október 8-án született Nagy-Magyarországon, a Régi Hazában,Budapesten, az általa megénekelt „régi házban”. A szülőház a Fürdő (ma JózsefAttila) utca és Széchenyi tér sarkán – a minisztérium helyén – állt. Paradoxmódon, csak éppen annyi és az maradt meg belőle, ami lerombolását volt hivatottelvégezni: az ágyúgolyó. A házra1849-ben, Cécile nagyapja tűzött nagy magyar zászlót, s Hentzi ezért bombázta.A bontáskor megtalált golyóbist Tormay C. az íróasztalán őrizte élete végéig,itt, az I. emelet dolgozószobájában.
Tormay leghíresebb regényénekfőszereplőjéhez azonban nem egyedül a bombázott ház adta a mintát, hanem inkábbcsaládja még régebbi háza, melynek hűlt helyét a Tüköry- Akadémia utca közöttkell keresnünk. Tormay anyai felmenői közt találjuk a Tüköry dédapát, akiSzéchenyivel együtt küzdött a Lánchídért. Széchenyi naplójában sokszor említiTüköry Józsefet, aki a regény egyik főszereplője lesz Ulwing Kristóf néven.Hamarosan elolvasom a háborús részletet, amelyben a nagy építő lelkében – tánmaga sem tudja, de – németből magyarrá kezd válni.
Miértbeszélek annyit építőkről és házakról? Mert éppen 100 éve írta meg TormayCécile A régi ház történetét. Ezt azalapművet mindenkinek ismernie kellene! Nem „csak” azért, mert irodalmiNobel-díjra kétszer jelölt írónőnk legelismertebb regénye. Nem „csak” azért,mert generációk és szerelmek ízig-vérig közép-európai története. Nemcsak azért, mert kevés olyan művetismerünk, amelyben az élettelen tárgyak döbbenetesen élők, amelyek meseszerűenbelelátnak, és beleszólnak életünkbe, mint a balkont tartó oszlopemberek, azongoraegerek vagy a küszöb. A régi ház-at nem „csak” azért kell ismernünk, mert amagyar fővárosról alig született regény, ilyen lírai pedig bizonyára egy sem.És nem „csak” azért, hogy végre megértsük az érthetetlent: a magyar léthihetetlen vonzását, ezt a bonyolult lelki folyamatot, ami ezreket éstízezreket, köztük az aradi vértanúk sorát is magyarrá tette. Mindezekértkülön-külön is érdemes olvasni a történetet. De kötelező olvasmány kell, hogylegyen, hiszen – mint egy tőről fakadó fogalmak – házunk és Hazánk építése vagybontása meghatározza létünket. Tormay Cécile, a nagy és egyben rendhagyószimbolista mindezt különösen jól érziés érti. Próféciái már itt hátborzongatóan igazak.
Kitűnő monográfusát, HankissJánost idézem: „A régi ház azok közé a művek közé tartozik, amelyekre az emberekvártak s amelyeken az irigység sem tud kivetnivalót találni. (…) Olyan könyvnektartották, amit nem illik nem ismerni s jól esik olvasni, gyönyörűség betévetudni. Vannak művek, amelyek egyszerre értékesek és vonzók, csemege ésmindennapi kenyér. A régi házilyen sokrétű könyv lett. Sikerének itt előljáróban csak két okára szeretnénkrámutatni. A lélek legmélyéről jött és a lelkek legizgatóbb kérdéseireadott választ.”
Igen, teszem hozzá, Tormay Cécile válaszaimeglepőek, és mélyüket az olvasónak kell fölfedeznie:
„Az egyik oszlopembernek hiányzott a karja. Törmelék és porzódóvakolat feküdt alatta és a ház falában nyílás tátongott. Ott vágódott be azágyúgolyó. Nem robbant szét. Megakadt a téglák között.
Az építőmester összegombolta a kabátját, hogy kisebbcéltábla legyen és kiment a ház elé. Hátraszegte a fejét. Föltekintett asiralmas ablakokra.
Az ő házát bántották ellenséges idegenek a császárjuknevében? Hirtelen a Duna felé fordult. A hajóhíd égett… az ő hídja! Átnézetta szegény kis Budára, melynek a szívéből lövöldözik halálra a testvért, avédtelen Pestet. A város és Ulwing Kristóf együtt voltak kicsinyek és szegényekés együtt emelkedtek, gazdagodtak és most együtt sebesültek meg.”
Tisztelt Ünneplők! Nem a regénybeli, de nem akármilyen épület előttállunk tehát. Tormay Cécile ugyan nem itt látta meg anapvilágot, ám nem túlzás, ha aztmondom: több mint egy évszázada ebben a házban született meg Európaegyik kedvenc és egyik legnagyobb írója, akitaz olvasók ugyanúgy szívükbe zártak, ahogy a kritikusok és a kiadók. Tormay ittélt, ésalkotott három évtizeden át. Lehet,hogy lelkesedésem túlzottan magával ragad. Az viszont tény, hogy ebben nemvagyok egyedül. Egyre többen vagyunk, akik fölismerik a szellemi honfoglaláséletbevágó szükségét.
Turcsány Péter beszéde:
Mi életedre és műveidre emlékezünk
Tormay Cėcileszületésének 139. évfordulóján
Bátran és egymásba illeszthetően kell két időbeli szakaszrabontanunk Tormay Cécile életművét. Első része 1918-ig fogja egybe életművét,életszemléletét. Művészet, humánum, antik szépségeszmény, keresztényszenvedések stációi. Utak a múltba, a család megtartó őseihez. BOLDOGASSZONYARKÁDIÁBAN és a RÉGI HÁZ…, a karszti kő szerelmeseinek énekese; a VIASZFIGURÁKművészére gondolhatunk e korszak szimbólumaként: „A szépség nem hagyja nyugodni azokat, akik adni tudnak belőle.”
Második része: Máter Doloroza, a jövő asszonya, a szervező,a segítő, az életmentő, aki a „pusztulás áradatában” egy Asszony-Wesselényit ada nemzetnek! Adja, adja, áldozza tehetségét, zsenijét, de most már nem csak amúlt emlékeit, a múló emlék csodáit, hanem a magyar nemzeti tragédia napjaibanés éveiben az újjászületés asszonyait is a Magyar Asszonyok NemzetiSzövetségébe toborozza. Példát, célt ad nemcsak az asszonyvilágnak, denemzedéke férfitagjainak is. Nemcsak társadalmi összefogásra, helytállásra, megújulásra buzdít, de a Napkeletalakuló folyóiratának élére állva alternatívát nyújt a parttalanNyugat-lépéstartással szemben az emberi és nemzeti humánumnak is. Személyesvállalásaival mutat, ha úgy tetszik, nőknek és férfiaknak egyaránt példát: „én a mások jajszava is vagyok.”
A Bujdosókönyv egy sokat idézett részletében érhetjük tettenezt a „királynői” változást, ez a „sorsfolyók szárnyaló dereglyéinek” éléreálló asszonyi akaratot és célt:
„És abban a pillanatbanvalami mondhatatlan izzott fel bennem, lázadó vágy volt-e, vagy egy jövendőszó, egy elkövetkezendő tett? Nem tudom, de valami volt, ami elébe akarta vetnimagát a rohanó pusztulásnak, gátba akarta emelni az omló anyaföldet, azasszonyit, a hűségest, a termékenyt, a jövőt… Mert ők tudják azt, amit nemtudnak a hadvezérek és államférfiak.”
1918 és 1937 között – ahogy halála után a róla szólómonográfiában Hankiss János professzor is hangsúlyozta – Tormay Cėciletársadalmi vállalása és művészi hatékonysága, alkotókedve nem vált két különvilággá, de igenis kiteljesedett, m ás lett az írónő esztétikaifeladat-vállalása, esztétikai horizontja:
„Leszállt az álmokországából, az egyéniség fönséges magaslataiból, az elefántcsonttornyokfelhőjárta szobáiból a többi halandók közé.” (H. J.)
Jelleme a görög sorstragédiák nagy nőalakjaihoz ércesült,rendületlen hit és erő kellett ehhez a közérdek kihívásait tudatosan vállalósorshoz. Ugyanakkor még alantas és kisstílű vádlóival szemben is a korszakzüllött világa fölé magasodott – erkölcsileg. Herczeg Ferenc írja le egy kúriaibíró véleményét az 1931-es Tormay-perről: „Ismeremaz ügy összes adatait és mondhatom: soha tisztább lelket elvetemültebb módonnem rágalmaztak meg.”
Mai vádlóinak is, innen, erről a megemlékező helyről isugyanazt tudjuk üzenni, bár a Tormay-ellenes vádak mára már Himalája-méretűeklettek. Sajnos. De azt is üzenhetem: a vádak egyszer olvadni kezdenek és avisszazúduló gleccserek zuhataga azokat veri le majd lábukról, akik marágalmazzák és megsemmisíteni kívánják az Írónő életművét!
Tormay Cėcile a Nő aművészetben c. írásában szépség és gondolat ellentétpárjában világítja megaz 1. világháború utáni új magyar és világkorszakot:
„A formák háttérbeszorulnak a gondolat által. A görög világ óta a forma és a gondolat harcafejlődik és mindinkább diadalmaskodik a gondolat.” – állítja az írónő.
Assisi Szent Ferenc Virágoskönyvének és a Kis MagyarLegendáriumnak a fordításával nyelvi szépség és keresztyén gondolat egységétajándékozta népének, olvasóinak.
Nem a későbbi Németh László „rabpadból műhelyt varázsolok”élményével dolgozott. Magasztos és nélkülözhetetlen tettnek érezte latin nyelvűkultúránk magyarra ültetését. Fordítói beleélésnek és írói öntudatnak meghittszavait írja a kötethez illesztett Adlectorem című előszavában:
„E könyv fordítója úgyérzi, hogy mégis őrölt egy maroknyit annak a búzájából idelenn, akiknél őkhárman – St. István, St. Imre és St. Gellért – örök szálláson vannak odafenn.”
E megemlékezések írója érezhetően vallja élet és művészetegységét. Ez az egység teszi Tormay Cėcile életművét a Sors és az Irodalomtörvényei szerint átláthatóvá, átvilágíthatóvá.
A művészet és szépség arkádiai megtapasztalója így válik egynemzet fájdalmának és igazságainak asszonyává. Az Ősi küldött című regény főhőse honvisszafoglaló akaratának
kifejezőjévé.
Ma rá emlékezünk, a magyar és egyetemes szimbólumokfeledhetetlen őrzőjére és megvallójára.