Embermentés a vészkorszakban

2016. november 24. csütörtök délután 3 órakor
a Szent Margit Gimnázium Apor termében
(1114. Bp., Villányi út 5.)
az Erdélyi Szövetség és a Kráter Műhely Egyesület közös, hiánypótló tartalmú, angol/német nyelvű kétnyelvű kiadványának könyvbemutatójára került sor.  Az Embermentés a Vészkorszakban című könyv bemutatása sok érdeklődőt vonzott.

A vendégeket köszöntötte Szutor Ágnes, a Kráter kiadó elnöke, a könyvet bemutatták a hasonló című konferencia előadói:  Dr. Szekér Nóra PPTE BTK előadója, és Kapronczay Károly történész, levéltáros, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Dr. Gaal György kolozsvári művelődéstörténész, egyetemi oktató és Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa, a Szövetség elnöke.

Az eseményről beszámolt az Irodalmi Jelen is.

(Az Erdélyi Szövetség 2014. november  8-án Embermentés a vészkorszakban – konferencia a holocaust 70. évfordulóján címmel szervezett tanácskozásán az új tudományos kutatási eredmények tükrében mutatta be a magyar és  határon túli történészek, egyetemi tanárok felkérésével azt az embermentő tevékenységet, amelyet a vészkorszakban üldözött személyek, zsidók megmentése érdekében magyar szervezetek és magánszemélyek végeztek a Kárpát-medence egész területén.  Az elhangzott előadásokból állítottuk össze a KRÁTER KIADÓ [Szutor Ágnes] gondozásában megjelent angol/német nyelvű kiadványt, melyből átnyújtottunk egy-egy példányt a résztvevő újságírók, tudósítók számára.)

A könyv megjelentetését a Miniszterelnökség támogatta.

Minden vélemény számít!