MEGHÍVÓ A TURCSÁNY PÉTER EMLÉKÉV MÁJUSI RENDEZVÉNYÉRE!!!!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt

2016. május 7-én 17 órára
a Tiszakürti Arborétum Konferenciatermébe
(Tiszakürt, Bolza gróf u. 5.)

Hazám, Alföldem, Tiszám válogatás Turcsány Péter Kölcsey-díjas író költeményeiből

című rendezvényre Közreműködnek:
Fehér Juli és Juhász Károly színművészek
és a Nefelejcs Együttes: Turcsány Bíbor ének, Bednarik János prímás és zenész barátaik

 

A Kráter Műhely Egyesület Turcsány Péter író születésének 65. évfordulója alkalmából 2016-ban emlékévet szervez.

Turcsány Péter – a Kráter Műhely Egyesület (KME) néhai elnöke, Kölcsey- és Salvatore Quasimodo-díjas író, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetettje – idén lett volna 65 éves. Ebből az alkalomból rendezvénysorozat indul, melynek több eseménye lesz, ill. volt:

 

Első rendezvény: 2016. február 20.

In memoriam Turcsány Péter című est – rendkívül nagy érdeklődés mellett sikeresen lezajlott. (Lásd videofelvételünket IDE KATTINTVA!)

 

Második rendezvény: 2016. április

Verses teadélután Esztergomban: Turcsány Péter Istenhez írt fohászaiból válogat két színész-barát: Fehér Juli és Juhász Károly

 

Harmadik rendezvény: 2016. május

Hazám, Alföldem címmel versválogatás az író Alföldön vagy Alföldről írt költeményeiből.

Helyszín: Tiszakürti Arborétum, Konferenciaterem

 

Negyedik rendezvény: 2016. szeptember

Az író domborműves bronz emléktáblájának felavatása szülőháza falán

 

Ötödik rendezvény: 2016. szeptember 9.

Versmondó verseny Turcsány Péter verseiből

A verseny döntőjének helyszíne: Új Színház; zsűri elnöke: Dörner György (2016. szeptember 9., 15 órától)

 

Hatodik rendezvény: 2016.  szeptember 24.

Turcsány Péter a Pilis kapujában c. kiállítás a Pomázi Művelődési Házban, felhasználva Turcsány Péter és Morvay Zsuzsanna Pomáz és a Deratáj c. fotóalbumának és Turcsány Péter pilisi verseinek kép- hang- és írásos anyagát.

Hetedik rendezvény: 2016.  szeptember 29.

Az író síremlékének felavatása és megszentelése halálának egy éves évfordulóján a Pomázi Katolikus Temetőben

 

Nyolcadik rendezvény: 2016. december

Turcsány Péter emlékkönyv – szerkeszti Dr. Soltész Márton irodalomtörténész

 

Kérjük, hogy adója 1%-val támogassa munkánkat!
Adószámunk: 19667348-2-13

Minden vélemény számít!