A harkányi Wass Albert-szobrot Turcsány Péter avatta fel

Wass Albert 240 cm magas tölgyfaszobrát avattákfel augusztus 20-án este Harkányban. Baróthi Ádám szászrégeniszobrászművész alkotása előtt Turcsány Péter, a KRÁTER MŰHELY EGYESÜLETelnöke mondott avatóbeszédet. Az erdélyi író első egészalakosmagyarországi szobrát nagy médianyilvánosság előtt leplezték le. A HírTv, a Duna Tv híradója, a Magyar Televízió Kárpáti Krónika című műsora,a Pátria TV, a Magyar Nemzet és a Dunántúli Napló helyszínitudósításban számolt be az eseményről. Turcsány Péter Kölcsey-díjasköltő beszédében többek között így fogalmazott:
„Miközben nő nemzeti létünk bizonytalansága, mégis gyarapodnak szenthelyeink! Köszönet érte Istennek és a gyarapítóknak. Köszönet HarkányVáros Önkormányzatának, és a Wass Albert egészalakos szobrát elsőkéntmegalkotó szobrászművésznek, a havasok aljáról hozzánk érkező BaróthiÁdámnak. Szent ligeteink a lélek és szellem hiteleshelyei, de most nema királyok, hanem művészeink pecsételik meg tájainkat, otthonainkat.Szerte a Kárpát-medencében egy nemzetegyesítő akarat nyilvánul meg.Wass Albertre emlékezve Debrecen–Pallagon félbomborművet állítottak, Budapesten a Magyarok Házában, azerdélyi Vicén, Holt–Maroson és Szászrégen közterein mellszobrotemeltek, Magyarországon Bonyhádon és Solymáron állítottak eddig szobrot.
    Ez a mai, gyönyörű harkányi rendezvény folytatja aszoborállító elődök megkezdett útját, hiszen hiteleshelyen állunk eszobor dombjánál. Egy hely, egy esemény tisztává és szentté tehetinemcsak a földet, ami vágyaink és reményeink helyszíne, de minketmagunkat is, így biztosítva maradandóságunk és fennmaradásunkmegformált vágyát és zálogát.
    Nem az  örökkévalóságba felvétetett WassAlbertnek van szüksége ránk, az utókorra, hanem nekünk, a teljes magyarnemzetnek van szükségünk emlékének, írásainak, szellemi örökségének,emlékhelyeinek ápolására, hovatovább őrizetére, őriztetésére is!
    Innen üzenjük a határon túli szoborállítótársainknak: nem válhat ketté, nem szakadhat száz felé, amit Isteneggyé teremtett. És hogy eggyé teremtette a magyar népet és nemzetet,azt éppen az ezen a napon ünnepelt Szent István király és a SzentKorona-tan hirdeti a legékesebben. A magyarság nemzetegyesítő akaratátjelenti a kibomló időben minden hely, ahol többek között Jókaira,Mikszáthra vagy Wass Albertre emlékezünk. Akik ezt meggátolják, vagymegakadályozzák, a magyar nemzet kultúrájából vetik ki önmagukat.Boldogok lehetünk mindnyájan, akik a Wass Albert szobor lábainál mintrendíthetetlen phalanx védjük az ő emlékét, kezünkbe tartva könyveit éserőt merítve a szobor ránk sugárzó derűjéből.
    Vegyünk példát Wass Albertről, aki a nemzete irántihűségét Zrínyi és Petőfi szellemében gyakorolta, és aki Tolsztoj ésMaupassant írói igényességével énekelte meg a magyarságkálváriajárását.”

Minden vélemény számít!